A múlthét vége felé hírt adtunk, hogy a tajvani TSMC cég fogja legyártani az Apple új telefonjában debütáló A8-as processzort. Mint az akkor kiderült, a következő modellben már az új 4 magos chip fog helyet kapni, mely az elődjéhez híven 64 bites lesz. A korábbi híresztelések nem bizonyultak valósnak, ugyanis egy meg nem erősített belsős [...]
HusztiD
2014.03.11. 16:08
Apple, Egyéb
446
A tavalyi és szeptemberében megjelent iOS 7 vegyes fogadtatásnak örvendezett. A rendszer az iPhone 4-től támogatta az Apple telefonjait, ám a vállalat négyes számú telefonján eléggé problémás volt vele az emberek mindennapja, ugyanis túlzottal belassult tőle a készülék. A tegnap este megjelent iOS 7.1-re hónapokat kellett várni, ám ennek megfelelően sokat javult, amit elsősorban a [...]
HusztiD
2014.03.11. 14:18
iOS, iPhone
3 732
Az amerikai piacot vette figyelembe a legújabb kimutatás, ahol azt vizsgálták, hogy milyen márkájú okostelefont vásárolnak az emberek. Mivel az amerikai piacról van szó, így nem csoda, hogy az Apple érte el a legnagyobb megoszlást, akit a Samsung követ, a többi gyártó pedig ismételten eltörpült a két óriás mellett. Az új adatok alapján az iPhone [...]
HusztiD
2014.03.11. 12:24
Apple, iPhone
545
A Cult of Mac csinált egy riportot az Apple egykori termékdizájnért felelős vezető mérnökével, aki igen érdekes anekdotát osztott meg az Apple Pro Mouse születéséről. A manapság már a termékfejlesztési tanácsadással foglalkozó Sparkfactor Design alapítójaként és vezetőjeként tevékenykedő Abraham Farag volt az, akit a hatalmas melléfogásra sikerült, iMacekhez adott hokikorong-egér utódjának fejlesztésével bíztak meg. A [...]
Skarp
2014.03.11. 11:55
Apple, Mac
844
A tegnap este folyamán megjelent iOS 7.1-nek örül az almás társadalom, azonban a szemfülesek egy érdekes dologra lehettek figyelmesek. Az újonnan megjelent operációs rendszer eddig két, számunkra ismeretlen iPad-et támogat. Egészen pontosan az iPad 4,3 és iPad 4,6-ot, melyekről egyelőre semmit sem tudni. A legvalószínűbb találgatások szerint az Apple csendben frissítette a piacon lévő modelljeinek [...]
HusztiD
2014.03.11. 10:14
iPad
1 223
Ahogy azt a kaliforniaiaknál megszokhattuk, minden évben várni kell az új telefonokra, ugyanis túl kevés darabot gyártanak le belőle, ugyanakkor a piaci szükséglet mindig nagy érdeklődést mutat iránta. Ha hihetünk a legújabb pletykáknak, akkor az Apple ebben az évben ezt megpróbálja elkerülni, ugyanis a telefonokat gyártó Foxconn 90 millió darab új iPhone-t készül legyártani az [...]
HusztiD
2014.03.11. 09:04
Apple, iPhone
1 850
Alig pár perce tette elérhetővé az Apple a legújabb iOS frissítést a 7.1-et. A hetes rendszer megjelenése óta voltak kisebb frissítések, ám a mostani, 7.1-es verzó az, amely komolyabb ráncfelvarrást tartalmaz. Az új frissítésben elérhetővé vált a CarPlay funkció, melyet egyelőre az új C osztályos Mercedes, a CX 90-es Volvo-ban és az FF Ferrari-ban használhatunk [...]
HusztiD
2014.03.10. 18:21
Apple, iOS
7 715
Az Apple mindig kínosan ügyelt a dizájnra, aminek persze részét képezték a nagy körültekintéssel megválasztott betűtípusok is. Mactörtént sorozatunk mostani részében ezekkel foglalkozunk, azon belül is az arculati szempontból leginkább központi fontokkal. Motter Tektura A korai Apple logók és vállalati arculat betűtípusa. A Vorarlberger Graphik munkatársának, az osztrák Othmar Motter munkájának enyhén módosított verziója. A [...]
Skarp
2014.03.10. 17:44
Apple, Mac
2 359
Már hagyománnyá vált, hogy kétévente, az újabb generációs Apple telefonok bejelentése előtt tucatnyi koncepciót készítenek az emberek. Ezek javarészt silány minőségűek, csupán egy-egy darab van, amely igazán jól sikerül. A legújabb koncepció videó kimagaslik a többi közül, ugyanis a készítője, Sam Beckett igyekezett egy elképzelhető, a valósághoz közel álló telefont megalkotnia. Sam szerint a következő [...]
