Lassan megszokhatjuk, hogy folyamatosan vannak olyan vállalatok, melyek állandóan szembe mennek az Apple-lel az App Store miatt. Legutóbb a Spotify volt erre az élő példa, kik versenyellenes magatartásra hivatkoztak, ugyanis szerintük az almások a saját zenei szolgáltatásukat helyezik előtérbe. Az Apple nem olyan rég a hivatalos honlapján osztott meg pár új információt a témával kapcsolatosan. Először [...]
HusztiD
2019.06.04.
App Store, Apple, Kiemelt hírek
160
A várakozásnak megfelelően, magyar idő szerint este 7 órakor vette kezdetét az Apple 2019-es fejlesztői konferenciája, ahol bemutatkoztak a régóta várt új rendszerek, mint az iOS 13, macOS 10.15, watchOS 6 és a tvOS 13. Természetesen az eseményt a vállalat CEO-ja, Tim Cook nyitotta meg, ki apróbb érdekességeket osztott meg az újonnan érkező szolgáltatásaikról, mint [...]
Anno 2001. január 9-én mutatta be a Macworld-ön az egykori CEO, Steve Jobs az iTunest-t, melyet hamarosan nyugdíjba küldenek. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a kezdeti években az iTunes megváltoztatta a zenei szokásokat, hiszen a felhasználók könnyedén hozzájuthattak a legújabb dalokhoz, majd ezt követően filmekhez, TV műsorokhoz és podcastokhoz. A Bloomberg beszámolója alapján az Apple értesítette alkalmazottait, [...]
HusztiD
2019.06.03.
iTunes, Kiemelt hírek, Steve Jobs
3 000
Eltelt egy újabb hét, mit pedig újra összeszedtük az elmúlt napok legérdekesebb híreit. Megérkezett a 2019-es iPod Touch! Nem mondhatjuk, hogy teljesen meglepetésként ért minket a hír, hiszen az elmúlt hónapok folyamán pletykaszinten felmerült, hogy új iPod Touch-csot dob piacra az Apple. Igazából március környékére saccolták a korábbi pletykák, de végül május vége lett belőle, [...]
HusztiD
2019.06.01.
Apple, Kiemelt hírek
626
A Facebook korábbi biztonsági szakembere, Alex Stamos, a CNBC beszámolója alapján a Torontóban megrendezett Collision konferencián elárulta, hogy bizony jót tenne a vállalatnak, ha Mark Zuckerberg, a vezérigazgatója bizony lemondana jelenlegi pozíciójáról. Stamos úgy hiszi, hogy Zuckerberg egyfajta egyeduralmat alakított ki az elmúlt évek folyamán, ami egyáltalán nem tesz jót a vállalatának. A szaki elmondta, hogy [...]
HusztiD
2019.05.30.
Egyéb, Kiemelt hírek
156
Lassan, de kezdenek elterjedni az első 5G képes telefonok, s mint tudjuk, az Apple-nél még egyáltalán nem biztos, hogy az idei évi modellek is megkapják-e az újabb technológiát. Korábbi pletykák alapján az Intel szállíthatja le az első 5G modemeket az almások számára, melyek elviekben csak a jövő évi készülékekben kaphatnak helyet. Az Information aktuális értesülései [...]
HusztiD
2019.05.30.
Apple, Kiemelt hírek
76
Ugyan az Apple még nem rendelkezik saját AR/VR képes szemüveggel, de az utóbbi években nem egy pletykát olvashattunk arról, hogy valamikor 2020/21 folyamán érkezik a termék. Konkrétumot egyelőre nem tudni a termékről, azonban egy újonnan felbukkanó szabadalom alapján egy nagyon ígéretes funkciót kaphat a kiegészítő. A leírás szerint az Apple headsetje egy szemkövetési technológia alapján [...]
HusztiD
2019.05.29.
Apple, Egyéb, Kiemelt hírek
100
Nem mondhatjuk, hogy teljesen meglepetésként ért minket a hír, hiszen az elmúlt hónapok folyamán pletykaszinten felmerült, hogy új iPod Touch-csot dob piacra az Apple. Igazából március környékére saccolták a korábbi pletykák, de végül május vége lett belőle, s végre vége a várakozásnak, a tegnapi nap folyamán hivatalosan is megjelent az új generáció. Az almások legutóbb [...]
HusztiD
2019.05.29.
iPod, Kiemelt hírek
1 328
Azt utóbbi hetekben nagyon nagy botrányt vert Trump intézkedése, melynek hatására tiltották a Huawei termékeit az amerikai piacról. Ezt követően a kínai gyártó több partnere is bejelentette, hogy felfüggesztik az együttműködésüket. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy nem bántak kesztyűs kézzel a Huawei-vel, azonban a vállalat fejese, Ren Zhengfei nem olyan rég a Bloomberg számára adott egy interjút, [...]
