Magyar idő szerint, tegnap késő este került sor a legutóbbi pénzügyi konferenciára, melyből kiderült, hogy ismételten rekord negyedévet zárt az Apple. Ennek kapcsán a vezérigazgatónak, Tim Cook-nak is volt egy-két hozzáfűznivalója a témát illetően, ahol szintén nagyon érdekes dolgokra derült fény. Leginkább az oktatásról és az iPad kapcsolatáról beszélt. Kiderült, hogy mára már 13 millió [...]
HusztiD
2014.07.23.
Apple, iPad, Tim Cook
354
Legalábbis az Apple vezérigazgatója 80-90 százalékban használja az iPad-et a munkája során, amelyre még két éve derült fény. Szerinte hozzá hasonlóan, több ember is simán elvégezhetné a munkahelyi feladatait az almás táblagépeken. Ha pedig megnézzük a vállalat reklámjait, akkor kiderül, hogy milyen sokféleképpen használhatjuk az immáron 4 éve útjának eresztett táblagépeket. A napokban már beszámoltunk [...]
HusztiD
2014.07.21.
Apple, iPad, Tim Cook
218
Legalábbis ez mind csak akkor igaz, ha a 2014-es év első felének az eladásait nézzük meg, mellyel a Nikkei állt elő. Ha pedig visszanézünk a korábbi hónapokra és évekre, akkor kiderül, hogy ez az első ilyen eset a japán piacon, ahol a híres számítástechnikai vállalat megelőzte az almásokat. Ha a számokat és a megoszlásokat nézzük, [...]
HusztiD
2014.07.21.
Apple, Egyéb, iPad
311
Nem is olyan rég derült ki, hogy az Apple most július 22-én hozza nyilvánosságra az előző három hónap, pénzügyi szempontból a 2014 Q3 adatait. Mint ilyenkor az szokás, az elemzők kiszámolják, hogy szerintük mennyi telefont, tabletet és egyéb terméket adhatott el a kaliforniai vállalat. Nézzük, mit jósolnak az elmúlt három hónapra a hozzáértők. A Fortune [...]
HusztiD
2014.07.19.
Apple, iPad, iPhone
421
Az elmúlt hetek folyamán leginkább csak az Apple új telefonjáról, az iPhone 6-ról hallhattunk, hiszen jelenleg ezzel van tele az egész média. Ennek ellenére az előző héten már felmerült, hogy csak idén novemberben kezdődhet meg az okosóra sorozatgyártása, ám a legújabb pletykák ezen egy kicsit túlmutatnak. A címből már kiderült a lényeg, melyet ismételten a [...]
HusztiD
2014.07.17.
Apple, Egyéb, iPad
990
Alig telt el egy hét a Samsung legutolsó reklámja óta, most megérkezett a legújabb. Az előzőben az iPhone volt a célkeresztben, ezúttal pedig a telefon testvére, az iPad kapott szerepet. Úgy tűnik, hogy ezekkel a reklámokkal próbálja a Dél-koreai cég valamelyest javítani az eladásait, ugyanis a hét folyamán már kiderült, hogy eléggé siralmasan teljesítettek a [...]
HusztiD
2014.07.12.
Apple, Egyéb, iPad
704
Az elmúlt hetek és hónapok folyamán szinte csak az iPhone 6-ról és az iWatch-ról szóltak a hírek, de most úgy néz ki, hogy lassan a következő iPad-ek is szóba jönnek. Tegnap például megtudhattátok, hogy valószínűleg az iPad Air 2 és az új Retinás Mini is megkapja a Touch ID-t, hiszen a TSMC idén rengeteg szenzort [...]
HusztiD
2014.06.25.
Apple, iPad
908
A tavaly ősszel debütált iPad Air és Retinás Mini érkezése előtt sokan úgy vélték, hogy a tabletek megkaphatják az iPhone 5S-ben bemutatkozott Touch ID-t, melyre végül nem került sor. Nem is olyan régen pedig felmerült több pletyka is, amelyek az ujjlenyomat-olvasó eljövetelét ígérik a következő táblagépekben. A legújabb hírek szokás szerint Kínából érkeztek, ahol kiderült, [...]
HusztiD
2014.06.24.
Apple, iPad
363
Az elmúlt nap folyamán megérkezett a Parallels Access legújabb verziója, mely ígéretes újdonságokat hozott el nekünk. Aki nem ismerné magát a programot, annak röviden annyit érdemes róla tudnia, hogy segítségével létrehozhatunk virtuális gépeket, amire bármilyen operációs rendszert felrakhatunk. Talán ez az egyik legismertebb ilyen program a Mac felhasználók körében. 2.0-ás verzióban mind az iPad és [...]
