A hetedik évfordulójához érkezett a legnagyszerűbb telefon, az iPhone. A 2007-es MacWorld Expo-n mutatta be Steve Jobs San Francisco-ban a mára már kultikus készüléket. Bár nem azonnal indult el a forgalmazás, a nagyközönség azonnal láthatta, hogy egy forradalmi termék látott napvilágot. Három készülék egyben: egy érintőképernyős iPod, egy telefon, és egy internetes kommunikátor. Steve Jobsnak [...]
Helme
2014.01.09.
Apple, iPhone
1 380
A Dropbox-ot alapító Drew Houston nemrég érdekes titkot osztott meg a világgal, miszerint hajdanán még az egykori Apple-vezér is szemet vetett a népszerű felhőszolgáltatásra. A vállalatok közötti rivalizálás, mint tudjuk egy szinte végeláthatatlannak tűnő harc, hol az egyik fél kerül előnybe, hol pedig a másik – kezdte mondandóját a Dropbox-ot alapító Drew Houston egy nemrég [...]
Dan
2013.11.23.
Apple, Steve Jobs
1 556
Sikerrel zárult a Los Altos-i Történelmi Bizottság korábbi majd két évig tartó kezdeményezése: hivatalosan is bárki által látogatható történelmi emlékmúzeummá nyilvánították a Jobs-házat. A Szilícium-völgyben található 1952-ben épült Jobs-családi ház, Steve Jobs egykori otthona, és nem mellesleg az Apple szülőhelye immáron egy bárki által is megtekinthető történelmi emlékhellyé vált – adta hírül a San Jose [...]
Dan
2013.10.30.
Apple, Steve Jobs
946
Két éve, 2011. október 5-én halt meg az Apple egykori társalapítója, a vállalat legendás figurája. Steve Jobs forradalmasította a zeneipart, a mobiltelefon-piacot, vezérigazgatói tevékenysége alatt pedig az Apple a világ egyik legnagyobb technológiai vállalatává nőtte ki magát. Rá emlékezünk ma. 2011. október 5-e szomorú nap nemcsak az informatikának, hanem az egész világnak is: két évvel [...]
Dan
2013.10.05.
Apple, Steve Jobs
1 376
Bárki által látogatható történelmi emlékmúzeummá alakítják át a legendás Apple-vezér gyermekkori otthonát, azt a házat, ahol a garázsvállalkozásból indított cég első terméke is megszületett, s ott ahol egykoron minden elkezdődött – adta hírül a CNN. A Los Altos-ban található három hálószobás és két fürdőszobás ranch-stílusú ház 1952-ben épült, a jelenlegi felbecsült értéke több mint másfél [...]
Dan
2013.09.26.
Apple, Steve Jobs
609
Egy Indiegogo projekt keretében indult közösségi finanszírozásból készítenék el Steve Jobs élethű mását, melynek megvalósításához 50 ezer dollárra lenne szükség. Láthattunk már közösségi gyűjtésből megvalósult ötleteket, azonban az Indiegogo oldalán indított projekt vélhetően mindent eddigit felülmúl. A terv kiötlői nem kisebb célt tűztek ki mint, hogy (az összegyűlt pénz mennyiségétől függően) hódolatuk jeléül emlékműt emelnének [...]
Dan
2013.08.17.
Apple, Steve Jobs
457
Az utóbbi időkben megszaporodtak a Steve Jobs hírnevét csaliként használó spam üzenetek az elektronikus levélforgalomban. Részben ennek tudható be, hogy a spamek részaránya a teljes levélforgalomban júniusban átlagosan 1,4 százalékponttal 71,1 százalékra emelkedett – tájékoztatta kedden az MTI-t a Kaspersky Lab kiberbiztonsági vállalat. A “Steve Jobs elárulja a sikerének titkát” és hasonló tárgyú levelekben a [...]
KeleMan
2013.08.08.
Apple, Steve Jobs
522
Megérkezett végre a második hivatalos bemutató videó is az augusztus 16-án mozikba kerülő Jobs című filmből. Az elsőt erre találjátok. Az új bemutatóban Steve Jobs szerepét játszó Ashton Kutcher még jobban beindul, akinek láthatóan kifejezetten jól áll a szerep. A második trailer alapján még inkább várós lett a film, bár nem túl biztató jel, hogy állítólag [...]
KeleMan
2013.08.06.
Apple, Steve Jobs
936
Mióta már az Instagramra is lehet videót feltölteni, azóta a lelkes felhasználók próbálják ezt a funkciót is teljes mértékben kihasználni. A Facebook tulajdonában lévő Instagram e funkciója igazából nem sokkal a Vine alkalmazás után debütált, de mivel az Instagram felhasználói tábora jelentősen nagyobb, így a Twitter által fejlesztett és működtetett alkalmazás mondhatni halálra van ítélve. Az Instagram [...]
