A hét folyamán nagy bejelentést tett a Facebook a híres üzenetküldő alkalmazását illetően. Kiderült, hogy a Messenger-t immáron több, mint 500 millió ember használja aktívan hónapról hónapra. Nagy előrelépés ez, hiszen ha a Föld teljes lakosságához hasonlítanánk, akkor annak a hét százalékát tenné ki. Megdöbbentő. Még a nyár közepén számoltunk be, hogy a Facebook alkalmazáson [...]
HusztiD
2014.11.12.
Apple, Egyéb, iOS
497
Annak ellenére, hogy szerda van, meglehetősen kevés leárazás van az App Store-ban. Aki szereti a Walking Dead-et, annak feltétlenül érdemes letöltenie a legújabb játékot, a második évadot, hiszen most ingyenesen tölthető le. Ezen felül pedig még érdemes szétnézni, hiszen van még egy-két alkalmazás a kínálatban. [...]
HusztiD
2014.11.12.
Apple, Játékok, Programok
576
Ha pontosan szeretnénk fogalmazni, akkor az első rendes telefonok egyike, amit nem fejeztek be teljesen, de mégsem prototípus. Az eladó szerint a készüléke egyenesen a Foxconn-tól származik. Korábban pontosan ez a telefon már feltűnt az eBay-en is, azonban az eladó akkor 100 ezer dollárt szeretett volna kérni érte. Mivel nem adott senki sem annyit a készülékért, ezért [...]
HusztiD
2014.11.11.
Apple, iPhone
1 279
Az elmúlt időszakban rengeteg felmérést olvashattatok már, hiszen mióta lezárult a harmadik negyedév, azóta csak jönnek az újabbnál újabb statisztikák. Elsőnek az Apple számolt be hivatalosan a 2014 Q4-es pénzügyi negyedévéről, majd jött egy kis iPhone és iPad elemzés, végül kiderült, hogy Európában a Spotify volt a legnépszerűbb. Az IDC felmérése szerint a Mac piaci [...]
HusztiD
2014.11.11.
Apple, Mac
159
Anno májusban számoltunk be róla, hogy pár felhasználó beperelte az Apple-t az iMessage miatt. A baj az volt, hogy aki egy iPhone-ról váltott egy Androidos, vagy egyéb rendszerű okostelefonra, az sok esetben nem kapta meg az üzeneteket. Mint kiderült, ennek egyik okozója az iMessage volt, ugyanis akik korábban aktiválták a szolgáltatást, azok nem mindig kapták [...]
HusztiD
2014.11.11.
Apple, Egyéb, iOS
518
Annak ellenére, hogy Steve Wozniak már majdnem három évtizede nem dolgozik az Apple-nél, a számítástechnika társadalma mindig odafigyel az öregre, hiszen szeret néha-néha megnyilvánulni a nagyközönség előtt. Az almás vállalat társalapítója legutóbb a CNN-nek beszélt egy kicsit az iPhone helyzetéről és az okosórákról. Woz úgy hiszi, hogy ha az Apple 3 évvel ezelőtt vezeti be [...]
HusztiD
2014.11.11.
Apple, Egyéb, iPhone
1 363
Egészen jól haladnak az Apple munkásai a Campus 2 építésével. Január-február környékén még arról számoltunk be, hogy nagyban zajlanak a bontási munkálatok, pár héttel később pedig már megkezdődött a tényleges építkezés. Az utóbbi hetekben is beszámoltunk, hiszen készült róla több dronefelvétel is, azonban a legújabb november 8-án készült, amely alapján egészen jól haladnak az új [...]
HusztiD
2014.11.11.
Apple, Egyéb
423
Még nagyon hét eleje van a fejlesztők számára, ugyanis szokás szerint csak kisebb kaliberű alkalmazásokat értékeltek le az App Store-ban. Egyebek mellett ismételten akciós a Godfire, így aki még mindig nem szerezte volna be, az most egy eurós áron megteheti. A legnagyobb leárazás a Quantum Legacy-t érinti, hiszen 18 euró helyett most ingyenesen letölthető [...]
