Összes bejegyzés: HusztiD

Titkos projektre használja fel az Apple a zafírt

Titkos projektre használja fel az Apple a zafírt

Az előző héten már kiderült, hogy a kaliforniai vállalat dollárok millióit fekteti a zafírba, hiszen az sokkal ellenállóbb, mint maga az emidáig használt Gorilla Glass. Eddig mindenki úgy vélte, hogy leginkább az új iPhone kijelzője lesz zafírral laminálva, azonban most kissé megdőlni látszik az elmélet, ugyanis Tim Cook egészen máshogy vélekedik a témáról. Az Apple [...]

HusztiD 2014.03.03. Apple, Egyéb 7 hozzászólás 645

Napokon belül bemutatják az első CarPlay járműveket

Napokon belül bemutatják az első CarPlay járműveket

Az Apple a tavaly nyáron megrendezett WWDC konferencián mutatta be magát az iOS 7-et, majd pár szó erejéig beszéltek az iOS in the Car funkcióról. Sokat ekkor nem tudtunk meg, hiszen nagy vonalakban beszélt a szolgáltatásról maga Eddy Cue, majd felsorolták, hogy milyen cégek is fogják ezt a funkciót támogatni. A legújabb értesülések arról szólnak, [...]

HusztiD 2014.03.03. Apple, Egyéb 1 db 443

Ritka pillanat: felidegesítették Tim Cook-ot

Ritka pillanat: felidegesítették Tim Cook-ot

Múlthét pénteken az Apple megtartotta az éves közgyűlését, ahol a cég vezetői, illetve részvényesei vettek részt. Az esemény rendben zajlott mindaddig, amíg nem kezdték el Tim-et provokálni, hogy aztán dühösen kifakadjon, az egyébként mindig higgadt és jókedvű vezérigazgató. A részvényesek között foglalt helyet a National Center for Public Policy Research (NCPPR) szervezet, akik már eleve [...]

HusztiD 2014.03.03. Apple, Tim Cook 9 hozzászólás 986

Valóban szükség van egy vékonyabb iPhone-ra?

Valóban szükség van egy vékonyabb iPhone-ra?

Jogosan merül fel a fentiekben elhangzott kérdés, hiszen a kaliforniai vállalat idén biztosan lefarag pár millimétert a soron következő telefonjából. Az iPhone megjelenése óta az Apple mindig arra törekedett, hogy egyre vékonyabb legyen az éppen aktuális készülékük. Természetesen ez a vállalat többi termékére is igaz, ugyanis ha megnézzük az iPad vagy a MacBook vonalat, akkor [...]

HusztiD 2014.03.03. Apple, iPhone 26 hozzászólás 2 637

Hamarosan jön az új Moga kontroller iPhone-hoz

Hamarosan jön az új Moga kontroller iPhone-hoz

A gyártó neve bizonyára ismerős lehet sokatoknak, hiszen legutóbb a Moga Ace Power-t adták ki, ezen felül pedig különféle kiegészítőket köszönhetünk nekik az Apple telefonjaihoz. A tegnapi nap folyamán a cég bejelentette, hogy hamarosan megérkezik az új kontroller, amely az iOS eszközökkel lesz kompatibilis. Egyelőre nem tudunk semmi konkrétabbat az új termékről, hiszen a Moga [...]

HusztiD 2014.03.01. Apple, Egyéb, iPhone 11 hozzászólás 1 203

Nem méri majd a glükózszintet az elsőgenerációs iWatch

Nem méri majd a glükózszintet az elsőgenerációs iWatch

Mára a vízből is az Apple okosórájáról csepegnek a hírek, ugyanis már tudhatjuk, hogy hajlékony kijelzővel jöhet, optikai szenzorokat fog kapni, képes lesz érzékelni a szívroham jeleit és ezen felül még egy híres tisztifőorvos is az új iWatch projekten dolgozik. Az eddigi hírek alapján az okosóra képes lesz a vérnyomás illetve az oxigénszint mérésére, azonban már [...]

HusztiD 2014.03.01. Apple, Egyéb 9 hozzászólás 1 709

Küszöbön az új Apple TV

Küszöbön az új Apple TV

Még korábban beszámoltunk nektek, hogy idén akár teljesen, akár kívülről és belülről egyaránt megújulhat az Apple TV. Hogy pontosan mit takar jelen esetben a megújulás, azt nem tudjuk, viszont úgy néz ki, hogy hamarosan megjelenhet az eggyel újabb generációs televíziós doboz. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a mától érvényes amerikai akció. Aki most vásárol [...]

HusztiD 2014.02.28. Apple, Egyéb 5 hozzászólás 994

Hibásan működik az AirPlay a legújabb frissítésben

Hibásan működik az AirPlay a legújabb frissítésben

  A keddi nap folyamán az Apple kiadta az OS X legújabb frissítését, a 10.9.2-t, amely az SSL-kapcsolat javításon kívül kisebb dolgokat tartalmazott. Ezek után kiderült, hogy mégsem olyan jó ez a frissítés, mint vártuk, ugyanis a Mail alkalmazás is elkezdett vacakolni. Ezen felül van még egy nagy hibája is az új rendszernek, mégpedig az [...]

HusztiD 2014.02.28. Apple, Egyéb, OS X 13 hozzászólás 1 239

Milliókat fektet az Apple a zafírba

Milliókat fektet az Apple a zafírba

Még a hónap elején hírt adtunk, hogy az Apple igen nagy mennyiségben állítathat elő zafírüveget, ugyanis az eddigi pletykák szerint a következő telefon már ezzel lesz felvértezve az eddig jól ismert Gorilla Glass helyett. A sok információnak köszönhetően már nyílt titokként kezelhető a hír, ugyanis most újabb dolgok kerültek napvilágra. A cupertinó-i vállalat a GT [...]