Tian
2013.07.16.
Apple, Steve Jobs
334
Az Apple és a Google viszonya a közelmúltban enyhén szólva viharosnak volt mondható – és ez a vihar most végre csitulni látszik. A fenti képen látható Eric Schmidt, a Google ügyvezető elnöke az idei Sun Valley-i Allen & Co konferencián azt nyilatkozta a Reutersnek, hogy a két vállalat vezetősége újabban rengetegszer “összeül”. Schmidt a részletekbe [...]
Kacor
2013.07.15.
Apple, Egyéb
674
Megérkezett végre az USA-ban 2013. augusztus 16-án mozikba kerülő Ashton Kutcher főszereplésével készült Jobs című film hivatalos plakátja. Az alant található képre kattintva letölthető nagy méretben is. A MoziMánia jóvoltából pedig fent megtekinthető a hivatalos előzetes egy nem hivatalos magyar nyelvű feliratozott változata is. A poszter és a feliratozott változat ismét meghozta a kedvünket, hogy [...]
KeleMan
2013.07.04.
Apple, Rövidhírek, Steve Jobs
1 077
Azt már ugye megtudtuk, hogy Ashton Kutcher főszereplésével rendezett Jobs című film 2013. augusztus 16-án debütál majd a mozikban. Azt is tudjuk, hogy a rendező Joshua Stern lesz, Steve Wozniakot pedig Josh Gad játsza majd, meg elvileg szerepel majd a filmben James Woods és Mathew Modine is. Azt azonban, hogy milyen lesz a film, még senki sem [...]
KeleMan
2013.06.22.
Apple, Steve Jobs
905
Ha egy borzasztóan rossz angol szóviccel akarnám kezdeni, ezt írnám: Ashton Kutcher’s New Jobs. De mivel nem akarom, ezért nem is írom. Lényeg a lényeg: nem tudom, hallottatok-e róla, de akár igen, akár nem, augusztus 16-án debütál a Steve Jobs élete alapján készült JOBS című film a mozikban. A legendás mestert pedig Kutcher alakítja. A [...]
Kacor
2013.06.12.
Apple, Steve Jobs
1 052
A kezdeti kritikák ellenére, amelyek az első iPad megjelenésekor napvilágot láttak, mára senki nem kételkedhet abban, hogy a készülék páratlanul sikeres – elvégre az egész mai tablet-piacot az iPad megjelenésének köszönhetjük. De egészen pontosan mégis mi inspirálta Steve Jobs-ot az iPad megalkotására? Walter Isaacson, Steve Jobs életrajzának megörökítője most nyilvánosságra hozta feljegyzéseiből Jobs kommentárját. Az [...]
Kacor
2013.06.04.
Apple, Steve Jobs
3 144
Tim Cook, az Apple CEO-ja a minap Washingtonban tartott előadást politikusoknak (az abszurdba hajló eseményről a CNET számolt be): az előadás után az első remek kérdést John McCain szenátor tette fel. Így hangzott: “Miért kell állandóan frissíteni az alkalmazásaimat?” Tim Cook mégis kedves mosollyal válaszolt makulátlan, frissen vasalt fehér ingében és égkék színű nyakkendőjében, és [...]
Kacor
2013.05.23.
Apple, Egyéb, Tim Cook
833
Steven Paul “Steve” Jobs (San Francisco, Kalifornia, 1955. február 24. – Palo Alto, Kalifornia, 2011. október 5.) az Apple elnöke, korábbi vezérigazgatója, az informatikai és a szórakoztatóipar ismert alakja. Sokan tartják a számítástechnika egyik úttörőjének, aki meglátta a lehetőséget a grafikus felhasználói felületben (GUI) és az egérben, mellyel egy Xerox PARC-bemutató alkalmával találkozott. Jobs irányítása [...]
KeleMan
2013.04.17.
Apple, Steve Jobs
1 587
Megérkezett és online nézhető a Funny or Die alkotása, az iSteve néven készült 79 perces Steve Jobs életét feldolgozó életrajzi film. Az eredetileg 2013. április 15-re tervezett alkotást sajnos beárnyékolta a bostoni terrortámadás fénye, így az alkotók 2 nap csúszással, mára időzítették a megjelenést. A főszerepben Justin Long játssza Steve Jobs karakterét, míg Steve Wozniakot [...]
KeleMan
2013.04.17.
Apple, Kiemelt hírek, Steve Jobs
2 325