Megjelent az első aftermarket CarPlay rendszer

HusztiD 2014.10.02. 16:33 Apple, iOS, iPhone 13 db 1,169

pioneer

A tavalyi WWDC alkalmával mutatta be az Apple az iOS 7-et, amelynek egyik új funkciója a CarPlay volt. A hetedik rendszer megjelenésével azonban még nem volt elérhető az új szolgáltatás, majd csak a 7.1-gyes frissítéstől. Egyelőre kevés autógyártó új modelljeiben érhető el a CarPlay, így pár gyártó, mint például a Pioneer bejelentette, hogy kiad egy aftermarket konzolt, amely bármilyen személygépkocsiba beépíthető lesz.

A mai nap folyamán pedig már megjelentek az első ilyen rendszerek. A Pioneer annyira komolyan gondolta a dolgot, hogy nem egy, hanem összesen öt modellt adtak ki. A legolcsóbb az AVH-4000NEX, amelyet 700 dollárért szerezhettek be, a legdrágább pedig az AVIC-8000NEX 1400 dollárért. Hogy Magyarországon mikortól lesznek ezek kaphatóak és hol, az még kérdéses, de vélhetően hozzánk is eljutnak hamarosan a Pioneer féle megoldása.

Ti tervezitek egy hasonló konzol beszerzését?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 13 db

  1. Boxoló - 2014.10.02. 17:13

    Jò reggelt Pioneer és majd a többieknek is…

  2. iKocka - 2014.10.02. 21:11

    http://www.tonesys.hu/product_info.php?products_id=2274. Itt lehet venni egy Pioneer autós médialejátszót, és ha a Pioneer honlapjáról telepítitek a legújabb szoftvert, akkor támogatja a CarPlayt!

  3. noprof - 2014.10.02. 21:52

    Nekem egy Pioneer AVH-X8600BT-m van, amihez ma kijött a CarPlay. Holnap felrakom. (Sztem ez ekvivalens az amerikai piacon megjelent NEX5000-el)

  4. Bristol - 2014.10.03. 01:08

    Nyilván tervezem ;0)
    Mindent kivált az autoban.
    Bár, a gyárilag telepitett anyoban jobb, hogy ott vannak és lesznek appok amik a kocsival is beszélget pl hibárol. De a paletta itt is széles.

  5. Pepe - 2014.10.03. 07:27

    Mielőtt rohannátok megvenni, iOS 8-al nem kompatibilis csak 7.1.2-vél jelenleg. Android 4.2.2-vél viszont szintén megy. Applehez továbbá nem tudom mennyiért, de biztos nem olcsón, még kábel szettet is venni kell hozzá a Pioneertól.

  6. Doki - 2014.10.03. 08:33

    Azert erdemes elolvasni a pioneer appradio teszteket, merthogy mindenhol azt irjak, hogy egy akadozo, allandoan lefagyo, napsutesben olvashatatlanul tukrozodo, gyenge fenyereju, bugos, szaros remdrama.

  7. noprof - 2014.10.03. 10:55

    Nem olvasok teszteket :-), inkább kipróbálom :-). Az Apple CarPlay gond nélkül, tökéletesen fut Pioneer AVH-X8600BT-n IPhone5s-el és IOS 8.0.2-vel.

  8. Bristol - 2014.10.03. 11:23

    Doki, és még hajlik is!
    Ha rákeresel ahogy én, azt látod majd, hogy a teszt időszakban volt ilyen. Az autoban és a szetben kiadottakon nulla ilyen gond. A régi készülékre utolagosan a felhasználó által telepitve, ott el tudom képzelni. De ezt majd modositom akkor amikor meglesz és kiprobálom. Nem fogok mást mondani mint amit tapasztalok.

  9. Laci - 2014.10.03. 16:58

    Ios 8 zárolt képernyőről nem nyitja meg az sms eket. Nem lenne zavaró ha nem szoktam volna meg a jót…

  10. Dino - 2014.10.05. 08:56

    Sziasztok! Nekem van egy pioneer appradio SPH-DA01-es, tudna valaki segíteni hogy hogyan lehet ezt frissíteni (akar lehetséges ezen a CarPlay? Előre is köszönöm!

    Ui.: iPhone 5 van jelenleg de iPhone 6 plusra cserélem, nem tudom hogy működik majd vele

  11. noprof - 2014.10.06. 07:05

    Sajna nem tudod frissíteni. Tavalyi a legfrissebb firmware hozzá.
    http://www.pioneer.eu/eur/products/archive/SPH-DA01/media.html

  12. motoGT - 2014.10.06. 15:03

    Az Alpine is kiadja :D
    Mellesleg ezek bevannak jelentve egy ideje ;)
    Az Apple.com-ra felmész, és kicsit kutatsz, rátalálhatsz könnyen :D

  13. Hild György - 2014.10.06. 22:41

    Nekem egy Pioneer AVIC F960BT van, itthon vettem a Duett-nél.
    8.0.2. IOS-sel remekül működik a CarPlay. Csak ajánlani tudom, egyáltalán nem akadozik, vagy hasonló… Még a Spotify is szól ahogy kell…

    Üdv

Szólj hozzá Te is!