A New York-i Egyetem egyik végzős tanulója, Dejian Zeng hat hetet töltött el tavaly nyár folyamán az Apple egyik ismert partnerénél, a Pegatronnál. Zeng nyári gyakorlatát töltötte a kínai gyárban, azonban hamar rájött, hogy mennyire embertelen körülmények uralkodnak, amely ellen felszólalt a Business Insider-nek adott interjújában. Zeng mikor megérkezett, akkor egy kétnapos képzés várta, közben [...]
HusztiD
2017.04.12.
Apple, Egyéb, Kiemelt hírek
363
Előző héten jött a hír, hogy jövőre egy teljesen újragondolt Mac Prót kapunk, amely sokkalta modulárisabb lesz, mint a mostaniak. Az OTNews viszont újabb hírekkel szolgált, amely eléggé nagy bizakodásra adhat okot az Apple felhasználóinak számára. A Mac Pro csúszásáról már beszámoltak korábban, de a mostani infók szerint az Apple igencsak elgondolkodott azon, hogy mit [...]
HusztiD
2017.04.11.
Apple, Kiemelt hírek, Mac
523
A Laptop Mag elkészült a szokásos évi felmérésével, melyben mindig a legjobb és a legrosszabb laptop brandeket keresik. Az elmúlt évek folyamán töretlenül vezette az Apple a toplistát, azonban idén sikerült helyet cserélniük a Lenovo-val, így egyből az ötödik helyre estek vissza. Ha pontosak akarunk lenni, akkor az Apple még 2010 folyamán foglalta el magának [...]
HusztiD
2017.04.11.
Kiemelt hírek, Mac
1 204
Sokan úgy hisszük, hogy egyszerűen lehetetlen áldozattá válni a mai online világban, pedig nem. A helyzet valójában az, hogy eléggé könnyű célpontot alkotunk. A napok folyamán pedig pont egy hasonló esettel találkozott az iDoki csapata, akiknek végül sikerült megoldaniuk az áldozattá vált főhősünk problémáját. Történetünk szereplője egy reggel furcsa dologra ébredt. Telefonja jelkódot kért, ami [...]
HusztiD
2017.04.10.
iDoki, iOS, iPhone, Kiemelt hírek
1 820
Az elmúlt napok folyamán már olvashattunk a Nikkei egyik új beszámolójáról, amely alapján 70 millió darab OLED kijelzőt rendelt be a kaliforniai vállalat a Samsungtól. Ezúttal pedig az ETNews hozott le újabb infókat ugyanebben a témában, hiszen ha minden igaz, akkor a két óriásnak sikerült nyélbe ütniük az üzletet. A két vállalat egy kétéves szerződést [...]
HusztiD
2017.04.10.
Apple, Kiemelt hírek
399
Ismételten egy eseménydús héten vagyunk túl, hiszen olvashattunk a jövőre érkező Mac Próról, valamint újabb pletykák is felröppentek az iPhone 8-at illetően. Hivatalos: jövőre teljesen újragondolt, sokkal modulárisabb Mac Prót ad ki az Apple Talán többeteknél felmerült a kérdés, hogy az Apple miért nem frissíti végre a Mac Pro vonalat. Tudjuk nagyon jól, hogy a [...]
HusztiD
2017.04.08.
Apple, Kiemelt hírek
198
Úgy tűnik egyre szigorúbban veszi az Egyesült Királyság és az Amerikai Egyesült Államok kormánya a kütyük használatát, hiszen úgy tervezik, hogy kitiltják a tableteket és laptopokat a repülőgéppel való utazások alkalmával. Vagyis pontosabban fogalmazva vihetjük magunkkal a nagyobb csomagjainkban, de a kézi poggyászainkban viszont nem. És miért? Mivel ezzel a lépéssel próbálják meg minél jobban [...]
HusztiD
2017.04.07.
iPad, Kiemelt hírek
235
Ha igénybe vettétek az iDoki szolgáltatásait az elmúlt hetek folyamán, akkor bizonyára tudjátok, hogy mostantól minden szervizelés mellé az aktuális havi Forbes magazint adják ajándékba. Visszatérő vendégek már tudják, hogy az adott akciók mellett az idei év februárjától már így is lecsaphatnak a népszerű magazinra. Ha meghibásodott kedvenc Apple terméked, akkor keresd nyugodtan az iDoki csapatát, [...]
HusztiD
2017.04.06.
iDoki, Kiemelt hírek
794
Az utóbbi évek alkalmával folyamatosan olvashatunk arról, hogy csökkenőben a tablet piac, valamint, hogy az Apple sem tudja megakadályozni ezt a tendenciát. Immáron több éve, hogy alul teljesít az Apple, de az Above Avalon legújabb felmérése kicsit más szemszögből vizsgálja a témát. Tudjuk nagyon jól, hogy anno a 2012 november folyamán megjelent iPad Mini-hez nagy reményeket [...]
