Már most nagy siker elé néz az iPhone 8

HusztiD 2017.04.04. 17:55 iPhone, Kiemelt hírek 0 db 697

iphone-8-concept-03

A JP Morgan egyik jól ismerte elemzője, Rod Hall osztotta meg legújabb számításait arról, hogy mit várhatunk az iPhone 8-tól. A szakértő szerint nagy kereslet lesz az ősszel érkező új modellre, hiszen sok korábbi felhasználó pont ezt az alkalmat várta ki, hogy végre lecserélje korábbi készülékét.

Korábbi pletykák alapján tudjuk jól, hogy az iPhone 8 ára ezer dollár lehet. Hall szerint ez az ár nem nagyon fogja visszatartani a felhasználókat, ugyanis számításai szerint az idei év utolsó negyedévében az összesített iPhone eladások 41 százalékát fogja kitenni az új modell. Ebben persze nagy szerepe lesz az olyan újdonságoknak, mint a széltől szélig terjedő OLED kijelző, új kamera, előlapi 3D szkenner, vezeték nélküli töltés, kijelzőbe épített ujjlenyomat olvasó és a teljesen üveg hátlap, hiszen ezek lesznek a készülék húzó funkciói, amiért cserélni fognak.

Mivel eddig sokan várnak az új modellre, ezért többen használnak valamilyen korábbi iPhone készüléket. Lényegében ők lesznek az egyik olyan szignifikáns réteg, akik váltani fognak az új telefonra. Ha pedig helyesek a számításai, akkor az iPhone 8-at 65 dollárral kerül többe legyártania az Apple-nek, viszont ezzel párhuzamosan jóval drágábban fogják azt kínálni, hogy megmaradjon a profit.

Mondjuk sokak számára az iPhone 8 árazása fog határt szabni, de azért mi reméljük, hogy az Apple az ész szerű keretek között marad, s nem megy fel ezer dollár fölé a telefon ára. Bár jelenleg nagyon sok pletyka és elemzés kering a neten, melyek közül nehéz eldönteni, hogy melyik áll közelebb a valósághoz, de bízzunk benne, hogy pozitívan fogunk csalódni az ősz folyamán az Apple-ben.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!