Ez a nap teljes egészében az Appleről szól. A tegnap esti konferencia keretein belül nagyon érdekes dolgok derültek ki. Megtudhattuk például, hogy a legutolsó negyedévben 74,5 millió iPhone-t adtak el, továbbá kiderült, hogy mennyire sikeres az Apple Pay, ugyanakkor arra is fény derült, hogy április folyamán dobják piacra a régóta várt Apple Watch-csot. Most viszont [...]
HusztiD
2015.01.28.
Apple, Egyéb
1 671
Az utóbbi időben egyre többet és többet hallhatunk a kínaiakról. Nem olyan régen kiderült, hogy a kínai új évig 5 új Apple Store-t nyitnak meg az almások, melyből egyet már szombaton kinyitottak, a következőt pedig 31-én fogják, amelyet a napokban kifestettek. Sőt, még azt is megtudhattuk az elemzőktől, hogy az előző negyedévben Kína tette ki a [...]
HusztiD
2015.01.28.
Apple, iPhone
137
Mennyi? Igen, nem történt elírás. Kis híján 75 millió darab iPhone-t értékesített az Apple a tavaly októberi-novemberi-decemberi időszakban. Egészen megdöbbentő, csak gondoljatok bele: átlagban 34 ezer iPhone per óra eladást produkáltak a kaliforniaiak. Egy évvel korábban csupán 51 milliót sikerült összesen értékesíteniük, amely már akkor is rekord mennyiségnek számított. Idén viszont 46 százalékkal sikerült felülmúlni a [...]
HusztiD
2015.01.28.
Apple, Egyéb, Kiemelt hírek
734
Legalábbis ezt állítják az elemzők. Ha reggel lemaradtatok volna, akkor nem árt megnézni, hogy mit tippelnek az elemzők a 2015 Q1-gyes konferenciára, hiszen átlagban 20 százalékos növekedésre számítanak. Tavaly szeptemberben az iPhone 6 megjelenésekor az első körös országok között volt Kína, ám mint tudjuk, előre nem látott okok miatt késett a megjelenése. Nagy piacot jelent [...]
HusztiD
2015.01.27.
Apple, Egyéb, iPhone
180
Remélhetően már mindenki várja az Apple legújabb pénzügyi konferenciáját, hiszen az este folyamán bejelentésre kerülnek az előző 3 hónapos adatok. Ebből megtudhatjuk majd, hogy hány iPhone-t, iPadet, Mac-et adtak el az októbertől decemberig terjedő időszakban. Továbbá az is kiderül, hogy mennyi volt az adott időszakban a vállalat bevétele, illetve abból mennyit profitált. Addig is itt [...]
HusztiD
2015.01.27.
Apple, Egyéb
145
Ezúttal Millard “Mickey” Drexler jelentette be hogy nem kíván újabb időszakra szerepet vállalni, így lemond a nyolctagú tanácsban betöltött pozíciójáról. Utódját Cupertino egyelőre nem nevezte meg. Drexler mandátuma március végén jár majd le, a következő részvényesi találkozó előtt. 1999 óta volt tagja a vezetői testületnek. Ezzel Drexler lett a második, aki rövid időn belül visszavonult tanácsból, 2014 közepén [...]
Skarp
2015.01.23.
Apple, Egyéb, Kiemelt hírek
189
Miután nemrég bontották a szerződést a térség fejlesztőivel, újabb megszorítások jönnek. Február elsejétől ugyanis tilos lesz ott Apple termékeket és szolgáltatásokat fogalmazni, s erről már a viszonteladókat is kiértesítették, szintén levélben. Az intézkedések továbbra is az EU és az USA kormányának közös szankció miatt szükségesek. A TechCrunch megjegyzi ugyanakkor, hogy a politikai konfliktust mélyíthetik az ilyesmik, [...]
Skarp
2015.01.23.
Apple, Egyéb, Kiemelt hírek
170
Igen, jól hallottátok. John Chen rendszeresen posztol a BlackBerry oldalán található blogjára. Legújabb posztjában egy manapság igencsak kurrens témának számító kérdéssel kapcsolatban nyilatkozotott meg, a netsemlegességet támogatva rohant ki az Apple ellen. Úgy véli ugyanis, hogy a semlegességi elveket a kormánynak nem csak net- és mobilszolgáltatókkal kellene betartatnia, de az alkalmazásfejlesztőkkel és a tartalomszolgáltatókkal is. Chen [...]
Skarp
2015.01.22.
