Kiszivárogtak az iPad Air 2 alkatrészei

HusztiD 2014.10.13. 10:36 Apple, iPad 4 db 503

10737-3092-ipadair2-1-l

Mint az már köztudott, az előző hét folyamán az Apple bejelentette, hogy most csütörtökön tartják meg a szokásos évi iPad eventet. Az előzetes szóbeszédek alapján sok mindenre számíthatunk, hiszen új tabletektől kezdve Retinás iMac-en át a Yosemite rendszerig mindent megkapunk – már amennyiben helytállóak az eddigi pletykák. Most pedig a bejelentés előtt pár nappal kiszivárogtak az iPad Air 2 alkatrészei az Apple Club oldal jóvoltából.

10737-3089-IPADAIR2-6-l

A képek alapján van miért izgulni, hiszen úgy fest a dolog, hogy az Apple idén jobban rágyúr az iPad-re. Ha ezek az alkotórészek lesznek benne megtalálhatóak, akkor már egészen biztos, hogy a tablet is megkapja a Touch ID ujjlenyomat olvasót. A korábbi szóbeszédek alapján az A8-as iPhone 6 processzort jósolták a tabletbe, ám úgy tűnik, hogy az Apple visszatér ezeknek a chipeknek egy erősebb változatához, így A8X egységet kaphat. Az iPad-ek esetében az X elnevezés azt jelenti, hogy grafikailag sokkal erősebb lesz a tablet, mint a nem is olyan régen megjelent iPhone 6. A korábbi almás tabletek mind X-re végződő processzort kaptak, kivéve a tavaly megjelent Air-t, hiszen az ugyanazt kapta, mint az iPhone 5S-ben lévő.

10737-3091-ipadair2-2-l

Végezetül pedig a mostani képek is alátámasztják, hogy az új Air-en csak két hangerőszabályzó gomb lesz, a némító gombnak pedig semmi nyoma nincs egyelőre. Ha minden igaz, akkor az Apple egyenesen a kijelzőre laminálja majd az üveget, mint ahogyan azt a 2010-ben megjelent iPhone 4-gyel is tette. Ez azért lehet jó, mert ezáltal némileg vékonyabb lehetne a tablet. Ha pedig vastagságról beszélünk, akkor esélyes, hogy az Air 2 egy picivel vékonyabb lesz a tavalyi modellnél, hiszen a korábbi pletykák ezt állítják.

10737-3090-IPADAIR2-4-l

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 4 db

  1. IPhone - 2014.10.13. 11:13

    Magyar billentyűzet mikor lesz végre ?
    Lesz benne multitasking?
    Jön a 13″-os model is?
    Vagy ez csak egy ráncfelvarrás lesz?

  2. Fasirt - 2014.10.13. 11:26

    A8X-nek sztem egyedul ugy lenne letjogosultsaga, ha novelnek a felbontast, vagy esetleg komolyabb grafikai jellegu terveik vannak a vassal, mint pl. konzol szintu jatekok bevezetese (uj gen. apple TV). Kivancsi leszek, hogy mi igaz mindebbol…
    Gondolom nem akarnak 4K-s kijelzot az iPad Air 2-be, de ha igen, remelem nem arra a sorsra jut, mint a 3.gen iPad (A5X), hogy eppen csak viszi a hardver a pixeleket…

  3. iFan - 2014.10.13. 13:05

    Nektek nem furcsa ez az egész? Mondjuk nem örülnék neki, de az új ultra vékony MacBook már majdnem biztos, hogy az új iPad lesz.

  4. Fasirt - 2014.10.13. 13:21

    Ha a 13″-os iPad egyuttal az uj MacBook Air kijelzoje is lesz, vinni fogjak, mint a cukrot!

Szólj hozzá Te is!