Tegnap este folyamán tette elérhetővé legújabb operációs rendszerét, az iOS 12.0.1-et az Apple. Egy ideje várhattuk a frissítést, ugyanis az elmúlt két hét folyamán például előjött az úgynevezett ChargeGate, mely az új iPhone Xs modelljeinél jelentkezett, s eredményképp nem vették megfelelően a töltést a készülékek. Ezen felül pedig további apróbb hibajavításokra számíthatunk. Az iOS 12.0.1 [...]
HusztiD
2018.10.09.
iOS
785
Mint az köztudott, az Androidos felhasználók sokkal kevesebbet fizetnek egy okostelefonért, mint az, ki egy Apple terméket vesz. Ez nem csak egy bizonyos prémium kategóriát von magában, hanem magát az adatbiztonságot egyaránt, hiszen mint tudjuk, az almások nagyon komolyan kezelik azt, míg a Google inkább ingyenesen kínálja szolgáltatásait, de cserébe eladja adatainkat. Tim Cook nem [...]
HusztiD
2018.10.08.
iOS, iPhone, Kiemelt hírek, Tim Cook
383
Az Apple valamivel több, mint két héttel ezelőtt adta ki az iOS 12 legelső végfelhasználói verzióját. Ahogyan az első napokban beszámoltunk, az új főrendszer kicsivel lassabban terjedt, mint elődei, azonban most a Mixpanel készült egy új felméréssel, melyből kiderült, hogy október 4-én az iOS készülékek 46 százalékán található meg a legújabb operációs rendszer, mely azóta [...]
HusztiD
2018.10.08.
iOS
160
Nem titok, hogy a Google évek óta pénzeli az almásokat, hiszen mióta az Apple kiadta az iOS első verzióját, azóta a Google az alapértelmezett keresőmotor. Nyilván a témán belül van egy rakás titok, mely a mai napig nem látott napvilágot, de egy ismertebb elemző, Rod Hall szerint az idei évben 9 milliárd dollárt fizet a Google, [...]
HusztiD
2018.10.05.
Apple, iOS
305
A június elején bemutatott iOS 12 számos újdonságot kapott, ahogyan arról hosszú hetekkel ezelőtt beszámoltunk. Azóta teltek a hónapok, az Apple sorra adta ki a különböző béta kiadásait, most meg ott tartunk, hogy napokon belül megérkezik a végfelhasználói kiadás. Nem olyan régen bemutattuk számotokra, hogy hogyan hozhattok létre saját Memoji-kat, most azonban egy másik fontos újításhoz, a [...]
HusztiD
2018.10.04.
iOS, iPhone, Kiemelt hírek
847
Magyar idő szerint, kedden este adta ki az iOS 12.1 második bétáját az Apple, mely kisebb, de jelentős hibajavításokat hozott. A napokban pont egy újabb botrány kitöréséről, a ChrageGate-ről számoltunk be, hiszen bizonyos iPhone Xs modellek nem mindig töltöttek megfelelően. Nos, ahogyan várható volt, a probléma szoftveres eredetű, s a fejlesztők számára kiadott iOS 12.1 [...]
HusztiD
2018.10.04.
iOS, iPhone
191
Tudjuk nagyon jól, hogy az Apple előző év szeptemberében mutatta be az AirPower-ként emlegetett saját vezeték nélküli töltőpadját. Az akkori ígéretek szerint csupán pár hónap várakozási időt kellett volna várni a kiegészítőre, azonban immáron több, mint egy év is eltelt, úgy, hogy semmi sem történt, illetve nem olyan régen még arról adtunk hírt, hogy komoly [...]
HusztiD
2018.09.27.
iOS, iPhone
229
Az Apple hétfő este adta ki az iOS 12 legelső bétáját, a Mixpanel pedig készített egy új felmérést, hogy mennyien frissítettek az újabb rendszerre a felhasználók. A cím eléggé árulkodó volt, hiszen mint kiderült, az iOS felhasználók 10 százaléka frissített a legújabb operációs rendszerre az első 48 óra elteltével. Nem rossz arány ez a 10 [...]
HusztiD
2018.09.20.
iOS
522
Kijelenthetjük, hogy nem az iOS 11 volt a legjobb operációs rendszer, melyet valaha kiadott az Apple. Kezdetben számos hiányossága volt, s sorra jöttek elő a különféle hibái. Ebből kifolyólag az Apple úgy gondolta, hogy idén nem az újdonságokra, hanem a stabilitásra és a teljesítményre gyúrnak rá. Nos, az iAppleByte legújabb felmérése szerint pont ezt tapasztalhatjuk [...]
