Visszatéríti a bumperek árát az Apple

KeleMan 2010.07.25. 19:47 Apple, iPhone, Kiegészítők 9 db 168

Az Apple pár napja megkezdte az iPhone 4 “Antennagate” probléma miatti tokok árának a visszatérítését azok részére, akik eddig ilyet vásároltak. Mindezt teljesen automatizáltan persze, ahogy azt az Apple-től megszoktuk, illetve nem szoktuk meg. Handrás írt rólag tegnap egy bejegyzést, hogy ő is kapott már megerősítő e-mailt. Tehát minden egyes megvásárolt bumper árát visszajuttatják a vásárlóknak. Aki eddig pedig nem vásárolt még “dömpert” az 2010. szeptember 30-ig ingyenesen kap egyet ha már vásárolt iPhone 4 készüléket. Az, hogy utána mi lesz azonban kétséges. Egyesek szerint hardveresen is megváltozott iPhone-ok jönnek, míg mások úgy gondolják, hogy eleve beépítik a bumpert a csomagolásba. Én ez utóbbit kétlem, hiszen ezt már most is megtehetnék. Apple közeli források szerint az ingyen tokok közel 175 millió dollár bevétel kiesést okoznak Cupertinóban. Az összeg persze nem hivatalos ugyanis nem lehet tudni, hogy miből is tevődik össze. Az azonban fontos, hogy az eddig eladott közel 3 millió iPhone 4 készülékhez is, ha csak 29$-al számoljuk a bumper árát, na jó, legyen 30 zöldhasú, az is csak 90 millió dollár. Valószínűleg az Apple egyéb veszteségeket is belekalkulált, valamint azt is, hogy szeptember 30-ig vélhetően még közel ennyi iPhone 4 kerülhet a piacra.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

Hozzászólások száma: 9 db

  1. Zsoboyy - 2010.07.25. 22:55

    Mennyire gáz már… Mi van, ha nem akarom tokban használni? Akkor a 3G helyett EDGE sebességgel netezhetek?!!

    • KeleMan - 2010.07.25. 23:25

      Ha tokban használod, attól még van 3G! Én nekem ez a bumper azért is tetszik, mert védi a készülék oldalát, ahol találkozik az üveggel. Valamint egy kicsit megemeli a telefont, így a hátlapja, amikor leteszed valahova nem érintkezik pl. az asztal felületével, így az üveg nem karcolódik. Bár elvileg, akkor sem karcolódik, ha az üveg felület érintkezik vele. Én azonban ettől még védeni fogom, mint a női melleket… :)

  2. Zsoboyy - 2010.07.25. 23:10

    Megnéztem egyébként a többi telót is… Mondjuk igaz, sok telónál jelentkezik a hiba, bocsi Alma! :) Aki meg markolja a telefonját, az gáz… Mert jobb fogása lehet, mint a nője mellének, így nem az iPhone-t kell lecserélni, hanem a nőt! :)

  3. Pöttyös - 2010.07.27. 21:29

    Sziasztok! Bumperom még nincs, telefonom már van :) Szilikon tokban tartom amíg megjön (saját 4-es tok) teljesen jó a 3G. A bumper mellé jár egy-egy fólia az elejére/hátára, így nem tud megkarcolódni.

  4. pip - 2010.07.29. 12:49

    Hello pöttyös
    Esetleg ha 4es iPhoneod van, írhatnál róla egy pár dolgot, milyen a vétel meg hasonlók.
    köszi

  5. st0nE - 2010.07.29. 20:15

    Megrendeltem het het es kuldik angiabol:]] Wohhaaa:P

  6. kombre - 2010.08.04. 16:52

    stone: menniyért rendelted angliából? Mert ha 70-80 dollár körül kint a fügetlenek ára énis rácuppannék, mert m.on lesz vagy 200ezer.

    egyéébként aki ért a micro simhez az megtudja nekem modnani hogy a normál méretü sim kártyámon adatok amik vannak hogy teszik át a microra? nem akarom h a számok elvesszenek. Köszi

  7. Pöttyös - 2010.09.02. 21:34

    hello pip,

    bocs a késői válaszért…

    minden a legnagyobb rendben van a 4-essel, sose ment el a térerő, minden jól működik rajta (a skype néha haldoklik de az szerintem nem a készülék hibája)

    bömperem továbbra sincs mert olyan weboldalra navigálódok el a használatos linkkel amin az iTunes-ban nem jön fel sajnos semmi.

    kombre:

    nekem régi típusú volt az egyik sim-em ezért azt nem is olvasta már a 4-es. szerezz (bocs) egy macbookot és szinkronizáld össze a telefonnal (én is így csináltam illetve a pro-m már megvolt korábban, a sorrend így helyes :)) de lehet meg tudják csinálni a szolgáltatódnál. de ha nem túl régi a sim-ed (nekem 8 éves volt) akkor simán vágd le kicsire és használd.

  8. Pöttyös - 2010.09.02. 21:37

    ajánlom figyelmetekbe:
    http://karcvedelem.hu/index.php?page=shop.product
    megrendeltem de csak szept 15 után tudnak szállítani legkorábban

Szólj hozzá Te is!