Szinte közhelyszámba megy, hogy a lehető legnehezebb legendákat követni bármilyen pozícióban – ebből a szempontból Timnek pokolian kemény a sora. A nyomás, hogy a Jobs-éráéhoz mérhető újításokat dobjon piacra és visszaverje a fáradhatatlanul támadó konkurenciát komoly teher lehet. Olyan cégeket kell maga mögött tartania mint a Google vagy a Samsung, miközben a piaci elvárások egyre [...]
Skarp
2014.06.09.
Apple, Kiemelt hírek, Tim Cook
657
Tegnap azt elemezgettük, hogyan lett az anno szürkének tűnő Federighiből az utóbbi két évben az Apple egyik emelkedő csillaga és mi lehet a jövője a vállalatnál. Ma kicsit Cookról elmélkedünk, azonban az írásunk témája miatt elengedhetetlen volt megemlíteni a tegnapi cikket. Ahogy azt az előző írásban is fejtegettük, a Steve Jobs-féle prezentációk korának vége. Két [...]
Aki látta a hétfő esti keynoteot észlelhette, hogy Craig Federighi egyértelműen ellopta a showt. A nyilván nagyon fontos demózás és a jó előadókészség mellé igen szórakoztatóvá vált az utóbbi időben. Már a tavalyi WWDC-n is érzékelhető volt az, ami idén egyértelművé vált. Tim Cook belátta, hogy bár számos aspektusban tehetséges, előadóként valószínűleg nem annyira hatékony, [...]
Skarp
2014.06.04.
Apple, Egyéb
664
Látod, hogy ma nagyon pörög az Apple-szcéna? Szeretnéd tudni a lényeget, de nincsen kedved átrágni magad a végtelen mennyiségű cikken? Tiszta szerencse, hogy mi gondoltunk rád és összeszedtük, ami szerintünk érdekelhet, bekezdésekbe szedve. A közvetlenül a Beats akvizíciót érintő híreken kívül kitérünk az Eddy Cue által a Re/Code konferencián elmondottak egyéb fontos dolgokra is. Nem [...]
Skarp
2014.05.29.
Apple, Egyéb
780
Az idei Macworld UK-n előadást tartott a TBWA\Chiat\Day reklámügynökség korábbi kreatív igazgatója, Ken Segall is. A leghíresebb Apple kampányokról (1984, Think different, Get a Mac) és többszintű, okos munkáiról híres iroda egyik egykori vezetője érdekes részleteket osztott meg a klasszikussá vált Think different kampányról. “Bárcsak mondhatnám, hogy én írtam a klasszikussá vált szöveget, de egy [...]
Skarp
2014.05.23.
Apple, Egyéb, Steve Jobs
409
A Bonhams aukciós ház bocsájtja árverésre a cupertinoi Apple főhadiszállás homlokzatát a hetvenes évek közepétől díszítő szivárványos logókat. Az 1997-ben a homlokzati díszítőelemet a monokróm verzióra cserélték, a vinylborítású szénszálas és habszivacs logókat pedig egy régi dolgozó kapta meg ajándékba. Bár sokan ezt hiszik az eredeti logónak, az első logó 1976-ban még egy részletes fametszetszerű [...]
Skarp
2014.05.20.
Apple, Egyéb
517
A Beats felvásárlását övező, a média által generált fehér zajból és az okok találgatásából lett valószínűleg elege a hivatalos Jobs-életrajz szerzőjének, Walter Isaacsonnak. A Billboard robbantott a sztorival. Isaacson úgy véli, az Apple-Beats deal fókuszában nem a fejhallgatók vagy a zenestreaming állnak, hanem inkább a videó. Szerinte Cook Iovine-t akarja az Apple tartalmi vezetőjének, mivel [...]
Skarp
2014.05.20.
Apple, Egyéb
428
Pénteken érkezett a hír: talán vége lehet a Google és az Apple termonukleáris háborújának, amit még az Android elindítása miatt indított Steve a keresőmamut ellen. A cégek közötti megállapodás értelmében mindkét fél ejti az okostelefonpiaci technológiával kapcsolatos pereket, ami főként a Motorolát érinti, amivel az Apple 2010 óta szünet nélkül pereskedik. Közösen kiadott sajtóközleményükben azonban [...]
Skarp
2014.05.18.
Apple, Egyéb
830
Mindannyian emlékszünk arra, hogy Steve halála előtt megkérte utódját, ne kövesse őt az útján, hallgasson a saját megérzéseire, menjen a saját feje után. Tim pedig úgy döntött, magáévá teszi a “Think different” szlogent. Arra, hogy mennyire más stílusban vezeti az Applet, a legtökéletesebb példa a Beats felvásárlása. 3,2 milliárd dollár – bár az eddigi legdrágább [...]
