Kína beintett az Apple-nek

HusztiD 2016.04.25. 17:54 Apple, Kiemelt hírek 1 db 348

tim-cook-china

Szűk két héttel ezelőtt érdekes dolgokra lehettek figyelmesek a kínai felhasználók, illetve maga az Apple is, hiszen az ázsiai országban leállt az iTunes Movies és az iBooks Store. Ekkoriban kérdéses volt, hogy tulajdonképpen mi történt, illetve az is, hogy mi állt a háttérben. Az elmúlt napok folyamán pedig lehullt a lepel, hiszen egyenesen a kormányzat áll a dolgok mögött.

Az Apple korábban engedélyt kapott a két digitális áruházának az üzemeltetésére, azonban mint derült égből a villámcsapás, úgy jött ezek betiltása. Az esetet követően egy almás szóvivő elmondta, hogy reményeik szerint hamarosan újra elérhetőek lesznek a könyvek és filmek az Apple kínálatában.

Nem sokkal később viszont kiderült, hogy mi áll a háttérben. A kínai miniszterelnök, Xi Jinping nem olyan régen tartott egy gyűlést, amelyen olyan kínai nagyvállalatok vezetői vettek részt, mint Jack Ma az Alibabától, vagy Ren Zhengfei a Huaweitől. A média beszámolója szerint Xi elmondta, hogy országuk jelenleg a nagyobb amerikai vállalatoktól függnek, így ezen változtatni kell, így mostantól nagyobb hangsúlyt kapnak az olyan kínai vállalatok, mint a Huawei vagy az Alibaba.

ibooks

Pontos adatokat ugyan még nem tudni az iPhone SE eladásait illetően, de bizonyos források szerint annyira jól fogyott Kínában az új mobil, ami erősen kihatással van a Huawei eladásaira. Nagyon úgy tűnik, hogy ez sem tetszik az ország vezetőinek, így vélhetően ez is szerepet játszott a digitális áruházak betiltásában.

Hogy mi lesz a későbbiekben, arról egyelőre mit sem tudni, hiszen még az sem biztos, hogy ezek után valaha is engedélyezve lesznek az Apple szolgáltatásai. Illetve ha igen, akkor milyen korlátozások lesznek. Mellékesen érdemes megjegyezni, hogy maga az App Store bevételek nagyot nőttek az elmúlt évek folyamán, amivel már-már túlszárnyalják az amerikaiakat.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Alnus - 2016.04.26. 12:49

    Teljesen igazuk van. Nem olyan bólogatott Jánosok, mint mi vagyunk.
    Innen mindenki lapátolja ki a pénzt csak rabszolga kell nekik, Viki meg boldog hogy jól képzett rabszolgákat nevelünk, oligarcha bácsik is jól járnak.
    A kínai telefonok már most is jobbak mint az Apple féle. Miért ne a helyi cégek vigyek el a hasznot.

Szólj hozzá Te is!