Húsvét ide, vagy oda, az Apple tegnap este folyamán újabb fejlesztői bétákat tett elérhetővé. Ezúttal az iOS 11.4 és a tvOS 11.4 került kiadásra a következő nagyobb frissítések közül, miközben egy kisebb, watchOS 4.3.1-es verziót is elérhetővé tettek a fejlesztők számára. Természetesen ahogyan lenni szokott, a szóban forgó operációs rendszerek egyelőre csak a regisztrált fejlesztők [...]
HusztiD
2018.04.03.
iPhone
350
Hosszas béta-kiadások után végre-valahára az Apple elérhetővé tette az iOS 11.3, macOS 10.13.4, watchOS 4.3 és a tvOS 11.3 szoftverek végfelhasználói változatait. A szoftvercsomag tegnap este óta érhető el, a kezdeti hullám már lezajlott, így nyugodtan, elviekben zavarok nélkül lehet telepíteni az új rendszereket. Az Apple szerint pedig ezeket a frissítéseket tartalmazzák a rendszerek: iOS 11.3 [...]
HusztiD
2018.03.30.
iOS, Kiemelt hírek, macOS, tvOS, watchOS
1 915
Kereken egy héttel a negyedik béták után tette elérhetővé az Apple az iOS 11.3, macOS 10.13.4, watchOS 4.3 és a tvOS 11.3 ötödik bétáját. Ahogyan lenni szokott, a rendszerek egyelőre a regisztrált fejlesztők részére érhetőek el, pár óra múlva viszont a publikus béta programban résztvevők is tölthetik majd az aktuális kiadásokat. Ahogyan lenni szokott, ezúttal [...]
HusztiD
2018.03.13.
iOS, macOS, tvOS, watchOS
392
Tegnap este folyamán az Apple elérhetővé tette az iOS 11.3, macOS 10.13.4 és tvOS 11.3 negyedik bétáját a fejlesztők számára. A rendszerek egyelőre csak a regisztrált fejlesztők számára érhetőek el, feltehetően a ma este folyamán már a publikus béta programban résztvevői is megkapják, valamint este várható egy watchOS 4.3 beta 4 is mellé. Ahogyan megszokhattuk, bővebb [...]
HusztiD
2018.03.06.
iOS, macOS, tvOS
447
Ha minden jól megy, akkor hamarosan új MacBook Air modelleket ad ki az Apple, melyek ráadásul olcsóbbak lesznek, mint a jelenleg piacon lévő testvéreik – legalábbis ezt állítja a méltán népszerű Ming-Chi Kuo. Az elemző ismételten hallatott elképzeléseiről, s ezúttal nem az új iPhone modellekre koncentrált, hanem a régóta várt MacBook Air frissítésre. Kuo szerint [...]
HusztiD
2018.03.05.
Mac
966
Az Apple tegnap este folyamán fejlesztők számára elérhetővé tette az iOS 11.3, macOS 10.11.4 és a tvOS 11.3 harmadik bétáját. A rendszereket egyelőre a regisztrált fejlesztők érhetik el, de feltehetően pár órán belül már a publikus béta programban résztvevők számára egyaránt tölthetőek lesznek a szoftverek. Ahogyan lenni szokott, az új kiadások kisebb hibajavításokat és teljesítménybeli javulásokat [...]
HusztiD
2018.02.21.
iOS, macOS, tvOS
291
Előző hét folyamán felmerült, hogy a heteken belül érkező iOS 11.3 és a macOS 10.13.4 egy súlyos sebezhetőségre, az úgynevezett Telugu-ra hoz majd egy biztonsági tapaszt. Nos, a jó hír az, hogy tegnap este folyamán az Apple kiadta legújabb szoftverfrissítéseit, név szerint az iOS 11.2.6, macOS 10.3.3, watchOS 4.2.3 és tvOS 11.2.6, melyek pont ezt, az úgynevezett karaktersorozatos [...]
HusztiD
2018.02.20.
iOS, macOS, tvOS, watchOS
502
Nem olyan rég fedeztek fel hozzáértők egy újabb bugot az Apple rendszerein, melynek következtében a Mac és iOS készülékeink átmenetileg összeomlanak. Az indiai írásjelet tartalmazó, Telugu néven elterjedt hibáról bizonyára sokan hallottunk, de úgy tűnik, hogy az Apple-nek végre sikerült elhárítania a problémát a hamarosan megjelenő kiadásaiban. Aki korábbi iOS vagy macOS rendszerek alatt megkapta [...]
