Az Apple még 2015 folyamán, az első iPad Pro bemutatóján állt elő az Apple Pencil-lel, amely leginkább a grafikusok kelléke lett. Mint tudjuk, a ceruza csupán a tableteket támogatja, az iPhone-t nem, de hamarosan minden megváltozhat. Legalábbis erre enged következtetni a Korea Herald beszámolója, akik szerint az Apple mérnökei gőzerővel dolgoznak egy olyan iPhone-on, amely [...]
HusztiD
2017.10.17.
iPhone, Pletykák
333
Egyre jobban közeledünk az iPhone X megjelenésének napjához, úgy jönnek róla egyre rosszabb hírek. A mostani információkkal a Nikkei állt elő, akik szintén azt állítják, amit eddig nyílt titokként tudtunk: gyártási nehézségekkel küzdenek az Apple parterei, ami miatt képtelenek megfelelő mennyiségű és persze minőségű iPhone X legyártására. A beszámoló érdekes módon most nem az OLED [...]
HusztiD
2017.10.13.
iPhone, Pletykák
488
Az Apple szeptember első felében mutatta be legújabb okostelefonjait, az iPhone X-et a nyolcas modellekkel karöltve. Mint tudjuk, a három telefon közül egyedül csak a csúcskészülék kapott egy közel széltől szélig terjedő OLED kijelzőt, míg a másik kettő a már jól bevált LCD panelt kapta meg. A Wall Street Journal legújabb értesülései szerint úgy tűnik, [...]
HusztiD
2017.10.02.
iPhone, Kiemelt hírek, Pletykák
685
Az Apple még csak két hete jelentette be az idei évi csúcsmodelljeit, de a madarak már az ezt követőekről csicseregnek. Mint tudjuk, idén az almások beléptek az 5,8 colos kijelzővel szerelt telefonok világába, amelyet az előzetesek alapján nagy rivaldafény fogad. Igaz még csak november 3-án fog megjelenni, de már most iszonyatosan nagy kereslet mutatkozik iránta. [...]
HusztiD
2017.09.29.
iPhone, Pletykák
658
Az almások társadalma jelenleg tűkön ülve várja, hogy az Apple a jövő hét folyamán bemutassa az új csúcskészülékeit. Ettől függetlenül a Digitimes egy teljesen új hírt közölt le, mely alapján az Apple 12 megapixelnél nagyobb kameraszenzorokkal kísérletezik, melyek a következő évi modellekben kaphatnak helyet. A mostani szóbeszédek alapján az Apple jövőre megemeli a kamerák felbontását. [...]
HusztiD
2017.09.06.
iPhone, Kiemelt hírek, Pletykák
538
Hivatalosan az Apple még csak szeptember 12-én mutatja be az iPhone 8-at, azonban a pletykák már az ezt követő modellről szólnak. A Korea Herald információi szerint az almások már a következő csúcskészüléken dolgoznak, ami egy sokkal nagyobb, 6,46 colos kijelzőt kap. Korábbi pletykák és szivárgások alapján tudjuk nagyon jól, hogy a kaliforniaiak idén 3 modellt [...]
HusztiD
2017.09.04.
iPhone, Pletykák
775
Jelenleg arra vár a tech világ, hogy az Apple kiküldje a hivatalos meghívóit az iPhone 8 eventre, amely valamikor szeptember első felében lesz megrendezve. Bizonyos pletykák szeptember 12-ét emlegetnek, de mivel ez csak egy szóbeszéd, így még semmi sem biztos. Addig pedig még újabb infók fognak kiszivárogni a telefonról, akárcsak most a New York Times-nak [...]
HusztiD
2017.08.25.
iPhone, Kiemelt hírek, Pletykák
1 875
Szeptemberhez közeledve egyre több hírt olvashatunk a harmadik generációs Apple Watch-ról. Eddig ugyan nem sokat tudunk róla, csupán annyit, hogy lesznek belőle LTE képes modellek, ami által hívásokat fogadhatunk és kezdeményezhetünk, valamint azt, hogy részben új dizájnt kap. Az Economic Daily egy új értesülése szerint az almások partnere, a Quanta Computer a legfőbb beszállítójuk az [...]
HusztiD
2017.08.21.
