Összes bejegyzés: Dan

Mostantól a beázott iPhone-t is beszámítja az Apple

Mostantól a beázott iPhone-t is beszámítja az Apple

Az elázott iPhone-ok mellett, iPad-et és Mac-et is beszámít a kedd óta érvényben lévő, kibővített csererogramjában az Apple. Az Apple által az Egyesült Államok után már a briteknél is igénybe vehető szolgáltatás keretében, ezentúl a beázott készülékek beszámíttatására is lehetőségünk nyílik, ráadásul az Apple hivatalos tájékoztatása szerint a csere nemcsak kizárólag iPhone-okra vonatkozik. A program [...]

Dan 2013.11.21. Apple, iPhone 5 hozzászólás 2 640

iOS-re is érkezik a Google saját magazin-appja

iOS-re is érkezik a Google saját magazin-appja

Az Apple-féle Újságoshoz hasonlóan, a Google is megjelentette saját, Android platformú magazin-appját, mely hamarosan iOS-t futtató készülékeken is használható lesz. Elérhetővé tette a magazin-előfizetéseket biztosító, saját, androidos készülékekre szánt alkalmazását a Google is, mely az iOS-készülékeken elérhető Newsstand app-hoz hasonlóan, elektronikus formátumban kínál több ezer kiadványt, köztük olyan neves lapokat, mint a Cosmopolitan, a The [...]

Dan 2013.11.21. Apple, iOS 2 hozzászólás 612

Jóváhagyták az Apple-űrhajó megépítését

Jóváhagyták az Apple-űrhajó megépítését

Hivatalosan is zöld utat kapott az Apple új, Cupertino észak-keleti csücskében épülő központja. Valószínűleg semmi rendkívüli nincs benne, a tegnapi nappal azonban végre hivatalossá vált az Apple 2011 óta tervben lévő futurisztikus főhadiszállása. A cupertinoi városi tanács egyöntetű egyetértésével, majd Cupertino polgármesterének végső igenével zárult a hónapok óta tartó papírmunka, s ezzel hivatalosan kezdetét vette [...]

Dan 2013.11.20. Apple, Egyéb 3 hozzászólás 1 069

Nem gyárt több iPhone 5c-t a Foxconn egyik legnagyobb gyára

Nem gyárt több iPhone 5c-t a Foxconn egyik legnagyobb gyára

A legfrissebb iparági jelentések szerint a gyáróriás észak-kínai kirendeltsége hamarosan már csak az új zászlóshajó termelésére fókuszál. Szinte már tényként kezelendő dolog az iPhone 5c sikertelensége, amit az utóbbi napok hírei is csak tovább erősíteni látszanak. Miközben a vállalat aktuális zászlóshajója semmit sem veszített kezdeti népszerűségéből, – s ezzel vélhetően alaposan túlszárnyalva még az Apple [...]

Dan 2013.11.20. Apple, iPhone 14 hozzászólás 1 221

iPadet vásárolt, de csak agyagot talált dobozban

iPadet vásárolt, de csak agyagot talált dobozban

Három órára börtönbe is zárták azt a brit férfit, aki iPadet akart vásárolni, helyette viszont csak egy marék agyagot talált a készülékhez tartozó dobozban. A The Telegraph múlt heti beszámolója szerint egy brit férfi iPadet szeretett volna vásárolni a helyi Tesco áruházban, ám amikor hazavitte és kibontotta, csupán egy maréknyi agyagot talált a táblagép csomagolásában. [...]

Dan 2013.11.19. Apple, iPad 16 hozzászólás 1 463

Már a fejlesztőknél az iOS 7.1 béta

Már a fejlesztőknél az iOS 7.1 béta

Magyar idő szerint hétfő éjjel elérhetővé tette mobil eszközökre szánt operációs rendszerének új, béta változatát az Apple. Az egyelőre kizárólag fejlesztői hozzáféréssel rendelkezők számára elérhető iOS 7.1 béta legfontosabb újításai között rengeteg hibajavítás, illetve a teljesítmény növelése érdekében hozott változtatás található, de néhány új funkcióval is bővült az Apple mobil operációs rendszerének legújabb verziója. Az [...]

