Az Apple legutóbbi pénzügyi konferenciáján kiderült, hogy sikerült alaposan bevenniük az indiai piacot, hiszen éves szinten mérve közel megkétszerezték a bevételeiket. Ebből kiindulva úgy tűnik, hogy az Apple egy újabb gyárat hoz létre az ázsiai országban az egyik ismert partnerük, a Wistron által. Legalábbis erről adta a híreket a Bloomberg, kik értesülései szerint jelenleg a [...]
HusztiD
2017.11.21.
Apple, Egyéb
219
A Foxconn napokkal ezelőtt bejelentette, hogy Wisconsin államban épül legelső amerikai gyáruk, ahol kijelzőgyártással foglalkoznak. Most a South China Morning Post jött a legújabb információkkal, mely alapján a kínai vállalat következő állomása Michigan lesz, ugyanis ide terveznek egy multimilliárd dolláros befektetést. Végül mégsem ez az érdekes, hanem az, hogy pontosan mivel fognak foglalatoskodni. A Foxconn fejese, [...]
HusztiD
2017.08.15.
Egyéb
95
Mióta Trump irányítja Amerikát, azóta jönnek-mennek a hírek, melyek szerint ismételten nagyszerűvé teszi hazáját. Az Apple-t illetően többször beszámoltunk, hiszen pletykaszinten számos alkalommal felmerült, hogy valamely partnerük által nyitnak új gyárt az Egyesült Államokban. Pont a napokban olvashattuk a legutóbbi híreket, melyek szerint három óriásgyárat hoznak létre. A Foxconn fejese, Terry Gou nem olyan régen [...]
HusztiD
2017.08.01.
Egyéb
100
A Wall Street Journal nem olyan régen egy interjút készített az amerikai elnökkel, Donald Trumppal, aki nagyon érdekes dolgokat osztott meg. Többek között kitért arra, hogy az Apple a közeljövőben három darab óriásgyárat hoz létre Amerikában, aminek ő nagyon örül. Az elnök elmondása alapján Timmel komoly tárgyalásokat folytattak, melynek berkein belül az almások vezérigazgatója megígérte, [...]
HusztiD
2017.07.27.
Apple
202
Az iPhone 8-ról már kismillió pletykát olvashattunk az elmúlt hónapokban. Eddig idézőjelesen tudni véljük, hogy idén ez a modell fog OLED kijelzőt kapni, míg a vele párhuzamosan megjelenő iPhone 7s és 7s Plus csupán LCD kijelzővel lesz felvértezve. Viszont ezt követően igencsak belehúznak a kaliforniaiak – legalábbis erre utalnak az ET News legfrissebb információi. Eddig [...]
HusztiD
2017.07.04.
Egyéb
278
A Bloomberg riporterei nem olyan régen Kínában jártak, ahol az Apple egyik partnerét, a Pegatront látogatták meg. Annak ellenére, hogy az Apple első számú partnere a Foxconn, akadnak még olyan vállalatok, akik segítenek nekik az iPhone modellek legyártásában. Ilyen például a Pegatron, akik az utóbbi időben egyre több megrendelést kaptak a kaliforniaiaktól. A kínai vállalat most [...]
HusztiD
2016.04.26.
Egyéb, iPhone, Kiemelt hírek
1 001
A Bloomberg legfrissebb értesülései szerint a Foxconn egy teljesen új gyárat hoz létre Tajvanban az Apple számára. Az új üzem a kijelzők gyártására fog specializálódni, amelyet az ázsiai vállalat az elkövetkezendő 2 éven belül tervez felépíteni 2.6 milliárd dollárból. A vállalatnak jelenleg több gyára van, amelyben az iPhone és iPad-ek összeszerelése folyik, azonban az új építményben [...]
HusztiD
2014.11.22.
Apple, Egyéb
274
Az arizonai Mesa-ban készül vadonatúj gyárat építtetni az Apple, amellyel a tervek szerint mintegy kétezer új munkahelyet hoznak létre. Nem hivatalos információk szerint százmillió dollárért vásárolta meg az arizonai Mesa-ban található gyárterületet az Apple, hogy egy új amerikai területen működő központot nyissanak. A Hivatalos sajtóértesülések szerint az újonnan épülő gyárban mintegy 700 új alkalmazottat foglalkoztat [...]
Dan
2013.11.05.
Apple, Egyéb
526
Mindössze pár órája került nyilvánosságra, hogy ismételten két munkás lett öngyilkos a Foxconn-nál. A munkásszállóból vetették ki magukat a mélybe, a tajvani székhelyű cég zhengzhoui üzemében (Henan tartományban) – számolt be róla a Kínai Nemzetközi rádió magyar nyelvi szerkesztősége. Az eset még a múlt héten történt, de a Foxconn megpróbálta elhallgatni: most nyomozás folyik az [...]
Helme
2013.05.02.
Apple, iPhone
1 016
Véget ért a létszámstop az iPhone-okat gyártó kínai üzemben. A 9to5mac értesülései szerint az Apple arra kérte a gyártulajdonos Foxconn céget, hogy növelje a munkaerő számát. A cupertinoi vállalat még februárban hirdetett létszámstopot Kínában, és azóta voltak hírek arról is, hogy az iPhone 5 nem fogy olyan ütemben, mint ahogy azt előzetesen várták. A létszámstop [...]
NZsolt
2013.04.22.
Apple, iPhone
734
Nagyjából egy évvel ezelőtt tette közzé a The New York Times azt a riportot, melyben beszámol az Apple termékeket összeszerelő Foxconn vállalat gyáraiban uralkodó állapotokról. A cikk után azonnal indult a kapkodás, az Apple több gyárlátogatást szervezett, hogy tisztázzák a helyzetet, illetve megtegyék a szükséges lépéseket a munkakörülmények javításáért. A The New York Times azóta [...]
NZsolt
2012.12.31.
Apple, Egyéb
464
A Foxconn szóvivője Louis Woo, a The Wall Street Journalnek megerősítette azt a pletykát, hogy a vállalat automatizálja az összeszerelés egyes fázisait. Ez azonban nem azt jelenti, hogy kirúgják az ott dolgozókat, hanem csupán segíteni fognak a munkásoknak. A Foxconn vezérigazgatója Terry Gou megjegyezte, hogy azokat a folyamatokat fogják átvenni a robotok, amik nagyon sok [...]
Helme
2012.12.11.
Apple, Mac
406
Arról már beszámoltunk, hogy jövőre az USA-ban kezd komputergyártásba az Apple. Legalábbis Tim Cook ezt nyilatkozta az NBC egyik műsorában. Várhatóan a beruházás nagyjából 100 millió dollárba fog kerülni. Már korábban lehetett számítani valami hasonló bejelentésre, ugyanis az Apple-vezér nemrég találkozott az újraválasztott Barack Obama elnökkel. Ráadásul így ismételten jó kezekben lehet a gyártás, hiszen [...]
Helme
2012.12.10.
Apple, Mac
1 124