Hamarosan újabb iPhone gyárat nyit Indiában az Apple egyik partnere

HusztiD 2017.11.21. 09:55 Apple, Egyéb 0 db 217

iphone8colors

Az Apple legutóbbi pénzügyi konferenciáján kiderült, hogy sikerült alaposan bevenniük az indiai piacot, hiszen éves szinten mérve közel megkétszerezték a bevételeiket. Ebből kiindulva úgy tűnik, hogy az Apple egy újabb gyárat hoz létre az ázsiai országban az egyik ismert partnerük, a Wistron által.

Legalábbis erről adta a híreket a Bloomberg, kik értesülései szerint jelenleg a Wistron gőzerővel keresi azt a helyet, ahol létrehozhatják az új gyárat. Az Apple általuk lép be még inkább az indiai piacra, hiszen mint tudjuk, ebben az országban igen komoly kritériumoknak kell megfelelni a gyártóknak, ha saját termékeiket, saját üzlethálózataikban szeretnék értékesíteni.

Indiában egy gyártó csak akkor nyithat hivatalos bolthálózatot, ha beszáll az ország gazdaságába. Ez annyit jelent, hogy az országukban értékesített termékeiknek legalább a 30 százalékát kell Indiában előállítani. Ez többek között azért jó, mert ezzel munkát biztosítanak a helyi lakosoknak, nem utolsó sorban pedig tovább nő az ázsiai ország gazdasága.

Információ! Megfelelő védelmet keresel az új iPhone 8, 8 Plus vagy a jövőbeli iPhone X telefonod számára? Akkor ne felejtsd el lecsekkolni a Speck tokokat és kiegészítőket! Apropó, olvastad már az iPhone X-ről az első tapasztalatainkat?

massive.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!