rovid

Megérkezett a MasterCard Balaton Sound hivatalos alkalmazása

Megérkezett a MasterCard Balaton Sound hivatalos alkalmazása

Már elérhető a MaterCard Balaton Sound hivatalos, 2013-as alkalmazása az AppStore-ban. Az elmúlt napokban folyamatosan töltötték fel az előadókat, s végre látszódnak a helyszínek is, így érdemben használható a program. Amellett, hogy az applikáció külseje megújult több, eddig nem látott funkció került bele. Kimondatlanul, de mára már minden – magára valamit adó fesztiválnak – kötelező [...]

Helme 2013.06.27. Apple, Balaton Sound, Programok 0 db 1 700

Érintésvezérlési gesztussal frissült a Dropbox alkalmazás

Érintésvezérlési gesztussal frissült a Dropbox alkalmazás

Megérkezett a Dropbox iOS alkalmazásának 2.3-as frissítése, amiben már a swipe gesztus segítségével hívhatjuk elő a módosítási opciókat, így az eddigieknél sokkal könnyebbé válik a fájlok menedzselése, illetve mostantól lehetőség nyílik több fényképet megosztani egy időben. Korábban a Dropbox felhasználók, ha bármilyen módosítást szerettek volna végezni, először az “Edit” gombot kellett megérinteniük, majd miután kijelölték [...]

Tian 2013.06.27. Apple, Programok, Rövidhírek 1 db 664

Felmérés: szinte mindenki frissítette készülékét iOS6-ra

Felmérés: szinte mindenki frissítette készülékét iOS6-ra

Az iOS jelenleg is a legbiztonságosabb és legstabilabb mobiloperációs rendszer. Ez az Apple egyik ékköve. Ráadásul a napokban kiadott diagramon jól látható, hogy a felhasználók jelentős része a legfrissebb, 6-os verziót használja. Ez a számokban a következőképpen néz ki: iOS 6-ot 93 százalék választotta, iOS 5-öt csupán 6, s nem nehéz kikövetkeztetni, hogy ennél régebbi [...]

Helme 2013.06.22. Apple, iOS, Rövidhírek 25 hozzászólás 1 159

A világ “legvékonyabb” okostelefonját dobta piacra a Huawei

A világ “legvékonyabb” okostelefonját dobta piacra a Huawei

A cég Londonban mutatta be az Ascend P6 nevű készüléket, amely mindössze 6,18 milliméter vastag. Az androidos telefon másik különlegessége az 5 megapixeles előlapi kamera, amellyel “kiváló minőségű” portrékat készíthetnek magukról a telefontulajdonosok. A kínai cég reményei szerint a 120 grammos készülék “csodákat” fog művelni a márkával. A telefon dizájnját dicsérő egyik elemző “kivasalt iPhone-hoz” [...]

Helme 2013.06.21. Apple, Egyéb, Rövidhírek 19 hozzászólás 2 220

Megérkezett a Volt fesztivál hivatalos alkalmazása

Megérkezett a Volt fesztivál hivatalos alkalmazása

Töltsd le a VOLT Fesztivál 2013 hivatalos mobil alkalmazását a telefonodra és tervezd meg saját fesztiválodat. Az alkalmazásból akár a jegyedet is megvásárolhatod, vagy navigáció közben akár az offline térképet is használhatod. Kapcsold be az értesítést a beállításoknál, hogy a telefonod szóljon 10 perccel a bejelölt program kezdete előtt. Megoszthatod saját fesztivál programodat, olvasd a [...]

Helme 2013.06.21. Apple, Programok 2 hozzászólás 381

Így néz ki az iOS 7 az iPaden

Így néz ki az iOS 7 az iPaden

Bár az iOS 7-et már majd’ egy hete bemutatták, eleddig iPaden nem láttuk futás közben az új szoftvert, ahogy azt sem tudhattuk pontosan, hogyan fog kinézni az iPades kezelőfelület. Az Apple a minap azonban felfrissítette az iOS 7 hivatalos oldalát, és az első fotók is felkerültek az iPaden futó iOS 7-ről. Bár a képek nem [...]