Dan 2013.11.19. Apple, iOS 62 hozzászólás 3 190

Napszemüvegen keresztüli töltési lehetőséget biztosít a San Franciscó-i diákok találmánya

Napszemüvegen keresztüli töltési lehetőséget biztosít a San Franciscó-i diákok találmánya

Forradalmian új és nem mellesleg környezetbarát töltési megoldást fejlesztettek ki San Franciscó-i diákok egy neves dizájner, illetve egy Ray-Ban napszemüveg segítségével. Egy minden eddiginél környezetkímélőbb töltési megoldást fejlesztett ki San Franciscó egyik vezető dizájnerével néhány helyi diák. A Shama-Shades napszemüvegek amellett, hogy meglehetősen stílusosak, a szemüveg szárára speciális, hordozható napelem cellákat erősítettek, amely egyfajta mindig [...]

Dan 2013.11.19. Apple, Egyéb 6 hozzászólás 1 043

Lenyűgöző koncepciófotókon az Apple csodatévéje

Lenyűgöző koncepciófotókon az Apple csodatévéje

Noha egy darabig még egészen biztosan várni kell az Apple-féle szupertévére, ez úgy tűnik cseppet sem zavarja a tehetséges grafikusokat, akik szívesen öntik “vászonra” elképzeléseiket. Martin Hajek neve nem ismeretlen az Apple-világban, a dizájner számos remekszabott munkájáról már mi is hírt adtunk, többek között, ebben és ebben, valamint ebben a cikkünkben is. A rátermett grafikus [...]

Dan 2013.11.18. Apple, Egyéb 14 hozzászólás 1 598

Senkinek sem kell az Apple iPhone 5c készüléke?

Senkinek sem kell az Apple iPhone 5c készüléke?

Iparági jelentések szerint ismét csökkenti az Apple a műanyag házba borított iPhone 5c készülékének napi termelését. Az iPhone 5c sikertelenségét egyfelől jól mutatja a CIRP által még októberben napvilágra hozott statisztika, miszerint csak a szeptemberi hónapban lényegesen több iPhone 5s talált gazdára az USA-ban, mint az olcsóbb, műanyag kistestvérből. Másfelől a Wall Street Journal egy [...]

Dan 2013.11.18. Apple, iPhone 27 hozzászólás 2 182

Múzeumban állították ki az Apple egyik legrégibb operációs rendszerének forráskódját

Múzeumban állították ki az Apple egyik legrégibb operációs rendszerének forráskódját

A kaliforniai Számítógép Múzeum nemrégiben a nyilvánosság számára is elérhetővé tette az Apple II operációs rendszerének forráskódját. Az Apple engedélyezte, a kaliforniai Számítógép-történeti Múzeum pedig digitalizálta, majd a nyilvánosság számára is hozzáférhetővé tették az 1978-ban készült Apple II DOS-rendszerének forráskódját. Az Apple II volt az első teljesen összeszerelt személyi számítógép, amely többek között számos fejlett [...]

Dan 2013.11.18. Apple, Egyéb 1 db 733

Újabb látványterveken az Apple futurisztikus főhadiszállása

Újabb látványterveken az Apple futurisztikus főhadiszállása

A korábban napvilágra került makettfotók után, ezúttal látványos tervrajzokon keresztül nyerhetünk betekintést az Apple, Cupertino északkeleti csücskében épülő „űrhajójába.” A több mint 2.8 négyzetkilométer alapterületű új főhadiszállás a kaliforniai városvezetés jóváhagyása után, Cupertino északkeleti részében kerül megépítésre. A Steve Jobs által még 2011-ben megálmodott második Apple-központ az előzetes tervekkel ellentétben, már jócskán meghaladta a projekt [...]