HusztiD 2014.02.28. Apple, Egyéb 2 hozzászólás 458

David Fincher rendezi a hivatalos Jobs filmet

David Fincher rendezi a hivatalos Jobs filmet

Az Apple egykori társalapítójáról szóló filmet már tavaly láthattuk Ashton Kutcher főszereplésével, ám mint az kiderült, nem teljesen váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Korábban már felröppent a hír, hogy emellett Aaron Sorkin fogja rendezni a hivatalos Steve Jobs filmet, erről azonban nem sok mindent tudhattunk meg ez idáig.  A Sorkin által megírt forgatókönyv három [...]

HusztiD 2014.02.28. Apple, Rövidhírek, Steve Jobs 3 hozzászólás 427

Idén is az Apple a legkedveltebb vállalat

Idén is az Apple a legkedveltebb vállalat

Immáron hetedik éve vezeti egyhuzamban az Apple a Fortune által készített legkedveltebb/csodáltabb vállalatok listáját. Ez nem csoda, hisz a kaliforniai cég nevéhez sok minden köthető, ugyanakkor mindig megpróbálnak valamilyen innovatív ötlettel elsőként előállni. A toplista készítésekor az elemzők minden szempontot figyelembe vettek, mint például hogy milyenek a vezetők, illetve mennyit fejlődött az adott cég az [...]

HusztiD 2014.02.27. Apple, Egyéb 4 hozzászólás 457

Az Apple nyilvánosságra hozta a Touch ID működését

Az Apple nyilvánosságra hozta a Touch ID működését

Páran kétesen kezelik az iPhone 5S-ben debütált ujjlenyomat-olvasót, ugyanis sokan félnek, hogy az Apple továbbadja azt egy harmadik félnek, így akár visszaélhetnek a személyes adatainkkal. Pánikra természetesen nincs ok, hisz ilyen nem történt eddig. Nem is olyan rég pedig a kaliforniai cég frissítette az iOS Security dokumentumát, melyben jobban kifejtik magát a Touch ID-t és [...]

HusztiD 2014.02.27. Apple, Egyéb, iPhone 8 hozzászólás 2 182

Holnaptól megvásárolhatóak a független iPhone készülékek az APR-ektől

Holnaptól megvásárolhatóak a független iPhone készülékek az APR-ektől

Azt hiszem minden magyar iPhone tulajdonos nevében elmondható, hogy erre a percre vártunk, mikortól már hivatalosan megvásárolhatjuk kedvenc telefonunkat kártyafüggetlenül valamelyik hazai Apple Premium Resseller üzletből. Aki az elmúlt időben idehaza akarta beszerezni az Apple telefonjának bármelyik modelljét, az kénytelen volt egy mobilszolgáltatónál megtenni azt, ami ráadásul nem volt független. Nagyon jó hír ez nekünk, [...]

HusztiD 2014.02.27. Apple, iPhone 9 hozzászólás 1 628

Már az iOS-t használók negyedének van fent a legújabb rendszer

Már az iOS-t használók negyedének van fent a legújabb rendszer

Legalábbis ez derült ki a Chitika legújabb felméréséből, ahol az amerikai és kanadai piacot vizsgálták, hisz nemrég jelent meg az iOS legújabb frissítése. Érdekes lehet megjegyezni, hogy a 7.0.6-os rendszer, mely alig egy pár napja jött ki, rá két napra már 13.3%-ot, majd négy nappal a megjelenés után már 25.9%-on oszlik meg. A felhasználók 42.4%-ának [...]

HusztiD 2014.02.27. Apple, Egyéb, iOS 25 hozzászólás 1 277

Fény derült az iBeacon részleteire

Fény derült az iBeacon részleteire

Még január végén adtunk hírt arról, hogy új fizetési módszeren dolgozik az Apple, amit az iBeacon segítségével akar részben megvalósítani. Most pedig a vállalat titokban kiadott néhány specifikációt az új jeladóról, hiszen már elindult a MFi programja. Már eddig is tudtuk, hogy az iBeacon a Bluetooth LE-n (Low Energy) fog működni, tehát a vezetéknélküli szabvány [...]

HusztiD 2014.02.26. Apple, Egyéb, iPhone 3 hozzászólás 922

Megjelent az OS X 10.9.2

Megjelent az OS X 10.9.2

Pár nappal ezelőtt kijött az iOS 6.1.6 és 7.0.6 frissítése, melyben az Apple javította az SSL-kapcsolatos ellenőrzését. Ekkor megindultak a találgatások, hogy miért nem jött ki vele egy időben az OS X update is, amely javítja ezt a problémát, azonban pár nap különbséggel végre ez is megérkezett egy kis extrával. A programozók ezúttal több dolgon [...]

HusztiD 2014.02.25. Apple, OS X 1 db 762

Okosórán dolgozik az LG és a Google

Okosórán dolgozik az LG és a Google

Mióta elhangzottak pletykák, melyek szerint az Apple az iWatch-cson dolgozik, azóta páran megpróbálják a cupertinó-iakat megelőzni a saját készülékükkel. Remek példa lehet erre a tavalyi évben megjelent Samsung Smartwatch, ami nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, hiszen semmi extra funkciót nem tartalmazott. Most azonban úgy néz ki, hogy az LG megpróbál egy okosórát megalkotni [...]

HusztiD 2014.02.25. Egyéb 10 hozzászólás 681