Egymilliárd dollárt fektetett az Apple a kínai taxizásba

HusztiD 2016.05.16. 16:50 Egyéb, Kiemelt hírek 0 db 159

tim-cook-wwdc-2015

A Reuters a hétvége folyamán arról számolt be, hogy az Apple egymilliárd dollárt fektetett a kínai Didi Chuxing szolgáltatóba. De tulajdonképpen mi is ez, milyen szolgáltatást nyújtanak? Lényegében úgy is fogalmazhatunk, hogy Kínában ez a legnagyobb Uber rivális, hiszen napról napra átlagosan 11 millió fuvart könyvelhetnek el maguknak.

Egy közleményben maga Tim Cook is nyilatkozott a befektetésről, aki kifejtette, hogy ezáltal az Apple számára lehetőség nyílik jobban megismerni a kínai piacot. Nem mellékesen megjegyezte, hogy egyszerűen kíváncsiak arra, hogy ezt illetően mit hoz számukra a jövő (vélhetően valamiféle Apple Car utalás volt), illetve nagyon érdekli, hogy mégis mekkora potenciált rejt magában a kínai gazdaság.

Természetesen emellett még több stratégiai szempont miatt dönthettek még így, azonban ennél pontosabb miértek még nem derültek ki. Sőt, az sem kizárt, hogy az Apple Car-hoz kapcsolódóan is sikerül pozitív tapasztalatokra szert tenniük, amit a későbbiek folyamán aztán felhasználhatnak. Remélhetően idővel kiderül.

tim-cook

A Didi Chuxing szintén kiadott egy nyilatkozatot, melyben kifejtették, hogy ez az eddigi legnagyobb befektetés, ami velük történt. Mint a közleményből kiderült, napi szinten 11 milliónál több fuvarjuk van, aminek köszönhetően Kínában ők a legnagyobb fuvarosok. Ha viszonyítani akarunk, akkor ez 87 százalékkal több, mint amit bármilyen más kínai szolgáltató elér.

Végezetül pedig a mai napon Tim Cook megérkezett Kínába, hogy az ország vezetőivel találkozzon annak érdekében, hogy pontot tegyen a múltkori ügyre, amikor Kína beintett az Apple-nek. Nem mellesleg ha már itt járt Cook, akkor gyorsan igénybe vette a Didi Chuxing szolgáltatást. Pletyka szinten pedig felrepült, hogy a szolgáltató a következő év folyamán már Amerikába terjeszkedne. Kíváncsian várjuk, hogy mi fog az új befektetésből kisülni.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!