Az elmúlt években egyre több helyen lehetett hallani arról, hogy külföldi fiatalok – gyakran általános iskolás gyerekek – olyan programokat fejlesztettek iPhone-ra, amikből meggazdagodtak. Hazánkban is akadnak olyanok, akiknek hihetetlen ötleteik vannak, mégsem tudják azt megvalósítani, hiszen programozói háttértudásuk nincsen, vagy csak nagyon elenyésző. Senki ne gondolja azt, hogy Magyarországon nem lehet meggazdagodni az Apple [...]
Helme
2010.10.10.
iPad, iPhone, Programok
2 735
Az iPad bemutatásakor az Apple egyértelművé tette, hogy a zenék, filmek és persze az alkalmazások terjesztése mellett könyveket is kíván árusítani. A mai napon az iBooks alkalmazással és annak használatával fogunk foglalkozni iPhone 4 készüléken. Az utóbbi időkben egyre sikeresebb az elektronikus könyvek piaca és robbanásszerűen jönnek a különböző táblagépek, elektronikus könyvolvasók. Az iPad készülék [...]
KeleMan
2010.10.09.
Apple, Egyéb, iPhone, Teszt
669
Nos, úgy néz ki, hogy a T-Mobile végre a tettek mezejére lép. A különféle Apple, illetve tech oldalak hasábjai – de mi is többször boncolgattuk a témát – tele vannak az üggyel kapcsolatos anyagokkal, ezért csak röviden elevenítenénk fel az eseményeket. Az Apple hibás iPhone 4-et adott ki, ugyanis az antennáját az emberi kéz le [...]
Helme
2010.10.07.
Egyéb, iPhone, Kiegészítők
779
Félelmetes, hogy mit művel a Chillingo. Az ugye adott, hogy elkészítették minden idők egyik legjobb iPhone, iPod Touch, majd később iPad játékát is, az Angry Birds-öt. Most egy újabb sikerjátékot tettek a nagyközönség számára elérhetővé. Mit is mondhatnék? “Boncsad, tőccsed!” De azonnal! A Cut the Rope játékban egy kis zöld izének (leginkább egy békára hasonlít) [...]
(A kép forrása: http://brandtrend.hu) Mindenki tudja, hogy van a világon egyfajta iPhone kultusz. Akadnak, akik fikázzák a terméket, mások pedig istenítik, mégis egyfajta álomként tekint mindenki rá. Úgy gondoljuk, a legtöbb ember elfogadna egyet otthonra. Azok, akik becsmérlik, általában azért teszik, mert nincs anyagi keretük arra, hogy megvásárolják, a szőlő pedig savanyú. Természetesen mi nem [...]
Helme
2010.10.04.
iPhone
898
Az Apple már a nyáron bejelentette, hogy bizony baj van a távolságmérő szenzorral, azaz a fényérzékelők rosszul vannak beállítva. Steve Jobs és csapata még anno megígérte, hogy ezt a hibajelenséget orvosolni fogják. Kiderült ugyanis, hogy szoftveresen elhárítható ez, így az iPhone 4 tulajdonosok megnyugodhattak. Csak egy észrevétel: megfigyeltétek, hogy mióta az Apple is tömegtermék lett, [...]
Helme
2010.10.03.
Apple, iPhone, Steve Jobs
1 321
Egy örömhírt szeretnénk mindenkivel közölni és megosztani, ugyanis az iPhone Hungary az elkövetkezendő napokban bővülni fog egy WebShop-pal. Nem mi fogjuk üzemeltetni, hanem kedves ismerőseink, akik ígérik: gyorsan és igazán kedvező áron tudod majd megvenni az Apple termékeket. Mindennel fognak foglalkozni, ami az almás céghez köthető, legyen szó akár MacBook-ról, iPad-ről, iPod-ról vagy éppen iPhone-ról. [...]
Az Európai Bizottság szombaton közleményben jelentette be, hogy az Apple elállt korábbi garancia politikájától, miszerint az iPhone készülékekre a garanciális feltételek csak abban a tagállamban voltak érvényesek, ahol az adott készüléket vásárolták. Így az Apple-nek sikerült elérnie, hogy az EB elálljon a további vizsgálatoktól. Az EB így 2 olyan vizsgálatát is felfüggesztette, melyben az Apple [...]
KeleMan
2010.09.30.