Apple Watch, Pletykák
398
Nagyjából egy hónap van hátra, hogy az Apple bejelentse a legújabb csúcsmobiljait, s egy-két héttel több, mire azok kereskedelmi forgalomba kerülnek. Úgy tűnik, hogy eddig minden jól megy, hiszen mindhárom telefon, vagyis az iPhone 7s, 7s Plus és a 8 már tömeggyártás alatt áll a Digitimes új beszámolója alapján. Ezen információk szokás szerint az ellátási [...]
HusztiD
2017.08.15.
iPhone, Pletykák
527
A Korea Herald egy nagyon érdekes beszámolóval állt elő a saját beszállítói láncból származó informátora által. Amennyiben igazak a mostani hírek, akkor az Apple bizony novemberig nem, hogy nem adja ki az iPhone 8-at, de addig még be sem mutatják. Elviekben az almások még mindig nem döntötték el, hogy mi lesz a Touch ID sorsa. [...]
HusztiD
2017.08.14.
iPhone, Kiemelt hírek, Pletykák
875
Az utóbbi hónap folyamán párszor már felmerült az iPhone SE neve, hiszen volt olyan szóbeszéd, mely alapján az Apple most szeptemberben, az iPhone 8-cal karöltve mutatta volna be. Újabb ázsiai pletykák szerint leghamarabb csak a következő év első negyedévében mutatkozik be a második generációs SE készülék. Amennyiben helyesek a mostani hírek, akkor magát a telefont [...]
HusztiD
2017.08.10.
iPhone, Pletykák
824
Új infókat közölt le a Bloomberg az Apple Watch 3-ról, melyre az előző évi modellhez képest nagyobb mértékű frissítés vár. Pontos megjelenési dátumról ugyan nem számoltak be, de feltehetően most is a következő hónapban megrendezésre kerülő iPhone 8 eventen mutatják be, ami után pár héten belül megvásárolhatóvá válik. Az egyik legfontosabb tényező, hogy az óra az [...]
HusztiD
2017.08.09.
Apple Watch, Pletykák
247
A japán Macotakara oldal újabb pletykákat közölt le az iPhone 8-ról, melyet egy belső, az ellátási láncból származó, de meg nem nevezett személy osztott meg részükre. Sajnos úgy néz ki, hogy a prémium modell eléggé korlátozott lesz, ugyanis nem elég, hogy késik a piacra kerülése, de még csak fehér színben sem lesz elérhető. Amennyiben igazak [...]
HusztiD
2017.07.28.
iPhone, Kiemelt hírek, Pletykák
588
Az Apple riválisai taktikát váltanak, ugyanis többen nem az iPhone 8 előtt kívánnak okostelefont piacra dobni, hanem azt követően. A Digitimes legutóbbi beszámolója alapján sokan megvárják azt, mire a kaliforniai vállalat bemutatja az aktuális csúcsmodelljét, majd csak azután támadnak. Mindez persze a chipgyártók megrendelésein mutatkozik a legjobban. Az előző évek folyamán több gyártó már áprilisban [...]
HusztiD
2017.07.27.
iPhone, Pletykák
530
Az utóbbi hetek folyamán mindenfélét olvashattunk az iPhone 8-ról. Az egyik legnagyobb port kavaró hír talán az volt, hogy csupán október-november környékén jelenhet meg a telefon, mivel az akkori szóbeszédek arra hivatkoztak, hogy az Apple képtelen megfelelő mennyiség legyártására. Ezúttal a jól ismert Benjamin Geskin osztott meg néhány extra információt, amelyek bizakodásra adnak okot. Elviekben [...]
HusztiD
2017.07.26.
iPhone, Pletykák
554
Pont a tegnapi nap folyamán számoltunk be egy ismertebb kínai elemző jóslatairól, mely szerint egy jó darabig ne igen számítsunk iPhone SE frissítésre. Most azonban ennél érdekesebb hírről számolt be a francia iGeneration oldala, amely nem csak az említett modellről, de a már jó ideje várt iPhone 8-ról egyaránt hírt adott. Kezdjük rögtön az iPhone [...]
HusztiD
2017.07.20.
iPhone, Kiemelt hírek
809
A Fast Company nem olyan régen egy új hírt közölt le, melyben arra hivatkoznak, hogy eléggé kétségbe esett az Apple csapata, ugyanis komoly gondokkal küzdenek. Ha igazak a mostani értesülések, akkor könnyen lehet, hogy az iPhone 8 vezeték nélküli töltés és arcfelismerő funkció nélkül kerül piacra. Valamiért a vállalat szakembereinek nem megy, hogy ezen két [...]
HusztiD
2017.07.18.
iPhone, Pletykák
1 038