HusztiD
2014.06.18.
Apple, iPad, iPhone
534
Eddig leginkább csak az iPhone 6-ról szivárogtak ki pletykák, de most úgy tűnik, hogy lassacskán az iPad is sorra kerül. A legújabb képekkel és információkkal ismételten a francia Nowhereelse számolt be, akik korábban már nem egy iPhone 6-tal kapcsolatos szóbeszédet közöltek le. Az alábbi képeken elvileg az új tablet pontos replikája látható, amelyből megtudhatunk egy-két [...]
HusztiD
2014.06.18.
Apple, iPad
1 219
Frissült, vagyis nem, de mégis… Elsőnek érdemes leszögezni, hogy valóban egy új és hasznos funkcióval frissült a Facebook iPad-es alkalmazása, azonban ez nem mindenki számára elérhető, hiszen egyelőre csak az amerikaiaknak örvendeznek vele a fejlesztők. Arról azonban nem tudni, hogy rajtuk kívül más is megkapja-e idővel ezt a fícsört, vagy sem, de ha pozitívak akarunk [...]
HusztiD
2014.06.17.
Apple, iPad, Programok
675
A WWDC-t hetekkel megelőzően már felmerült, hogy az Apple egy új multitasking megoldáson dolgozik. A konkurensek már képesek egyszerre több alkalmazást is futtatni egy megosztott képernyőn, míg az iPad nem, így várható volt, hogy az almások lépnek majd ezügyben. Sajnálatos módon a konferencián nem hangzott el, hogy az iOS 8 támogatja majd ezt a [...]
HusztiD
2014.06.13.
Apple, iOS, iPad
1 423
Hogy ne csak az iPhone 6-ról szóljon a hírek nagy része, ideje, hogy említést tegyünk kicsit a következő iPad Air-ről is. Az ázsiai ETNews nagyon érdekes információkkal szolgált, melyek alapján elmondható, hogy már most nyáron megkezdődnek az alkatrészek gyártásai. Ha igazak a hírek, akkor a következő Air méltó utódja lesz a jelenleg piacon lévő testvérének, [...]
HusztiD
2014.06.12.
Apple, iPad
502
Az Apple még a tavaly ősszel megjelent iPhone 5S-ben mutatta be a Touch ID névre keresztelt gombját, amelynek újdonsága az volt, hogy képes az ujjlenyomat leolvasására. A 9to5Mac legfrissebb hírei alapján az idei évben csak ezzel szerelt termékeket kaphatunk az Apple-től, hiszen megnőtt a szenzorok iránti igények az almások részéről. Az ősszel megjelenő mind a [...]
HusztiD
2014.05.27.
Apple, iPad, iPhone
1 656
Ismételten a francia Nowhereelse csapata gondoskodott a legújabb vitatémáról, az iPad Pro-ról, ugyanis egy kínai tweetben fedezték fel a fenti képet. Nem sokat tudni még a termékről, hiszen semmilyen hivatalos forrás nem adott megerősítést, de a képen az állítólagos pro tablet ipari hátlapja látható. A képek alapján, tényleg egy laptopszerű, hatalmas táblával lesz dolgunk, hiszen [...]
HusztiD
2014.05.19.
Apple, iPad
885
Az iPad Pro körüli felhajtás a kedélyeket lehűtő hírek óta alábbhagyott. Az alkotói kedvnek persze ez nem szabhat határt, s úgy tűnik, a dizájnerek fantáziáját nem hagyja nyugodni a közel 13 hüvelykes tablet. Hétvégi érdekességként ezúttal a Ramotion dizájncég koncepcióját mutatjuk be. A készítők elképzelése szerint a tablet az iPad és a Mac termékcsalád kereszteződéseként [...]
Skarp
2014.05.18.
Apple, iPad
976
Tovább nehezedhet a kínai tabletpiacon az Apple dolga, ugyanis az ázsiai országban kiemelkedően sikeres telefongyártó, a Xiaomi kihozta a mini közvetlen konkurensét. A pofátlanul hasonló nevű és kinézetű Mi Padot ma mutatták be. 7,9 hüvelykes kijelzővel, 16 vagy 64 gigabájtos konstrukcióban, 240 dolláros kezdőáron kerül forgalomba (jócskán alálőve így az Apple 400 dolláros alapárának). A [...]
Skarp
2014.05.15.
Apple, iPad
1 621