HusztiD
2014.03.10. 16:51
Apple, iPhone
3 034
A 2009-es évvégén megjelent iOS-re az Angry Birds, ami páratlan sikert aratott, mely hetekig vezette az eladási toplistákat. Ezek után jöttek a különféle új, hasonlóan izgalmas és jópofa részek, majd legutóbb megjelent a Bad Piggies alkalmazás, amely teljesen új irányt célzott meg. Az előző hét végén pedig a Rovio csapata kiadott egy teaser videót a [...]
HusztiD
2014.03.10. 15:28
Programok, Rövidhírek
907
Gondoltátok volna, hogy fél évvel a megjelenés után már minden ötödik Apple okostelefon tulajdonos fogja birtokolni az új iPhone 5S-t? Talán nem, de ez derült ki a legújabb felmérésből, melyet a Mixpanel végzett, akiknek 17 milliárd felhasználói aktivitásuk van havi szinten. A jelenlegi statisztikát 2013. szeptember 9-étől 2014. március 3-áig vizsgálták meg, amely idő alatt [...]
HusztiD
2014.03.10. 12:02
Apple, iPhone
775
A most következő hírünk nem kapcsolódik közvetlenül az Apple hétköznapi témájához, azonban érdemes róla említést tenni. Ha eddig a bakancslistátokon szerepelt volna, hogy az Apple vezérigazgatójának legyetek a közvetlen szomszédjai, akkor van egy rossz hírünk. A napokban kelt el az ő szomszédságában egy eladó ház, amelyre gyorsan le is csapott Tim. Az épület egy 192 [...]
HusztiD
2014.03.10. 10:54
Egyéb
349
Sokan mondunk sokfélét a tavaly megjelent új iPhone 5C készülékről, ugyanis vannak, akiknek bejött és vannak, kiknek nem. Az Apple egy teljesen más közönséget próbált megcélozni a színes telefonjaival, ám ez nem jött össze, ugyanis nem volt lényegesen olcsóbb a telefon, így sokan a nagytestvérét, az 5S-t vásárolták meg, amely nem mellesleg sokkal jobb hardverrel [...]
HusztiD
2014.03.10. 10:04
Apple, iPhone
1 314
Talán nem véletlen, hogy egyre többet hallunk az Apple okosórájáról, az iWatch-ról, hiszen egyre biztosabbnak tűnik az új termék idei érkezése. Láthattunk jól eltalált koncepciókat a tervezés alatt lévő termékről, ám magyar grafikus által elképzelt terveket még nem láttunk. Főleg nem olyat, ami ennyire klasszikusan mutatja be nekünk az új kütyüt. Balog Gábor megálmodta, hogy [...]
HusztiD
2014.03.10. 07:59
Apple, Egyéb
908
Pár napja már felmerült, hogy akármelyik pillanatban megkaphatjuk az iOS legújabb változatát, a 7.1-et, ugyanis az SXSW fesztivál alkalmazás telepítéséhez a legújabb rendszerre lesz szükség, közben pedig kiderült, hogy nem. Most újabb információk láttak napvilágot az eseményről, ugyanis iBeacons jeladók lesznek telepítve a helyszínen. Aki nem tudná, hogy mi célt szolgál az alábbi eszköz, annak [...]
HusztiD
2014.03.08. 15:59
Apple, Egyéb
539
Még a hét elején mutatta be a Mercedes-Benz a Ferrari-val és a Volvo-val karöltve az első CarPlay támogatottságú gépjárműveiket, de úgy tűnik, hogy a német gyártó nem szeretné, ha bárki is kimaradna az új buliból. A vállalatnak egyelőre csak a 2014-es C osztályú autóiban érhető el az Apple új szolgáltatása, azonban nem szeretnék, ha a [...]
HusztiD
2014.03.08. 11:51
Apple, iOS
798
Határolódjunk el most egy kicsit az Apple-től és nézzük meg, hogy mi a helyzet a konkurens háza táján. Az idei CES-en mutatta be az Asus a legújabb masináját, a TD300-at, melynek egyedisége, hogy a Windows rendszere mellett képes Android futtatására is egyaránt. Sokan örültek neki, hiszen nem kell két külön gépet megvenni, mivel egy fedél [...]
HusztiD
2014.03.08. 09:33
Egyéb
630