Apple, Egyéb, iPhone
166
A Sanoma elsőként a saját blogján jelentette be a mai napon, hogy az iPhone applikációi átlépték a 100.000-es letöltésszámot. Ez nem kis teljesítmény, bár hozzátartozik, hogy ezek a programok ingyenesek. Kilenc alkalmazásával alig egy év alatt 100 ezer letöltést ért el a Sanoma Budapest Zrt. mobilmédia-üzletága – ami különösen szép siker annak fényében, hogy ebből [...]
Helme
2010.09.29.
Egyéb, iPhone, Programok
157
Adva van egy gyönyörű, idilli táj, ahol aranyos és színes macik laknak. Az egyiküknek éppen szülinapja van, s ezt természetesen meg kell ünnepelniük. De jajj, a barna medvét nem hívták meg a buliba, ami azért volt vétek, mert egy pszichopata őrült, akinek nagyon rosszul esett, hogy kimaradt a partiból. Éppen ezért a saját kezébe veszi [...]
Helme
2010.09.28.
iPhone, Játékok
297
Talán az egyik legelső és leghíresebb konzolos játékfigura a Sonic volt, ami egy kultuszt teremtett. Emlékszünk még arra, amikor 15 éve a 64 bites Mega Drive II-n játszottuk, a grafikailag elég gyenge, – persze, akkor még nagyon profinak tűnt – de játékélményben verhetetlen produktumokkal. Azóta már jó pár év eltelt, de az eltöltött játékórákra a [...]
Helme
2010.09.27.
iPhone, Játékok
1 184
Mint láthatjátok, jelenleg az iPhone 4 kelendőbb, mint bármilyen más telefon az országban. Senki sem hitte volna csütörtök délután, – amikor kijöttek az árak – hogy ennyi ember jön el a megnyitóra, illetve azt sem hitük, hogy ilyen gyorsan el fog fogyni a készlet. Mi 296-tól 300-ig kaptuk a sorszámokat és fél hatkor jutottunk sorra, [...]
Helme
2010.09.25.
Apple, iPhone, Pletykák
324
Magyarországon is nagy sikerrel debütált az új iPhone 4 készülék, a pénteki 0 órai startot követően a készletek rohamosan fogynak – adta hírül a készülék hazai forgalmazója, a T-Mobile. A legkitartóbb iPhone rajongók már csütörtökön kora délutántól várakoztak az Aréna Plázában található T-Pontnál, ahol a szolgáltató szórakoztató programokkal várta az éjféli nyitásra érkezőket. Az első több [...]
Helme
2010.09.24.
Apple, iPhone
373
Akkor jöjjenek a hivatalos árak! Tádám!!! A T-Mobile Magyarország végre közzétette a hivatalos iPhone 4 árakat, melyek az alábbiak szerint alakulnak a különböző díjcsomagokban! Az új készülékek jelenleg csak fekete színben érhetőek el 16GB és 32GB-os változatban. De jöjjön a táblázat is, melyben megcsodálhatjuk az árakat is, könnyebben emészthető formában! iPhone 4 árak iPhone 4 [...]
KeleMan
2010.09.23.
Apple, Egyéb, iPhone, Kiemelt hírek
2 136
Mint már mindenki tudja, csütörtökön lesz az Aréna Plázában a T-Mobile hivatalos iPhone 4 Premier partija, ahova mindenkit szeretettel várnak a szervezők. Többen megjegyezték a kommentekben, hogy ők bizony nem állnának órákon keresztül sorba egy ilyen készülékért. Nos, mindenkinek szíve joga, hogy eljön-e, de aki ellátogat, az biztosan nem fog unatkozni. A 3G-s eseményen ugyanis [...]
Helme
2010.09.22.
Apple, iPhone
252
Szeretnék bemutatni nektek egy nemrég indult új weboldalt, mely főleg iPhone-ra készült játékokkal foglalkozik. Az oldalt fabi készíti, a neve AppStar. Át is adnám neki a szót. Sziasztok! A nevem Fabulya Csaba és jelenleg lelkesen tanulom a weboldal készítést. Mivel nagy kedvencem az iPhone és imádok vele játszani, ezért is döntöttem úgy, hogy létrehozok egy [...]
KeleMan
2010.09.21.
Apple, Egyéb, iPhone, Játékok
93
Nos, akkor végre mindenki előtt el lehet oszlatni a kételyeket, ugyanis szeptember 23-án lesz az iPhone 4 premier parti az Aréna Plázában. Kicsit gonosz módon jöttünk rá, ugyanis szerettünk volna asztalt foglaltatni csütörtökön a Leroy Caféban, – természetesen az Aréna Plázában – de sajnálatos módon – hehe – zártkörű rendezvény lesz már délután hat órától. [...]
Helme
2010.09.20.
Apple, iPhone
1 030