Benjamin Geskin nevét immáron jól ismerhetjük, ugyanis az előző év folyamán ő volt az, ki minden fontosabb információt kiszivárogtatott az iPhone X-ről. Ezúttal Twitteren osztotta meg az alábbi képet, s állítása alapján a három üvegpanel a szeptemberben érkező iPhone modellekhez enged betekintést nyerni. Első ránézésre talán nem tűnik nagy számnak az alábbi kép, de érdemes [...]
HusztiD
2018.07.18.
iPhone, Kiemelt hírek
349
Az elmúlt hetekben több érdekes pletykát olvashattunk a szeptemberben bemutatásra kerülő iPhone 8-ról, azonban különféle alkatrész-szivárgásokat még nem igazán kaptunk. Ezúttal a kínai Weibóra került fel egy alkatrész, ami elviekben az új telefon vezeték nélküli töltésére ad utalást. Az új technológia bevezetéséről viszonylag elég sokat olvashattunk már az elmúlt időszakban. Mi több, egy ideig nagyon [...]
HusztiD
2017.08.07.
iPhone
362
Mint az már köztudott, az előző hét folyamán az Apple bejelentette, hogy most csütörtökön tartják meg a szokásos évi iPad eventet. Az előzetes szóbeszédek alapján sok mindenre számíthatunk, hiszen új tabletektől kezdve Retinás iMac-en át a Yosemite rendszerig mindent megkapunk – már amennyiben helytállóak az eddigi pletykák. Most pedig a bejelentés előtt pár nappal kiszivárogtak [...]
HusztiD
2014.10.13.
Apple, iPad
670
Az elmúlt napok, hetek és hónapok folyamán töménytelen pletykát és találgatást olvashattunk a szóban forgó iPhone 6-ról. A hétvégén például napvilágra kerültek a telefon állítólagos komponensei, tegnap pedig megtudhattuk, hogy már javában megkezdődött a készülék sorozatgyártásai. A mostani hírek szerint pedig kiszivárgott a telefon alaplapja. Az állítólagos alaplapi képpel a már jól ismert francia NowhereElse [...]
HusztiD
2014.07.29.
Apple, iPhone
1 459
Közeledik az ősz ez nem vitás, hiszen egyre több alkatrész, kép és videó lát napvilágot az Apple újabb generációs készülékeiről. Bár a hivatalos megerősítés még várat magára, egyre biztosabb a szeptember 10-ei dátum, ekkora valószínűsítik ugyanis az Apple nagyszabású iPhone-os médiaeseményét. Az őszi bemutatót már most hatalmas várakozás előzi meg, hiszen aznap végre minden apróbb részletre fény [...]
Dan
2013.08.14.
Apple, iPhone
1 621
Egy újabb érdekes kép látott napvilágot, amit a cseh Letemsvetemapplem oldal szellőztetett meg. A képen az iPhone, iPad és iPod touch készülékeknél már jól ismert Home gomb látható, viszont az alkatrész közepén az eddig megszokott lekerekített sarkú négyzet helyett immár egy átlátszó Apple logó foglal helyet. Vajon az Apple tényleg lecseréli a Home gombot? Az sem kizárt, hogy [...]
Tian
2013.06.30.
Apple, iPhone, Pletykák
2 540
A BGR-en, ahol a fotók megjelentek, nem kívánták megnevezni a forrást, de a fényképeken szinte biztosan valóban az Apple 2013-as csúcsmodelljének alkatrészeit láthatjuk. A fényképeken az iPhone 5S hangszóró- és fülhallgatókonzoljára, egy pár, bézs és szürke színű SIM kártya tálcára és egy wifi huzalkábelre vethetünk pillantást. Az említett alkatrészeket kivétel nélkül újratervezték az iPhone 5-höz [...]
Kacor
2013.05.18.
Apple, iPhone
6 370
Ránézésre nem tudnánk megkülönböztetni egy amerikai és egy dél Koreában forgalmazott Galaxy S4-et, de a motorháztető alatt bizony komoly különbségekre figyelhetünk fel – derül ki az iSuppli.com friss sajtóközleményéből: nem csak a processzor különbözik a két, S4 névvel forgalmazott telefon esetében. Ezek után persze nem meglepő, hogy a két kütyü ára is jelentősen eltér. Minderre [...]
Kacor
2013.05.12.
Apple, Egyéb
5 927
Múlt hét pénteken a kaliforniai bíróság 1,05 milliárd dollárra büntette a Samsungot, mivel az ítélet kimondta, hogy a Samsung egyes termékei Apple által alkotott szabadalmakat sértenek. A Reuters értesülései szerint emiatt a Samsung vasárnap egy rendkívüli értekezletet hívott össze, melyen több vezető is részt vett. A megbeszélés lényege az volt, hogy hogyan függetlenítsék és hogyan [...]
KeleMan
2012.08.29.
Apple, Egyéb
840
A Foxconn 2015-re felépülő sanghaji gyára kutatás-fejlesztési, valamint hagyományos és elektronikus kereskedelmi központként szolgál majd.A Sanghaj legfőbb pénzügyi központjának számító Lucsiazuj (Lujiazui) városrészben kezdte meg kínai központjának építkezését csütörtökön a Magyarországon is jelen lévő, tajvani székhelyű Foxconn, mely 40 százalékos részarányával a világ legnagyobb elektronikai alkatrész gyártója. A többek közt az Apple-nek, a Microsoftnak, a [...]
Helme
2012.05.12.
iPhone
113