Mactörtént: Az Apple vállalati betűtípusai

Skarp 2014.03.10. 17:44 Apple, Mac 1 db 2 355

Az Apple mindig kínosan ügyelt a dizájnra, aminek persze részét képezték a nagy körültekintéssel megválasztott betűtípusok is. Mactörtént sorozatunk mostani részében ezekkel foglalkozunk, azon belül is az arculati szempontból leginkább központi fontokkal.

Motter Tektura 

A korai Apple logók és vállalati arculat betűtípusa. A Vorarlberger Graphik munkatársának, az osztrák Othmar Motter munkájának enyhén módosított verziója. A szakember az akkoriban korszerűnek tűnő fontot a 70-es évek közepén álmodta meg és hamarosan az Apple akkori dizájnereinek is megtetszett modern, a cég filozófiájába is jól illeszkedő kinézete. Az Apple logót tervező Rob Janoff elmondása szerint a “harapás” is úgy lett kialakítva eredetileg, hogy tökéletesen illeszkedjen a betűtípus kisbetűs a-jához.

Ha máshonnan is ismerősnek tűnik, az nem véletlen, a Reebok is évtizedeken át használta ezt és különböző módosított verzióit. Az Apple által használt verzión annyi változtatást eszközöltek, hogy az i-ről eltüntették a pontot, és az s alakját is egy klasszikusabb formára módosították. Az Apple II és a korai architektúrák logóinál is ezt használták. Nyugdíjazására a Macintosh megjelenésekor került sor…

Apple Garamond

…amikor is az egyik leghosszabb ideig használt font, az ősrégi Garamond a cég számára módosított verziója váltotta le az addigra már kevésbé divatos Tekturát. Az elődjénél hagyományosabb, keskenyebb és nagyobb x-magasságú (a tipográfiában a betűvonal és a középvonal közötti távolságot nevezzük ennek, azért, mert jellemzően az x betű magasságát jelöli) tipó. Az eredeti 80 százalékára kondenzált Apple Garamond alapját képező betűtípust Tony Stan tervezte 1977-ben. Bevezetése után hosszú éveken át ez volt a vállalati font, és ha az Apple logó szöveggel jelent meg, akkor az tuti az Apgaram volt. Ha hirtelen nem ugrik be, elég csak a “Think different.” kampányra gondolni és egyből meglesz. De nem csak headlineokra és termékmegjelöléseknél, de szöveges hirdetésekben és brosúrákban is ezt használták.

1984-es bevezetésétől egészen 2002-ig maradt alapfontként. Az Abercrombie & Fitch logója is a Garamond valamelyik verzióját használja.

Myriad

Ekkor kezdett ugyanis lassacskán átállni a cég az új fontra. Az első iPod reklámok még a klasszikus talpas betűtípussal érkeztek, de a következő évben a talpatlan Myriad-család vette át a Garamond helyét. Az Robert Slimbach és Carol Twombly által eredetileg az Adobe számára tervezett betűtípusát a Galápagos Design Group módosította a vállalat részére. 2006-tól a Myriad Applet egy másik verzió, a Myriad Set váltotta, amit a mai napig használnak headlineokban és szlogenekben, de az utóbbi időben a Helvetica Neue is megjelent. Ismerős lehet még a Roll-Royce, a Linkedin, a Mashable logóiból, illetve a jelenlegi Gmail logó utolsó három betűje is Myriad-verzió. Egyetemek, közintézmények kedvelt fontja.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Norberto - 2014.03.10. 19:42

    De az ios 7-tel jött egy vékonyabb kinézetű betütípus!

Szólj hozzá Te is!