Apple, iOS, Kiemelt hírek
407
Már megszokhattuk, hogy bizonyos időközönként kapunk újabb képeket, illetve videókat az építés alatt álló új anyahajóról. A legújabb kép Cupertino városának honlapján jelent meg, amelyet az Apple készített a napokban. Ez azért jó, mert ezáltal tudják tájékoztatni a lakosságot a körülötte folyó munkálatokról, pluszba helyzetjelentést tudnak adni az aktuálisan lezárt útszakaszokról. Ha korábban lemaradtatok volna, [...]
HusztiD
2015.01.21.
Apple, Egyéb
186
Ahogyan azt már megszokhattuk, bizonyos időközönként az Apple felvásárol kisebb-nagyobb vállalatokat, melyek tapasztalatait a későbbiek folyamán felhasználja. Ezúttal a Semetric-et vásárolták fel az almások a Guardian legfrissebb információi szerint. Az oldal felkeresete az almásokat is, azonban a kaliforniaiak csak a szokásos sablon szöveget adták ki, amely szerint az Apple folyamatosan vásárol fel kisebb vállalkozásokat, amelyről [...]
HusztiD
2015.01.21.
Apple, Egyéb
205
Lassan másfél éve, hogy megjelent az iPhone 5S készülék, amelyben debütált az első 64 bites architektúrájú chip, az A7. Akkoriban sokan csak felhajtásként kezelték az egész dolgot, lévén hogy csak 1GB memóriát kapott a készülék, de a tavaly ősszel megjelent iOS 8 és iPhone 6 és 6 Plus telefonok tovább mentek ennek irányába. Méghozzá olyannyira, hogy [...]
HusztiD
2015.01.20.
Apple, iOS
695
Miközben egyre élénkül a szóbeszéd, miszerint az Apple esetleg ARM architektúrára cserélné az Intel x86-osát, végre megszólalt az érintett is. A cég CEO-ját, Brian Krzanichot pénteken interjúvolták meg ezügyben. Krzanich a két cég kapcsolatát erősnek és stabilnak minősítette és kijelentette, hogy pontosan tisztában vannak azzal, hogy az Apple mindig azt a beszállítót fogja választani, amely a leginnovatívabb [...]
Skarp
2015.01.16.
Apple, Kiemelt hírek, Mac
344
A napokban került megrendezésre a Digital Book World Conference, ahol jelen volt az Apple égisze alatt Keith Moerer, aki az iBooks Store-ért felelős. Készült vele egy rövid interjú is, amelyben nagyon érdekes dolgok hangzottak el az ekönyvek terén. Kiderült, hogy az iOS 8 nagy változást hozott, hiszen általa több potenciális vásárlót sikerült megnyerniük, mint korábban. Az [...]
HusztiD
2015.01.16.
Apple, Egyéb, iOS
338
Ettől függetlenül a GoPro részvényei a pletykára megindultak szépen lefelé és meg sem álltak a 12 százalékos visszaesésig. Hogy miről is van szó pontosan? A szabadalmi hivatal kedden egy eddig a Kodakhoz tartozó szabadalmat helyezett át az Apple portfóliójába, ez okozta a pánikot. A 8,934,045-ös sorszámú dokumentum csuklóról távirányítható hordozható digitális kamera leírását tartalmazza. Ezek [...]
Skarp
2015.01.14.
Apple, Egyéb
307
Folyamatosan számolunk be az Apple új, épülőfélben lévő új főhadiszállásáról, a Campus 2-ről. Körülbelül egy évvel ezelőtt fejeződtek be a bontási feladatokat, majd tavasz környékén indult meg a tényleges alapozás. Azóta hónapról hónapra számolunk be, hogy éppen hogy áll a helyzet az új épület körül, ezúttal pedig megérkezett a januári videó, amelyben már látszik, hogy [...]
HusztiD
2015.01.06.
Apple, Egyéb
281
Nem is olyan régen volt hír, hogy az iPad Air 2-t hajtó A8X mennyire tönkreverte a teljes chip-piacot, beleértve az NVIDIA Tegra K1-esét is. Erre a CES2015 rendezvényen a cég bemutatta az új szuperchipjét, a Tegra X1-et is, ami igencsak komoly feladat elé állíthatja majd az idén érkező A9-et. A Slashgearrel megosztott benchmark adatok tanúsága alapján [...]
Skarp
2015.01.05.
Apple, iPad, Kiemelt hírek
707
Ha még visszaemlékeztek az iPhone 5S fénykorára, akkor tudhatjátok, hogy az Apple egy rakás videót készített az akkori csúcskészüléke számára, amelyek Powerful néven voltak ismertek. Minden egyes videóban más és más erősségére mutattak rá a telefonnak, majd a legutóbbi, iPhone 6 reklámokban már a Jimmy Fallon és Justin Timberlake duót hallhatjuk viszont, akik újabb hangulatot [...]
HusztiD
2015.01.05.
Apple, Egyéb
328