A san-franciscoi illetékességű Aatma stúdió egy rövid, néhány másodperces videót készített, melyben azt is szemléltetik, hogy a gyakorlatban hogyan működhetne az Apple hónapok óta emlegetett ujjlenyomat-azonosító mechanizmusa. Az Apple még tavaly nyújtotta be biztonságtechnikai megoldásáról szóló forradalmian új szabadalmi tervét, mely egy a telefonba épített ujjlenyomat-olvasót takart. A berendezés amellett, hogy lényegesen biztonságosabbá tenné a [...]
Dan
2013.09.09.
Apple, iPhone
2 269
Az eddigiektől eltérő, phablet kategóriába illő kijelzőket tesztel az Apple, melyek várhatóan a jövő évben megjelenő telefonokban kaphatnak helyet – írja a Wall Street Journal. A legfrissebb iparági pletykák szerint a kedden bemutatandó újabb generációs készülékeken túl, már megkezdték a 4,8 és 6 colos képernyővel bélelt iPhone-ok tesztelését a cupertinoiak. A feltehetően jövőre megjelenő modellek elsősorban [...]
Dan
2013.09.09.
Apple, iPhone, Pletykák
1 378
Rövid ideig több App Store-ban is fellelhető alkalmazás kompatibilitásra vonatkozó részénél az iPhone 6 és iPhone 7 felirat volt olvasható. A “hibát” azóta kijavították. A Verge információ szerint a bakit elsődlegesen az Apple hivatalos alkalmazásainál (iMovie, iPhoto, Pages, Keynote) észlelték, melyeknél rövid ideig az “optimized for iPhone 6” felirat volt olvasható. Angoltudás nélkül is viszonylag [...]
Dan
2013.09.08.
Apple, Kiemelt hírek
1 839
A hamarosan mozikba kerülő Thor: The Dark World kapcsán készíti a film okostelefonokra és táblagépekre optimalizált hack and slash típusú akciójátékát a Marvel. A Gameloft-al közösen fejleszti a Thor: The Dark World még idén mozikba kerülő film iOS-re optimalizált játékváltozatát a Marvel, mely a stúdió előzetes tervei szerint a világpremierrel egy időben, novemberben jelenik meg. [...]
Dan
2013.09.07.
Apple, Játékok
850
Nem hivatalos forrásból származó információk szerint október végén jelenhet meg az Apple még nyár elején bemutatott legújabb asztali operációs rendszere, a Mavericks – írja a 9to5mac. Az Apple-hírekre szakosodott portál szerint az iOS 7 közelgő megjelenése miatt halaszthatja későbbre legújabb asztali rendszerének hivatalos debütálását az Apple, mely legkorábban csak az október második felében esedékes Q4 [...]
Dan
2013.09.07.
Apple, OS X
809
iOS 7 kompatibilitással és számos teljesítményt érintő javítással frissült az Electronic Arts mobilos divíziójának nemrég debütált siker-alkalmazása, a Real Racing 3. Számos hibajavítást és teljesítményt érintő változtatásokat is hozott a Real Racing 3 nemrég megjelent frissítése. Az EA legfrissebb közleménye szerint a napokban 50. évfordulóját ünneplő Porsche 911 modelljei ihletették a frissítést, mely egyebek mellett [...]
Dan
2013.09.06.
Apple, Játékok
1 268
Gyorsan közeledik az Apple 10-én, kedden esedékes nagyszabású médiashow-ja, ráadásul újabb videók jelentek meg a vállalat hónapok óta pletykált olcsóbb készülékéről. A hátlapot és borítást firtató felvételek helyett, most viszont már a teljesen összeszerelt (kikapcsolt állapotú) készülékre vehetünk néhány perces pillantást. Vajon tényleg ilyen lesz az iPhone 5C? A német NewGadgets.de blogtól származik az a [...]
Dan
2013.09.06.
iPhone, Pletykák
3 466
Még augusztus utolsó hetében jelentette be a Konami újabb nagyszabású projektjét, mely nemrégiben hivatalosan is elérhető vált: tölthető a Star Wars: Force Collection. Elsőként iOS rendszerű készülékekre jelent meg a Konami videojáték-fejlesztő cég gondozásában készült Csillagok Háborúja univerzumán alapuló digitális kártyajáték. Az iPhone-ra és iPad-ra is egyaránt ingyenesen letölthető Star Wars: Force Collection több mint [...]
Dan
2013.09.06.
Apple, Játékok
718
Májusban jelentette be népszerű ingyenes azonnali üzenetküldő alkalmazásának iOS és Android platformokon való megjelenését a BlackBerry, mely a legfrissebb információk szerint október utolsó hetében válik majd elérhetővé. Bár a jelenleg piacon lévő ingyenes üzenetküldő alkalmazásokkal már így is szinte Dunát lehet rekeszteni, ennek ellenére továbbra is kitart korábbi céljánál a BlackBerry: multi platformos szintre emeli [...]
