Szeptember 10-én már tölthető lesz az iOS 7

Dan 2013.08.27. 16:51 Apple, Kiemelt hírek 20 db 2,753

Bár eddig csak sejteni lehetett most viszont úgy tűnik, valóban igaz lehet a hetek óta keringő pletyka: hitelesnek tűnő információk szerint az Apple szeptember 10-ére időzíti legújabb iOS rendszerének hivatalos megjelenését is.

Érdekes e-mailt kapott az iOS programozással foglalkozó Owen Williams, a Siri fejlesztése mögött álló szoftverfejlesztő vállalattól. A levél rövid tartalma szerint az iOS 7 GA kiadása, azaz General Availability (a rendszer már végső mindenki számára elérhető verziója) szeptember 10-én jelenik meg.

 A félhivatalos bejelentés hitelességét tovább erősítheti, hogy az e-mail attól a Nuance nevű Apple kötelékében álló informatikai cégtől származik, mely többek között a vállalat intelligens személyi asszisztensének fejlesztését is végzi.

Bár a hírt az Apple egyelőre nem cáfolta és nem is erősítette meg, ettől függetlenül kezeljük kellő óvatossággal. Az almás vállalat szeptember 10-ére pletykált grandiózus médiaeseményéig már egy hónap sincs hátra, így mindenképpen izgalmas heteknek nézünk elébe.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

Hozzászólások száma: 20 db

  1. Taylor - 2013.08.27. 17:02

    Már várom, remélem jó lesz! A bétát azért nem szedtem le mert meg akartam várni, hogy kijavítsák a hibáit.

  2. Infy - 2013.08.27. 17:03

    Mint ahogy valószínűleg a kiszivárgott iPhone 5C komponensek, ez sem véletlen történt.

  3. KyserSoze576 - 2013.08.27. 17:17

    Ez az ipad verziókat is érinti?

  4. Devid - 2013.08.27. 18:05

    Remélem az appok is ios 7 beütést kapnak.

  5. Loxysize - 2013.08.27. 18:28

    Már alig várom :D remélem a Ipad minis is jön 10.-én

  6. fabric - 2013.08.27. 18:34

    Sajnos egyenlőre nem!
    Én per pillanat a legfrissebb béta változatot használom,és nem látom hogy az appok követnék a designt.
    A YouTube ikon valtozott az app is jórészt flat-re épül,de pl.ha keresel valamit a régi billentyűzet ugrik fel nem pedig az amit mondjuk üzenet írásakor látsz. Maga az iOS 7 ikonjai,kinézete nekem tetszik,de a külső alkalmazásokat használva most a jelenlegi állapotban olyan felemás az egész.
    Reméljük változni fog…

  7. Gyuszi - 2013.08.27. 18:36

    Ipad verziot is??

  8. 007 - 2013.08.27. 18:55

    wait…
    ha szept 10.-én lesz az event, akkor szept. 3-ig legkésőbb kiküldik a meghívókat.
    Azon viszont csodálkozom hogy egyből aznap lehet majd letölteni…
    tavaly szept. tizedikén mutatták be és szept. 19.-én már tölthető volt

  9. Laca - 2013.08.27. 21:20

    iOS7 beta6 van a 4S-en viszont nem vagyok developer!
    Tudok majd erről updatelni a GA verzióra vagy tegyem vissza a 6.1.3-at abban az időszakban?

    • Attila - 2013.08.27. 21:35

      Igen mert neked nem fejlesztői a verziód és tudtommal erre ne frissítés tehát vissza a ios6-ost utána megy

  10. Sándor - 2013.08.27. 21:25

    10 én Magyarországon is lehet tölteni?

  11. Varga Lakos - 2013.08.28. 07:18

    Sziasztok müködni fog Iphone 4 en is??

  12. Laci - 2013.08.28. 10:49

    Nemtudjátok véletlenül, hogy az iPhone4 végül megfog birkózni az új rendszerrel?

  13. Kovi - 2013.08.28. 11:41

    Ipad re is 10-én lehet majd?

  14. L - 2013.08.28. 11:47

    Jöhet várom

  15. laci1117 - 2013.08.28. 15:44

    1, ezerszer el lett mondva és le lett írva hogy a legutolsó modell amit még támogat az új rendszer az az iPhone 4 akkor valószínű, hogy meg fog vele “bírkózni” de ha még ötvenen megkérdezitek hogy “az én iPhone 4-emen is fog futni vajon?” attól nem lesz előrébb senki.. felrakod és megnézed.

    2, pár napja volt cikk róla hogy iPad-ra késik bizonyos okok miatt, azóta nincs újabb hír hogy ezek a problémák megoldódtak volna tehát honnan a bú bánatból kéne tudnia szegény cikk írójának hogy az iPad-ra valóban késni fog e…. 10.én kiderül, ne remegjetek már ennyire.

    Igen lehet utálni, nem vagyok megmondóember csak már annyira unalmas minden cikk alatt ezeket olvasni folyamatosan, hogy fog e menni és tényleg megjelenik e és hogy húú meg haa.
    Amúgy fain cikk köszi! =)

  16. strucc007 - 2013.08.29. 23:09

    @laci1117: +1 ;)

  17. Sz_B - 2013.08.30. 22:25

    Várom, remélem nem fog csalodást okozni :)

  18. Bálint - 2013.09.01. 10:07

    Iphone 4-et lelehet frisiteni?

    • laci1117 - 2013.09.02. 17:44

      Igen, de a tiédet sajnos nem….. csak azokat amik péntek 13.án lettek vásárolva. :(

Szólj hozzá Te is!