HusztiD
2017.04.06.
iPad, Kiemelt hírek
436
A jól ismert Apple elemző, Gene Munster nem olyan rég megosztotta a legutóbbi nézeteit arról, hogy mit várhatunk az ősszel érkező iPhone 8-tól. Az ismert guru szerint a telefon megjelenése nagy hatással lesz a piacra, hiszen egy úgynevezett paradigmaváltást hoz. Munster szerint valóban a már régóta emlegetett kiterjesztett valóság lesz a telefon újdonsága, s többek között [...]
HusztiD
2017.04.05.
iPhone, Kiemelt hírek
1 892
Talán többeteknél felmerült a kérdés, hogy az Apple miért nem frissíti végre a Mac Pro vonalat. Tudjuk nagyon jól, hogy a legutóbbi frissítés még 2013 végén volt esedékes, azóta pedig síri csend honolt a masináról. Legalábbis eddig, ugyanis a kaliforniaiak többek közt meghívták a Daring Fireball főszerkesztőjét, John Grubert a főhadiszállásukra, ahol nagyon értékes dolgokat [...]
HusztiD
2017.04.05.
Kiemelt hírek, Mac
220
A JP Morgan egyik jól ismerte elemzője, Rod Hall osztotta meg legújabb számításait arról, hogy mit várhatunk az iPhone 8-tól. A szakértő szerint nagy kereslet lesz az ősszel érkező új modellre, hiszen sok korábbi felhasználó pont ezt az alkalmat várta ki, hogy végre lecserélje korábbi készülékét. Korábbi pletykák alapján tudjuk jól, hogy az iPhone 8 [...]
HusztiD
2017.04.04.
iPhone, Kiemelt hírek
697
Az Imagination Technologies nem olyan rég megerősítette a pletykát, mely szerint az Apple a jövőben nem kívánja igénybe venni saját grafikusmotorjaikat az iOS eszközeikben. A brit vállalat szerint az almások egy saját GPU-t terveznek, amivel lecserélik a jövőbeli készülékek grafikus meghajtóit. A britek számára az Apple a legnagyobb kuncsaftjuk. Az iPhone, iPad, iPod, Apple TV [...]
HusztiD
2017.04.04.
Apple, iPhone, Kiemelt hírek
197
Tavaly november folyamán kezdődött az egész kalamajka az Ausztrál bankokat és az Apple-t illetően, azonban még mára sem ért véget az ügyük. Mint hónapokkal ezelőtt beszámoltunk, a helyi bankok egyszerűen nem engedélyezik az Apple számára az Apple Pay elterjedését a kontinensen, hiszen az almások is megtagadták, hogy a készülékeikben lévő NFC chiphez hozzáférést adjanak más [...]
HusztiD
2017.04.03.
Apple Pay, Kiemelt hírek
204
A Recording Industry Association of America jóvoltából készült egy felmérés arra irányulóan, hogy milyen volt az Egyesült Államokban a zene piac az előző év folyamán. Összesítettben elmondható, hogy maga a szegmens 11,4 százalékkal nőtt az előző évhez képest, miközben a zenestreamingelő szolgáltatók egyre nagyobb népszerűségre törnek. Utoljára 11 százalékos növekedés 1998 folyamán volt, amikor még a [...]
HusztiD
2017.04.03.
Apple Music, Kiemelt hírek
168
Újabb izgalmas egy hetet tudhatunk magunk mögött, ugyanis végre megjelentek az Apple legfrissebb szoftverei, valamint bemutatkozott az idei év egyik legjobban várt okostelefonja, a Galaxy S8. Na de nézzük szépen sorjába, hogy mik történtek az elmúlt napokban. Szoftverdömping az Apple-től: iOS 10.3, macOS 10.12.4, watchOS 3.2 és tvOS 10.2 A várakozásoknak megfelelően hétfő este folyamán [...]
HusztiD
2017.04.01.
Apple, Kiemelt hírek
203
A Susquehanna Financial Group egy úgynevezett ellátási láncon alapuló elemzőcsapat, akik nem olyan régen tértek vissza ázsiai útjukról. A szakikból álló csapat új esélylatolgatásokat osztott meg arról, hogy mégis mi lehet az elvileg ősszel érkező Apple Watch 3 újdonsága. Eddig vajmi keveset olvashattunk a harmadik generációs órákról, de ha minden igaz, akkor az új készülékben lesz [...]
HusztiD
2017.03.31.
Apple Watch, Kiemelt hírek
609