HusztiD
2019.05.28.
Apple, Egyéb, Kiemelt hírek
1 050
Oké, a cím talán kicsit durva, de az elmúlt napok történései alapján sokan temetni kezdték a kínai nagyvállalatot. Elsőnek beszámoltunk mi is, hogy Trump tiltotta Amerikából a Huawei termékeit, majd ezt követően a gyártó nagyobb beszállítói és partnerei is felfüggesztettek minden további együttműködésüket. Az újabb szöget ezúttal az ARM Holdings jelenti. Mint tudjuk, a Huawei [...]
HusztiD
2019.05.28.
Egyéb, Kiemelt hírek
1 186
Az UNESDOC egy tartalmas, közel 150 oldalas publikációt adott ki, melyben lényegében azt feszegették, hogy túlságosan szexista és lenéző, ha alapértelmezetten egy női hang kerül beállításra az olyan virtuális asszisztensekhez, mint az Apple Sirije, a Microsoft Cortanája, az Amazon Alexája, vagy a Google Assistant. A terjedelmes beszámolóból dióhéjban megtudhattuk, hogy ha a nagyvállalatok alapértelmezetten nem férfi, [...]
HusztiD
2019.05.27.
Egyéb, Kiemelt hírek, Siri
907
Meglepetésként ért minket, mikor az Apple az előző hét folyamán piacra dobta a 2019-es MacBook Pro vonalat. Nem nevezhetjük szignifikáns frissítésnek, ugyanis az almások az Intel kilencedik generációs processzorait mutatták be az új laptopokban, amelyek mellett halkan megjegyezték, hogy a pillangó mechanikás billentyűzeten is javítottak kicsit. Nos, mikor az Apple bemutatta a pillangó mechanikás billentyűzetet, akkor [...]
HusztiD
2019.05.27.
Apple, Kiemelt hírek, Mac
182
Eltelt egy újabb hét, de az elmúlt napok folyamán sem volt időnk unatkozni, így szokás szerint összeszedtük a legérdekesebb híreket és történéseket. Ismételten zuhanásba kezdhet az AAPL Ha folyamatosan követjük az Apple körüli eseményeket, akkor tudhatjuk jól, hogy a vállalat tavaly októberben érte el az abszolút csúcsot, a 232,07 dolláros részvényértéket. Ekkor az almások értéke [...]
HusztiD
2019.05.25.
Apple, Kiemelt hírek
122
Az indiai MySmartPrice csapata nagyon szemfüles volt, ugyanis nemrégiben észrevettek tizenegy darab, úgynevezett szabályozási bejegyzést, melyet az Apple hajtott végre az Eurázsiai Gazdasági Bizottság adatbázisában. A jelenlegi feltevések alapján ezek az új, szeptemberben bemutatásra kerülő új modellek lehetnek. Mint ilyenkor lenni szokott, az Apple csak úgynevezett modellszámokat jelentett be, melyek a következőek voltak: A2111, A2160, A2161, A2215, [...]
HusztiD
2019.05.23.
iPhone, Kiemelt hírek
1 390
A Canalys beszámolója szerint hatalmas átalakulások zajlottak le az idei év első negyedévében az okoshangszórók piacán. Korábban a piacot az amerikaiak vezették, hiszen minden egyéb országot sikerült megelőzniük, azonban a statisztika most mást mutat. A felmérések alapján a kínai piac 500 százalékos növekedést mutat éves szinten, s szám szerint 10,6 millió okoshangszórót passzoltak el a [...]
HusztiD
2019.05.23.
HomePod, Kiemelt hírek
192
A Sensor Tower jóvoltából készült egy új felmérés, melyből kiderült, hogy mennyi bevételt termeltek eddig a manapság nagy népszerűségnek örvendő battle royale játékok, mint a Fortnite, Knives Out, PUGB és társaik. Az elemzők szerint a szóban forgó öt játék az elmúlt két év folyamén eddig összesen több, mint 2 milliárd dollárt hozott a fejlesztők konyhájára. [...]
HusztiD
2019.05.22.
Egyéb, Kiemelt hírek
131
Ha folyamatosan követjük az Apple körüli eseményeket, akkor tudhatjuk jól, hogy a vállalat tavaly októberben érte el az abszolút csúcsot, a 232,07 dolláros részvényértéket. Ekkor az almások értéke az egekben volt, s az egybillió dolláros piaci értéket is könnyedén átlépték. Ezt követően az Apple, s mellette a többi nagyobb tech vállalat zuhanásba kezdett. Az almások [...]
HusztiD
2019.05.22.
Apple, Kiemelt hírek
333