HusztiD
2018.02.16.
iOS, macOS
424
A Shazam-ról még december folyamán írtunk legutoljára, mikor hivatalosan kiderült, hogy az Apple felvásárolta az egyik legismertebb zenefelismerő szolgáltatást. Most pedig új frissítés érkezett az alkalmazáshoz, melynek berkein belül hasznos újdonságokat kapunk mi, felhasználók. Nem csak újragondolt kezdőlapot kapunk a Shazam-ban, miután felismertettük általa a zenét, hanem egy hasznos új funkciót. Ez pedig nem más, [...]
HusztiD
2018.02.16.
iOS, Programok
1 429
Tegnap este folyamán az Apple elérhetővé tette az iOS 11.3, macOS 11.13.4 és a tvOS 11.3 második bétáját a fejlesztők részére, s hamarosan a publikus béta program követői számára is publikussá teszik. Sajnos egyelőre nem adták ki a watchOS 4.3 második bétáját, de feltehetően a következő egy-két nap folyamán sort kerítenek rá. Az iOS 11.3 újdonságait már [...]
HusztiD
2018.02.07.
iOS, tvOS
463
Az első körös országokban nem olyan rég megindultak az előrendelések, a szerencsés felhasználók pedig február 9-én, vagyis e hét pénteken kaphatják meg az első almás okoshangszórót. Ennek kapcsán a főbb portálok beszámoltak az első tapasztalatokról, azonban most újabb infók érkeztek, hogy miként kezeli majd a HomePod a szoftverfrissítéseket. Úgy tűnik, hogy a HomePod kevésben fog eltérni [...]
HusztiD
2018.02.06.
HomePod
268
A Bloomberg egy nagyon érdekes új beszámolóval állt elő, melyben nem csak a 2018-as iPad Pro modellekre hivatkoztak, hanem arra is, hogy mi várható idén Mac fronton. Amennyiben igazak az oldal jelenlegi értesülései, akkor idén nem tavasszal, hanem ősszel frissíti a tablet-felhozatalát az Apple. Ebből következik, hogy az Apple az iPad Pro családból teljesen kihagyhatja [...]
HusztiD
2018.01.30.
iPad, Kiemelt hírek, Mac, Pletykák
607
Csak úgy potyognak a szoftverek a kaliforniaiak fájáról, hiszen kedden este újabb rendszereket kaptak a végfelhasználók, míg egy nappal később a fejlesztőket ajándékozták meg, hiszen kiadták az iOS 11.3, macOS 10.11.4 és a tvOS 11.3 legelső bétáit. A rendszerek jelenleg csak a fejlesztők számára érhetőek el, de hamarosan a publikus béta tesztben résztvevők is frissíthetnek. [...]
HusztiD
2018.01.25.
iOS, Kiemelt hírek, macOS, tvOS
1 088
Az Apple ez előző héten már pedzegette, hogy hamarosan új frissítéseket ad ki. Nem kellett sokat várni az új operációs rendszerekre, ugyanis tegnap este folyamán az iOS 11.2.5, a macOS 10.13.3, a watchOS 4.2.2 és a tvOS 11.2.5-ös verzióját tették elérhetővé a végfelhasználók számára. Az új rendszerek az alábbi újdonságokat tartalmazzák: iOS 11.2.5 Az iOS [...]
HusztiD
2018.01.24.
iOS, macOS, tvOS, watchOS
740
Előző év folyamán az Apple megerősítette, hogy 2018 lényegében a Mac éve lesz. Mint ekkor kiderült, az almások ezentúl sokkal jobban hallgatnak a felhasználói visszajelzésekre, amiből kifolyólag sokkal modulárisabb lesz a Mac Pro. Igen ám, de ennél több infót sajnos nem igazán kaptunk. A legújabb hírekkel a jól ismert Digitimes jelentkezett, kik értesülései szerint az [...]
HusztiD
2018.01.16.
Mac, Pletykák
199
Az elmúlt napok folyamán az Apple befektetői egy nyílt levelet írtak a kaliforniai vállalatnak azon címmel, hogy gondolkodjanak másképp a gyerekekkel. Ebben a levélben lényegében arra kérték az almásokat, hogy fejlesszék tovább az iOS szülő felügyeleti funkcióit, hogy az még biztonságosabb legyen a gyerekekre nézve. Nem telt el sok idő, az Apple válaszolt a kérésre. [...]
HusztiD
2018.01.15.
Apple, Egyéb, iOS
441
Az Apple előző hét folyamán tette elérhetővé az iOS 11.2.2-es rendszert, amely az úgynevezett ‘Spectre’ és ‘Meltdown’ néven elhíresült hibáit tapasztotta be. Az Intel körüli esetek nagy felháborodást váltottak ki, akárcsak az Apple közleménye abban a témában, hogy miért érezzük lassúnak a több éves készülékeinket. Úgy tűnik, hogy ezen két téma összeérni látszik bizonyos felhasználók [...]
HusztiD
2018.01.15.
iOS, iPhone, Kiemelt hírek
3 701