HusztiD
2018.09.20.
iOS, iPhone, Kiemelt hírek
888
Az Apple pont hétfő este folyamán adta ki a legújabb főrendszereket a felhasználók számára, azonban nem voltak tétlenek, ugyanis egy nappal követően a fejlesztők számára is elérhetővé tették a következő bétákat. Ezúttal név szerint az iOS 12.1, watchOS 5.1 és a tvOS 12.1 legelső bétáját adták ki. A rendszerek közül igazából az iOS 12.1-ben vannak [...]
HusztiD
2018.09.19.
iOS, tvOS, watchOS
271
Ahogyan azt az előző hét szerdai médiaeseményen megígérte Tim és csapata, úgy az Apple percekkel ezelőtt elérhetővé tette a legújabb iOS főrendszert, immáron a tizenkettediket. A macOS Mojave kicsit még várat magára, azonban egy hét múlva ilyenkor már az is elérhető lesz a felhasználók számára. Ne is húzzuk tovább a szót, nézzük milyen újdonságokat kapott [...]
HusztiD
2018.09.17.
iOS, Kiemelt hírek, tvOS, watchOS
2 309
Ahogyan várható volt, a tegnap este megrendezett iPhone XS event után az Apple nem sokkal később elérhetővé tette az iOS 12, watchOS 5 és a tvOS 12 GM, vagyis Golden Master kiadását. Ez voltaképp az a verzió, melyet a végfelhasználók is megkapnak a következő hét folyamán. Nem utolsó sorban pedig a macOS Mojave 11. bétája is [...]
HusztiD
2018.09.13.
iOS, macOS, tvOS, watchOS
843
A június elején bemutatott iOS 12 számos újdonságot kapott, ahogyan arról hosszú hetekkel ezelőtt beszámoltunk. Azóta teltek a hónapok, az Apple sorra adta ki a különböző béta kiadásait, most meg ott tartunk, hogy napokon belül megérkezik a végfelhasználói kiadás. Ennek apropóján úgy gondoltuk, hogy eláruljuk, hogyan készíthetünk egyedi Memoji-kat, miután megmutattuk azt is, hogy milyen [...]
HusztiD
2018.09.10.
iOS, iPhone, Kiemelt hírek
613
Egyre több olyan autót adnak ki a gyártók, melyek támogatják az Apple és a Google rendszereit, a CarPlay-t és az Android Auto-t. A J.D. Power csapata pedig ezzel kapcsolatosan készített felmérést, hogy voltaképp melyik szoftvert szeretik jobban a felhasználók. A válaszadóknak pontozniuk kellett a rendszereket, s ezer pontból 777-et ért el a CarPlay, míg az [...]
HusztiD
2018.09.05.
Apple, iOS, Kiemelt hírek
946
Tudhatjuk, hogy az Apple bizonyos időközönként frissíti az iOS megoszlási statisztikáját az App Store fejlesztői oldalán. Az utóbbi hónapok folyamán kicsit elhanyagolták a dolgokat a kaliforniaiak, hiszen legutóbb május 31-én osztották meg a legutolsó adatokat. Most a napokban, szeptember 3-án viszont felrakták a legújabb statisztikákat, mely alapján immáron elmondható, hogy az iOS 11 elterjedtsége immáron [...]
HusztiD
2018.09.05.
iOS
178
Az Apple évekkel ezelőtt mutatta be a ne zavarjanak funkciót, azonban az iOS 12-ben kicsit tovább gondolták annak a koncepcióját. Talán sokan vagyunk úgy, hogy miután beállítottuk a módot, majd lefeküdtünk, ránéztünk többször is a telefonunk kijelzőjére, hogy kaptunk-e valamilyen értesítést. Nos, mindez ezentúl véget ér a ne zavarjanak alvás közben funkcióval. Az iOS 12-ben [...]
HusztiD
2018.09.03.
iOS, iPhone, Kiemelt hírek
1 268
Az elmúlt napok folyamán egy érdekes hibaüzenetre lehettek figyelmesek azon felhasználók, kik a legutóbbi iOS 12 bétáit használják. Az esetről többen jeleztetek felénk, azonban úgy tűnik, hogy nem csak nálunk, hanem világszinten észlelhetőek a a kissé zavaró jelenségek. A rendszer automatikusan feldobja az alábbi képen látható hibaüzeneteket, mely szerint egy új iOS frissítés érhető el, [...]
HusztiD
2018.09.03.
iOS, iPhone
288