eladás

November elsején kiderül, hány millió iPhone Xs-t adott el az Apple

November elsején kiderül, hány millió iPhone Xs-t adott el az Apple

Szeptember végével hivatalosan is véget ért az idei év harmadik negyedéve, ami pénzügyi szempontból már a negyediket jelenti. A kaliforniai vállalat pedig nem olyan régen bejelentette, hogy mikor tartják meg a szokásos pénzügyi konferenciájukat, melyből kiderül, hogy hogyan teljesítettek a legutóbbi három hónapban. Lényegében egy szűk hónapot kell még várnunk, ugyanis az Apple november elsején, [...]

HusztiD 2018.10.03. Apple, iPhone 0 db 159

A 256GB-os iPhone Xs Max lesz a következő bestseller okostelefon?

A 256GB-os iPhone Xs Max lesz a következő bestseller okostelefon?

Az Apple idei évi felhozatala eléggé megoszlatta a felhasználókat, hiszen nem csak, hogy bevezette az olcsóbb, iPhone Xr vonalat, de jóval túllépte az ezer dolláros indulóárat az iPhone Xs Max okostelefonjával. Ennek ellenére az egyik legismertebb tech elemző, Ming-Chi Kuo úgy hiszi, hogy az iPhone Xs Max lehet a következő bestseller okostelefon, azon belül is [...]

HusztiD 2018.09.27. iPhone, Kiemelt hírek 0 db 182

Egyelőre hatalmas siker elé néznek az új iPhone modellek

Egyelőre hatalmas siker elé néznek az új iPhone modellek

Az előző hét folyamán bemutatott iPhone Xs és Xr családról eléggé megoszlanak a felhasználói vélemények, azonban ezt leszámítva az Apple-nek ismételten megvan mindene ahhoz, hogy újabb rekordokat döntsön. A Digitimes jelentkezett a legújabb hírekkel, kik az ellátási láncból származó információikra támaszkodnak. Az almások a gyártókhoz leadott berendelései alapján nagyjából 85 millió iPhone Xs, Xs Max [...]

HusztiD 2018.09.18. iPhone 1 db 157

Egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek az okosórák

Egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek az okosórák

Az IDC egy új felméréssel állt elő, melyben azt vizsgálták, hogy az idei év második negyedévében milyenek voltak az eladások az okosórák piacán. Maga a szegmens éves szinten 5,5 százalékos rátával nő, hiszen az előző év ugyanezen időszakában a gyártók 26,4 millió okosórát szállítottak le, addig a legutóbbi időszakban 27,9 milliót. Meglepő módon tavaly ilyenkor [...]

HusztiD 2018.09.05. Apple Watch, Kiemelt hírek 0 db 634

Egyre kevesebben vásárolnak online okostelefont

Egyre kevesebben vásárolnak online okostelefont

A Counterpoint által készült egy felmérés arra irányulóan, hogy milyenek voltak az online okostelefon értékesítések az Amerikai Egyesült Államokban. Az első negyedévhez képest 12 százalékról 13 százalékra nőtt az arány, hiszen Amerikában az összes eladott okostelefon 13 százalékát online rendelték meg a felhasználók. Ugyan növekedés volt a második negyedévre, de ha a 2018-as év első [...]

HusztiD 2018.09.04. Egyéb, iPhone, Kiemelt hírek 0 db 136

Meglepődnél ha tudnád, melyik a legnépszerűbb Apple Watch modell

Meglepődnél ha tudnád, melyik a legnépszerűbb Apple Watch modell

Ha tippelned kéne, te kitalálnád melyik a legnépszerűbb Apple Watch modell? Jelenleg minden tényező a harmadik generációs Apple Watch mellett áll, hiszen jelenleg ez lehet a legjobb választása a felhasználóknak a funkcionalitása, illetve az újabb hardvere miatt. A Counterpoint új felmérése kimutatta, hogy az Apple Watch S1 modellek a legnépszerűbbek az Apple kínálatában, hiszen statisztika [...]

HusztiD 2018.09.03. Apple Watch 0 db 677

Siralmasan teljesít a HomePod?

Siralmasan teljesít a HomePod?

Pont a napokban közölte a CIRP, hogy meglehetősen gyengén produkál az Apple első okoshangszórója, hiszen a második negyedév folyamán csupán 6 százalékos megoszlást értek el a piacon. Ezúttal a Strategy Analytics csapata készült el a legújabb felméréssel, melyből szintén az derül ki, hogy meglehetősen siralmasan teljesített az almás okoshangszóró. Mielőtt belemennénk az elemzésbe, nem árt [...]

HusztiD 2018.08.23. HomePod, Kiemelt hírek 1 db 227

Minden eddiginél jobban rágyúr Indiára az Apple

Minden eddiginél jobban rágyúr Indiára az Apple

Az utóbbi évek alkalmával egyre többet olvashattunk az Apple-ről és India helyzetéről, ugyanis a kaliforniai óriás évek óta próbálja meghódítani a piacot. Legutóbb arról számoltunk be, hogy szinte teljesen elvéreztek az almások, most viszont a Bloomberg arról adott hírt, hogy új stratégiával áll elő Tim csapata. A rendelkezésre álló információk alapján az Apple továbbra is hatalmas [...]

HusztiD 2018.08.16. iPhone, Kiemelt hírek 0 db 104

Csökkenő tabletpiacon erősödik tovább az Apple

Csökkenő tabletpiacon erősödik tovább az Apple

Az Apple előző hét elején ejtette meg 2018 Q3-as pénzügyi konferenciáját, s mint ekkor kiderült, 11,5 millió tabletet passzoltak el az idei év második negyedévében. Az előző év ugyanezen időszakához képest kisebb növekedést értek el, ami jó hír, azonban ugyanezt a tabletpiac már nem mondhatja el. Az IDC legújabb felmérése alapján a második negyedévben csupán [...]