Kacor 2013.06.16. Apple, iOS 7 hozzászólás 2 119

Sebességteszt: iOS 7.0 beta 1 vs. iOS 6.1.4

Sebességteszt: iOS 7.0 beta 1 vs. iOS 6.1.4

Máris napvilágra került az első, az iOS 6 és iOS 7 beta 1 teljesítményét összehasonlító videó a 9to5Mac oldalán. Ne feledjétek, hogy utóbbi esetében még mindig az optimalizálatlan , első béta verzióról van szó: reménykedésre adhat okot viszont, hogy a videóban látható iPhone 5-ök esetében a sebességkülönbség nem olyan vészes. Az új iOS-t kipróbálók szerint [...]

Kacor 2013.06.14. Apple, iOS, Rövidhírek 25 hozzászólás 3 778

Íme az iOS 6 és az iOS 7 rendszer ikonjainak összehasonlítása

Íme az iOS 6 és az iOS 7 rendszer ikonjainak összehasonlítása

A fenti kép már az új iOS 7-es rendszerből való, amit az elmúlt hónapokban módszeresen átalakított Jony Ive és csapata. Az alábbiakban összeszedtük az iOS 6 és az iOS 7 beépített alkalmazásainak ikonjait, hogy egy kicsit barátkozzunk velük. Nektek melyik jön be vagy épp melyik nem tetszik és miért? – iPhoneHungary Rövidhírek – [...]

KeleMan 2013.06.12. Apple, iOS, Rövidhírek 72 hozzászólás 4 337

Kakiló kutya, pucér fenék: kiparodizálták az iPhone-os reklámot

Kakiló kutya, pucér fenék: kiparodizálták az iPhone-os reklámot

Vajon mi lehet közös egy kakiló kutyában, egy hulladék pózolós képben és a kamu foodspottingban? Nos az, hogy mindegyiket egy iPhone-nal örökítették meg. Korábban írtunk arról, hogy az iPhone legújabb reklámja az érzelmeket célozza meg. A legutóbbi mozgóképes anyagban elmondják, hogy az iPhone-nal minden nap több fotó készül, mint bármilyen más fényképezőgéppel. Most ezt figurázták [...]

Helme 2013.06.04. Apple, iPhone, Rövidhírek 7 hozzászólás 3 311

Ingyenes lett a DrivrLog, a kötelező autós app

Ingyenes lett a DrivrLog, a kötelező autós app

Rövid ideig ingyenes lett a DrivrLog nevű alkalmazás a Beyondf-től, ami az egyik legjobb autós kiegészítő app az App Store-ban. A DrivrLog lényege, hogy mindent jegyez és mindent számol helyettünk: figyeli a tankolásokat, hogy mennyit és mennyiért töltöttünk a kocsiba, a szervizeléseket kategóriákra bontva amivel nyomon tudjuk követni bárhol és bármikor, hogy éppen milyen is az autónk [...]

Fizikus 2013.05.30. Apple, Programok 11 hozzászólás 1 201

Ingyenes lett a TV Show tracker

Ingyenes lett a TV Show tracker

Akik folyamatosan követik kedvenc sorozataik legújabb részeinek megjelenését, azok biztos tudják, hogy lassan mindenhol évadzárás történik, leadják az utolsó (de annál ütősebb) részt, ami után hónapokig csak várhatunk. A TV Show tracker ezt a folyamatot persze nem fogja felgyorsítani, de egy remek segítség lesz a következő szezonra, illetve néhány sorozat esetében még az elkövetkezendő hetekben [...]

Fizikus 2013.05.28. Apple, Programok, Rövidhírek 1 db 1 165

Ingyenes lett a PicShop HD

Ingyenes lett a PicShop HD

Rövid ideig 4,49€ helyett ingyenesen letölthető a PicShop HD – Photo Editor, ami a neve ellenére universal app, így iPhone és iPad tulajdonosok is egyaránt telepíthetik készülékeikre. Főbb tulajdonságai: Facebook-os, és készülékünkön lévő képek kezelése Megszámlálhatatlan mennyiségű effekt és szűrő Rengeteg beállítás: szín, szaturáció, fényerősség, kontraszt, stb… Vörös szem eltávolítás Forgatás / vágás / méretre [...]