Dan
2013.09.05.
Apple, Programok
523
Hivatalosan is bemutatta régóta pletykált iOS és Android készülékre egyaránt csatlakoztatható nagy felbontású mágneses kamera-lencséit a Sony. Elegánsak, könnyűek, és szinte bármilyen készülékkel (így iPhone-al is) kompatibilisek, ugyanakkor a címkén szereplő ár sokakat elriaszthat. Vitathatatlan, hogy az elmúlt évek során drasztikus fejlődésen mentek keresztül a telefonok kameramoduljai, míg ma már ott tartunk, hogy az egyes [...]
Dan
2013.09.05.
Apple, Kiegészítők
3 097
A sok apróbb hibajavítás és teljesítmény optimalizálás mellett számos újdonsággal is bővült napjaink egyik legnépszerűbb zene felismerő szolgáltatása, a Shazam. Több újdonságot is hozott a hivatalosan hétfő este megjelent Shazam-hoz tartozó frissítés, mellyel immár a 6.2.1 verziószámon lelhető fel a népszerű zene identifikáló szolgáltatás az App Store-ban. A hibajavítások és teljesítmény optimalizálás mellett lényegesen javítottak [...]
Dan
2013.09.04.
Apple, Programok
1 462
Az amerikai bemutató után nem egészen egy nappal később, újabb Apple-eseménytől lehet majd hangos a sajtó: különálló bemutatóval készül ugyanis a cupertinoi vállalat Kínában. Egy másik különálló médiaeseményre hívja fel a figyelmet az Apple nemrég kiküldött sajtómeghívója, amelyet rendhagyó módon az amerikai bemutató másnapján Beijing-ben tartanak majd – írja az AppleInsider, a SineTech információra hivatkozva. [...]
Dan
2013.09.04.
Apple, Kiemelt hírek
388
Alapos ráncfelvarráson esett át az Apple kizárólag fejlesztők számára igénybe vehető “Radar” néven ismert hibabejelentő oldal, mely az új megjelenés mellett több hasznos funkcióval is kibővült – írja az AppleInsider. Az előzetes tervek szerint az újratervezett szájt a hétvége felé válik majd elérhetővé minden iOS fejlesztő számára, mely mindamellett ráadásul számos vadonatúj funkcióval is kecsegtet. [...]
Dan
2013.09.04.
Apple, Kiemelt hírek
644
Eddig csak sejteni lehetett azt, ami mostanra hivatalossá vált: kiküldte a szeptember 10-ére szóló sajtómeghívókat az Apple. A várakozásnak tehát úgy tűnik ezennel hivatalosan is vége, kiküldte szeptember 10-ére szóló sajtómeghívóit a cupertinoi óriásvállalat, hogy egy újabb nagyszabású médiaesemény kapcsán mutassa be legújabb generációs termékeit. A meghívón található “This should brighten everyone’s day.”, azaz “Ez [...]
Dan
2013.09.03.
Apple, Kiemelt hírek
3 073
Egy ismeretlen felhasználó osztotta meg azokat a képeket egy kínai blogon, melyen feltehetően az Apple olcsóbb árkategóriás készülékének felhasználói gyorstalpalója látható. A kínai Weibo nevű blogról származnak azok a képek, melyeket egy eddig ismeretlen felhasználó tett közzé. A képek minősége (nem meglepő módon) hagy némi kívánnivalót maga után, de ennek ellenére is viszonylag könnyen kiolvasható [...]
Dan
2013.09.02.
Apple, Pletykák
2 378
Fokozódnak az izgalmak az Apple őszi médiaeseményével kapcsolatban: belső információk szerint a szeptember 15-től 28-ig tartó kéthetes időszakban egyetlen AppleCare-alkalmazottnak sem engedélyeznek szabadságot. Belső iparági pletykákra vonatkozó dokumentumot osztott meg az egyik legnagyobb Apple-hírekkel foglalkozó külföldi hírportál. A dokumentum szerint a vállalat a szeptember 15 és 28 közé eső periódusban igényt tart majd az összes [...]
Dan
2013.09.02.
Apple, Kiemelt hírek
362
Néhány hete még csak pletyka szintjén számolhattunk be róla, most viszont már hivatalos: megújult az Apple online is igénybe vehető hibaelhárító szervize, melyen bár mi még nem vagyunk rajta nincs kizárva, hogy idővel hazánkra is kibővítik majd a szolgáltatást. Még augusztus közepén számoltunk be róla, hogy alapos változtatásokon esik át a vállalat meglévő hibaelhárító szervize, [...]
Dan
2013.09.01.
Apple, Kiemelt hírek
888