Skarp
2014.05.13.
Apple, Egyéb, Steve Jobs, Tim Cook
679
Katie Cotton visszavonulását ma jelentette be a cég. Bár neve csak kevesek számára cseng ismerősen, a PR-főnök az utóbbi 18 évét a vállalatnál töltötte. Olyan termékek elindulása előtt egyengette az utat kommunikáció frontján, mint az iPhone vagy az iPad. A Steve Jobs és most már Tim Cook bizalmasaként közismert szakember tartotta kezében a médianarratívát az [...]
Skarp
2014.05.08.
Apple, Egyéb
263
A korábbiakhoz hasonlóan sorra kerül fel az egykori vezérigazgató, Steve Jobs neve a különféle toplistákra, ahol valamilyen tetteiért, illetve életpályájáért ismerik el. Most, legutolsó alkalommal a CNBC top 25-ös listáján szerezte meg az első helyezést, ahol olyan emberek kaptak helyet rajta kívül, mint Bill Gates, Mark Zuckerberg, Carl Ichan vagy Michael Bloomberg. 1989-ben indult útjára [...]
HusztiD
2014.04.30.
Apple, Steve Jobs
283
Nagy a felhajtás most a szóban forgó hivatalos Steve Jobs film körül, ugyanis elsőnek kiderült, hogy David Fincher rendezi a filmet, aki Christian Balenek szánta a főszerepet, azonban nem sokkal rá megtudhattuk, hogy ez mégsem valósul meg, ugyanis a Sony szerint Fincher irreálisan magas összeget kért a filmért. A legújabb hírek szerint nincs ok félelemre, [...]
HusztiD
2014.04.22.
Apple, Steve Jobs
369
Mindannyian emlékszünk az iPhone-ra sorbanállókon gúnyolódó reklámokon. Most újabb érdekességek kerültek nyilvánosságra a bíróság utasítására publikussá tett dokumentumokból – ezúttal Samsungos belső emailekről van szó. Ezekből érdekes eseménysor bontakozik ki. – hozza szalagcímben a Fortune. – 2011. október 4.: Az USA területi eladásokért felelős alelnök, Mike Pennington levele a Samsung America vezérigazgatójának, Dale Sohn-nak és [...]
Skarp
2014.04.16.
iPhone, Steve Jobs
999
Még február végén kiderült, hogy a híres rendező, David Fincher rendezi az Aaron Sorkin által megálmodott filmet, melynek hatására sokan elkezdtek bizakodni, hiszen a duónak olyan sikerfilmjei vannak a hátuk mögött, mint a Hetedik, a Harcosok Klubja vagy pár éve megjelent díjnyertes Közösségi Háló film. Legutóbb még az is kiderült, hogy Christian Bale-t szemelte ki [...]
HusztiD
2014.04.15.
Apple, Egyéb, Steve Jobs
177
Don Melton neve talán nem lehet ismerős mindenki számára, annak ellenére, hogy hosszú közös múltja volt az Apple társalapítójával, Steve Jobs-szal. Melton még a NeXT csapatát erősítette, majd mikor az megszűnt, akkor a vezérigazgatóval együtt átment az almásokhoz, ahol a Safari fejlesztése volt a fő prioritása. Emberünk nem is olyan rég megemlékezett az egykori főnökéről, [...]
HusztiD
2014.04.14.
Apple, Steve Jobs
324
Köztudott, hogy Steve nevéhez nem csak az Apple megalapítása fűződik, de a Pixar Animation Studios-é is, ami bár a kezdetekben nehézségekkel küszködött, saját szegmensén belül kiemelkedően sikeres és széles körben irigyelt vállalat lett animált filmjeinek magas minősége miatt. A MacRumors most egyik egykori harcostársának nem sokára megjelenő könyvét idézi, amiből érdekes dolgokat tudhatunk meg arról [...]
Skarp
2014.04.06.
Apple, Steve Jobs
559
Egy kis hétvégi érdekességként betekintést nyerhetünk Steve személyiségének egy kevésbé ismert, de kétségkívül létező oldalába. A múltkor számoltunk be arról, mennyire ki tudott akadni az angolban csak poachingnak (azaz orvvadászatnak) hívott gyakorlaton, magyarán az aktív állományú dolgozók átcsalogatásáról. A Szilícium-völgy erősen kompetitív légköre gyilkos vállalati kultúrát szült, amiből ezen a héten már kaphattatok ízelítőt, amikor [...]
Skarp
2014.03.29.
Apple, Steve Jobs
933