Dan 2013.11.16. Apple, Egyéb 0 db 1 192

Látványos infógrafikán az iPhone története

Látványos infógrafikán az iPhone története

Nem vitás, valóban hosszú utat járt be az iPhone, mely a 2007-es megjelenést követően a telefonpiacot alaposan megreformáló úttörőként, az Apple egyik legsikeresebb termékévé lépett elő. A 2007-ben még Steve Jobs által bemutatott első iPhone-ból (vagy iPhone 2G-ből, kinek, melyik tetszik) a megjelenést követő első hétvégén mintegy 700.000 darab talált gazdára. A mobil-piacot is megreformáló [...]

Dan 2013.11.16. Apple, iPhone 4 hozzászólás 3 508

Problémák vannak néhány retinás iPad mini kijelzőjével

Problémák vannak néhány retinás iPad mini kijelzőjével

Valóban gondok lehetnek a Sharp által gyártott panelekkel, néhány pedig már piacra is került a problémás minikből. Ahogy arról már mi is korábban beszámoltunk, a Korea ETNews című lap birtokába jutott információk szerint a Sharp által legyártott IGZO típusú panelek több ponton is beégnek. Az Instapaper fejlesztője, Marco Arment egy speciális kijelző tesztet hajtott végre saját [...]

Dan 2013.11.16. Apple, iPad 4 hozzászólás 796

Továbbra is a Samsung vezeti az okostelefon-piacot

Továbbra is a Samsung vezeti az okostelefon-piacot

A Samsung továbbra is toronymagasan vezeti az okostelefon-piacot, míg ezzel szemben bár csökkenő piaci részesedést mutat a tavaly mért adatokhoz képest, még így is stabilan tartja második helyét a cupertinoi nagyvállalat – derül ki a Gartner legfrissebb piaci felméréséből. Az aktuális körkép szerint a Samsung továbbra is tartja pozícióját az okostelefon-piac élén, azonban a piaci [...]

Dan 2013.11.15. Apple, iPhone 26 hozzászólás 1 448

Adócsalással gyanúsítja Olaszország az Apple-t

Adócsalással gyanúsítja Olaszország az Apple-t

Több mint 1 milliárd dollárnak megfelelő euró sikkasztásával vádolja az Apple-t az olasz adóhatóság. Sikkasztás gyanúja miatt indított eljárást az olasz adóhatóság az Apple ellen. Az olaszok állítása szerint összesen több mint 1 milliárd dollárnak megfelelő euró után felejtett el adózni a cupertinoi óriásvállalat – írja a Reuters, mely egyúttal azt is megemlíti, a vizsgálat [...]

Dan 2013.11.14. Apple, Egyéb 4 hozzászólás 365

Megjelent az iOS 7.0.4

Megjelent az iOS 7.0.4

Néhány perccel ezelőtt vált elérhetővé az iOS 7 legfrissebb verziója, mely a hibajavítások mellett egy a FaceTime-hoz tartozó bugot is orvosol. Igaznak bizonyultak a MacRumors azon korábbi információi, miszerint a vállalat újabb iOS 7-es frissítésen dolgozik. A portál munkatársai a weboldal látogatására vonatkozó adatoknál szúrták ki az új rendszerverzióra utaló nyomokat. Az Apple néhány perccel [...]

Dan 2013.11.14. Apple, iOS, Kiemelt hírek 85 hozzászólás 6 447

Férfi és női változatban is készül majd iWatch

Férfi és női változatban is készül majd iWatch

Sorra érkeznek az újabb találgatások az Apple régóta köztudatban lévő okosórájával kapcsolatban. A legutolsók szerint nem is egy, hanem rögvest kétféle változatban kerül forgalomba a csodakütyü. Belső információk szerint kétféle méretben lesz majd kapható az iWatch. A több mint száz Apple-mérnökkel fejlesztett okosóra, a DisplaySearch birtokába jutott vállalati információk szerint egy nagyobb, 1.7 colos, illetve [...]

Dan 2013.11.14. Apple, Pletykák 9 hozzászólás 1 524