HusztiD 2018.08.10. Apple, iPad 0 db 105

Igencsak népszerű az LTE-s Apple Watch 3

Igencsak népszerű az LTE-s Apple Watch 3

Mint tudjuk, az Apple valamilyen okból kifolyólag sosem osztja meg, hogy milyen eladásokat produkált az aktuális negyedévek folyamán az okosórájuk, az Apple Watch. Most, hogy véget ért a 2018-as év második negyedéve, a Canalys csapata egy új felmérést adott ki azzal kapcsolatosan, hogy hogyan alakult az okosórák piaca az áprilistól júniusig terjedő időszakban. A második [...]

HusztiD 2018.08.06. Apple Watch 0 db 183

Q2-ben immáron nem az Apple volt a második legnagyobb okostelefon gyártó

Q2-ben immáron nem az Apple volt a második legnagyobb okostelefon gyártó

Most, hogy az Apple is megejtette a 2018 Q3-as pénzügyi konferenciáját, a jól ismert IDC csapata egy új felméréssel állt elő, hogy hogyan alakult az okostelefonok piaca a legutóbbi negyedévben. A kínai okostelefon gyártónak, a Huawei-nek ezúttal sikerült megelőznie az Apple-t, ha az eladott darabszámokról beszélünk. Az áprilistól júniusig tartó időszakban az Apple összesen 41,3 [...]

HusztiD 2018.08.02. Apple, iPhone, Kiemelt hírek 0 db 200

Tim szerint továbbra is jól virágzik az okostelefonok piaca

Tim szerint továbbra is jól virágzik az okostelefonok piaca

A 2018 Q3-as pénzügyi konferenciát követően több érdekes kérdéssel bombázták meg az Apple vezérigazgatóját, Tim Cook-ot. Mint tudjuk, a vállalat hónapokkal ezelőtt egy kedvezményes akkumulátor csereprogramot hirdetett, melynek berkein belül 29 dollárért cserélték a korábbi modellek aksijait. Természetesen ekkoriban felmerült, hogy milyen kihatással lesz az iPhone eladásokra az akció, azonban Tim Cook mindenkit megnyugtatott. A [...]

HusztiD 2018.08.01. iPhone, Kiemelt hírek, Tim Cook 0 db 94

Tim Cook: 98 százalékos az iPhone X elégedettségi indexe

Tim Cook: 98 százalékos az iPhone X elégedettségi indexe

Az Apple kedd késő este ejtette meg legutóbbi, 2018 Q3-as pénzügyi konferenciáját, amelyet igencsak jól zárt. A vállalat vezérigazgatója ilyenkor több érdekes dolgot is megoszt a nagyközönséggel, s például kiderült, hogy több, mint 4 millió felhasználó próbálta ki a legújabb bétáik egyikét, mint az iOS 12, macOS Mojave, watchOS 5 vagy a tvOS 12. Másik [...]

HusztiD 2018.08.01. iPhone, Tim Cook 0 db 308

A piac, ahol abszolút elvéreznek az iPhone eladások

A piac, ahol abszolút elvéreznek az iPhone eladások

Júliussal kezdetét vette az idei év harmadik negyedéve, így folyamatosan érkeznek beszámolók arról, hogy hogyan teljesítettek az okostelefongyártók bizonyos piacokon az ezt megelőző három hónapban. Hivatalosan ma este folyamán ejti meg Q3-as pénzügyi konferenciáját az Apple, azonban addig érdemes a Counterpoint Research legújabb felmérésére is vetni egy pillantást. A szakemberek ezúttal az indiai eladásokat vizsgálták meg, [...]

HusztiD 2018.07.31. iPhone 0 db 413

Amerikában tarolt legjobban az iPhone a második negyedévben

Amerikában tarolt legjobban az iPhone a második negyedévben

Június végével hivatalosan véget ért a 2018-as év második negyedéve, így ahogyan várható volt, a nagyobb elemzőcégek előálltak a legutóbbi számításaikkal. Ezúttal a jól ismert Kantar adta ki számait arról, hogy a főbb országokban milyen volt az újonnan eladott telefonokon az operációs rendszerek megoszlása. Ha az amerikai számokat nézzük, akkor ott a legkiemelkedőbb az Apple [...]

HusztiD 2018.07.30. iPhone, Kiemelt hírek 0 db 110

Meglepően jól tartja értékét az iPhone X

Meglepően jól tartja értékét az iPhone X

A B-Stock legutóbbi kimutatása alapján igencsak értékálló még a mai napig az iPhone X. Mint tudjuk, lassan elérkezik szeptember, s az Apple bemutatja új iPhone modelljeit, így a várakozásoknak megfelelően csökkennek majd a korábbi modellek árai. Az oldal beszámolója szerint egyelőre nem nagyon érződik, hogy csökkennének az eladási árak. A szakemberek szerint sok, úgynevezett B-stock [...]

HusztiD 2018.07.25. iPhone 0 db 159

Stagnáltak a Mac eladások a második negyedévben

Stagnáltak a Mac eladások a második negyedévben

Az Apple e hónap végén tartja meg harmadik negyedéves pénzügyi konferenciáját, ahol pont arról fognak beszámolni, hogy hogyan teljesítettek az elmúlt három hónap folyamán. Mint ilyenkor lenni szokott, a különféle elemzőcsapatok, mint például a Gartner, új kimutatással állt elő, hogy hogyan alakultak a PC piac eladásai az áprilistól júniusig terjedő időszakban. A szakemberek számítása alapján [...]

HusztiD 2018.07.19. Egyéb, Kiemelt hírek, Mac 0 db 117