Fizikus 2013.05.12. Apple, Programok, Rövidhírek 6 hozzászólás 1 643

A Gameloft bemutatta a Gangstar Vegas előzetesét

A Gameloft bemutatta a Gangstar Vegas előzetesét

Készülőben a Gangstar következő része, legalábbis a Gameloft beharangozó videója alapján. A West Coast Hustle, a Miami Vindication és a Gangstar Rio után, ez lesz a negyedik része a Gangstar sorozatnak. A Gangstar hajaz a GTA stílusára, bár egyszerűbb csomagolásban, de való igaz, hogy kellemes órákat tud szerezni a műfaj szerelmeseinek. Amíg nem jelent meg a [...]

Tian 2013.05.05. Apple, Játékok, Rövidhírek 2 hozzászólás 1 607

Egy váratlan frissítés: megérkezett az iOS 6.1.4 iPhone 5-re

Egy váratlan frissítés: megérkezett az iOS 6.1.4 iPhone 5-re

Az Apple útjára indította az iOS 6.1.4-es frissítését, mely kizárólag az iPhone 5-ös készülékeket érinti, illetve csak ezeken a készülékeken jelenik meg a frissítési lehetőség. A frissítésben nem érkezett jelentősebb újdonság, csupán az iPhone 5 audioprofilját frissítették, így ha korábban problémák adódtak a hangszóróval, akár a zenelejátszással, akár a hang továbbítással, akkor a frissítés vélhetően orvosolja [...]

Tian 2013.05.02. Apple, iPhone, Rövidhírek 25 hozzászólás 3 383

iPhone-ról is követni tudták, merre menekülnek a bostoni robbantók

iPhone-ról is követni tudták, merre menekülnek a bostoni robbantók

Biztos sokatok hallott arról, hogy április 15-én bombák robbantak a bostoni maratonon. A terrortámadásnak minősített akcióban összesen hárman meghaltak, több mint 260 személy pedig megsérült, köztük sokan súlyosan. A két támadó, (pont pár órája derült ki, hogy nem csak két fő vett benne részt) miután beazonosították őket, egy GPS-szel felszerelt M-osztályú Mercedes-szel próbált elmenekülni . [...]

Helme 2013.05.01. Apple, iPhone 6 hozzászólás 921

Rekordot állított fel az Apple 17 milliárd dollárnyi kötvény kibocsátásával

Rekordot állított fel az Apple 17 milliárd dollárnyi kötvény kibocsátásával

Az Apple amerikai számítástechnikai óriás kedden beárazta a világ eddigi legnagyobb összegű, 17 milliárd dolláros nem banki kötvénykibocsátását, amely egyébként hatrészes. A beárazás szerint a hároméves futamú kötvények hozama 0,511, az ötéveseké 1,076, a tízéveseké 2,41, a 30 éveseké pedig 3,883 százalék. Összehasonlításképpen: az amerikai kincstári kötvények közül a hároméves hozama kedd esti árfolyamon, a [...]

Helme 2013.05.01. Apple, Rövidhírek 1 db 405

Csütörtökön érkezik az Angry Birds Friends az AppStore-ba

Csütörtökön érkezik az Angry Birds Friends az AppStore-ba

Az Angry Birds rajongók most nagyon örülhetnek: a Rovio bejelentette, hogy csütörtöktől elérhető lesz az AppStore-ban a legújabb játékuk, mely az Angry Birds Friends nevet kapta. Aki szerette az eredeti változatot, az most sem fog csalódni. Az alap játékmenetet megtartották, csupán hozzátoldottak egy rakat Facebookos funkciót. Egyelőre kérdéses, hogy a május másodikán megjelenő produktum fizetős [...]

Helme 2013.04.29. Apple, Játékok, Rövidhírek 6 hozzászólás 739