Most tényleg szórakozik velünk a Codemasters?

Tian 2013.07.07. 15:12 Apple, Egyéb 1 db 632

A napokban lehet ti is észrevettétek, de egy elég érdekes és egyben újfajta módszerre lettünk figyelmesek, amit elsőre még mi sem értettünk pontosan, hogy mi a szándéka ezzel a nemrég debütált Colin McRae Rally megalkotójának, a Codemastersnek, de aztán rájöttünk mi lehet ennek a háta mögött.

Történt ugyanis, hogy június 26-án megjelent az App Store-ba gyerekkorunk egyik neves rally játékának az iOS-re átportolt verziója, amit 4,49 €-ért kínáltak az alkalmazásboltban. A hírre sokan felkapták a fejüket, viszont páran – ahogy mi is – még vártak a játék letöltésével és az App Shopper alkalmazásban bele is dobták a “Wish List” listába, hogy amikor majd leárazzák, akkor kedvezményes áron tölthessék le.

A legújabb trend vagy taktika szerint, amit mostanában elég sok fejlesztő alkalmaz, az nem mást, mint hogy a játék vagy alkalmazás premierje után egy hétre rá lecsökkentik annak árát az eredeti ár felére, így ezzel is újabb helyre kerülnek a ranglistán és persze újabb letöltésözönre is számíthatnak.

Itt sem történt ez másként, egy hét elteltével fogta a Codemasters és 4,49 € helyett már 1,79 €-ért kínálta a játékát. Az akció nem tartott sokáig, másnap már újra visszaállt a régi ár. Ez még csak az kezdet volt, ami ezután jött, az volt az igazán érdekes.

Július 3-án, azaz mikor újra visszaállt a régi ár, nem kellett sokat várni és az esti órákban ismét leárazták a játékot, szintén 1,79 €-ra. Elsőre mi sem értettük, hogy ez meg így mi akar lenni, hiszen épp reggel állították vissza, most meg újból akciós?

És ezt három napon keresztül, minden reggel, meg este eljátszották velünk. A július 4-e még érthető is lenne, hogy a függetlenség napja alkalmából akciós, de még hogy másnap is ezt csinálják. A módszerre persze ferde szemmel néztünk mi is, hiszen eddig még nem nagyon láttunk ilyenre példát, hogy egy nap többször is megváltoztatják egy játék vagy alkalmazás árát, kedvükre, ahogy épp jónak tartják. Aki lecsúszott róla az azért bosszankodott, aki meg két órával később azt látja, hogy kevesebb mint fele annyiért is megvehette volna, az meg azért.

A taktika persze hatásos, hiszen pontosan tudták a Codemastersnél, hogy egy 4-5 eurós játéknál az ember jobban elgondolkozik, hogy beruházzon-e rá, mint egy 1-2 eurós appnál, így sokan megvárták míg olcsóbb lesz és figyelték az App Shopper, AppZapp, és egyéb programokat, hogy mikor lesz olcsóbb és így minden egyes nap a lista elejére került a Colin McRae Rally, tehát még véletlenül sem kerülhette volna el a figyelmünket az akció.

Jelen pillanatban most is 1,79 €-ért érhető el a Colin McRae Rally, 5-e óta még nem állították vissza az árat, persze kérdés, hogy marad-e így végleg, vagy csupán csak limitált ideig lesz ennyi. Aki szeretné kipróbálni, az most lecsaphat még rá kedvezményes áron, amíg vissza nem áll a régi rend.

Colin McRae Rally (AppStore Link) Colin McRae Rally
Fejlesztő: The Codemasters Software Company Limited
Besorolás: 4+3.5

Ár: 1 090 Ft Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatója. Korábban a Szifon.com cikkírója, majd 2012-től az iPhoneHungary csapat tagja. Szabadidejében előszeretettel tanulmányozza a fotózás és a videókészítés fortélyait.

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Andris - 2013.07.09. 17:27

    Máris 4.49

Szólj hozzá Te is!