HusztiD
2014.11.11.
Apple, Játékok, Programok
566
Készült egy eléggé érdekfeszítő felmérés a Facebooknál. A több, mint 500 milliós aktív felhasználói bázissal rendelkező közösségi oldalon levő emberek közül havi szinten 10 ezernél is többféle Androidos készülékről futtatják az alkalmazást. Ennek hatására kicsit kielemezték a készülékeket és a rendszereket, hogy jobban megértsék azokat, hogy minél többek számára is elérhető legyen a közösségi alkalmazás. Minden [...]
HusztiD
2014.11.10.
Apple, Egyéb, Kiemelt hírek
1 455
A Chitika jóvoltából ismét készült egy jó kis felmérés, amiben az észak-amerikai tabletek webes használatát vizsgálták meg a harmadik negyedévben. Az alábbi táblázaton a 2013 és 2014-es szeptemberi időszak látható. Némileg csökkent az iPad használati részesedése egy év alatt, 81 százalékról 79,9-re. Az Amazon egy év alatt nem változott, míg a Samsung 0,9-os növekedést könyvelhetett el magának. Ha az [...]
HusztiD
2014.11.10.
Apple, Egyéb, iPad
155
Korábban, még a hivatalos bemutató előtt kiszivárogtak a Lenovo legújabb telefonjának képei. Egyből nyilvánvalóvá vált, hogy a vállalat szinte teljesen átvette az iPhone 6 formatervét. De most kiderült, hogy nem csak itt irigyelték meg az Apple dizájnját, hiszen a cég oldalán az új modellnek készített landing page is egy az egyben át lett emelve. Ugyanazok a [...]
HusztiD
2014.11.10.
Apple, Egyéb, iPhone
1 289
Az elmúlt pár hétben nagy volt a felhajtás az Apple háza körül. Elsőként kiderült, hogy a Bose-NFL szerződés hatásai miatt az Apple beszünteti a cég fejhallgatóinak értékesítését. Utána nem sokkal jött egy újabb hír, amely szerint a Fitbit kiegészítők árusítását is berekeszthetik a kaliforniaiak. Nem telt el sok idő, péntek óta hivatalosan nem kaphatóak a Fitbit termékek az Apple-nél. A döntés [...]
HusztiD
2014.11.10.
Apple, Egyéb
771
Az előző hét folyamán már hírt adtunk róla, hogy a 128 GB-os iPhone 6 és 6 Plus okostelefonok néhol problémával küszködnek. Ezek kiváltója a TLC NAND flash egység volt, melyet most a hírek szerint az Apple lecserél. Korábban egyébként MLC egységeket használtak az iPhone-okban, azonban az új telefonok esetében megpróbáltak volna egy ennél gyorsabbat alkalmazni. [...]
HusztiD
2014.11.10.
Apple, iPhone
1 520
Az utóbbi időben nem voltak valami erősek a hétfői napok, ha a leárazásokat nézzük. Ma ugyan több alkalmazás található meg a kínálatban, ám java leginkább valamilyen program. Ismételten akciós az AmpliTube Slash, így a gitárosoknak csak ajánlani tudjuk. Ezen felül érdemes lehet a bringásoknak a Cyclist Log-ot, futóknak pedig a Runner’s Log-ot beszerezni, hiszen [...]
HusztiD
2014.11.10.
Apple, Játékok, Programok
749
Ismételten elérkezett a hét legutolsó napja is, mi pedig újra összeszedtük az App Store legérdekesebb leárazásait. Játékok közül érdemes lehet beszerezni a Godfire-t, Boson X-et és a Hat Monkey-t. Programok közül pedig továbbra is akciós a Swype billentyűzet, így aki még nem töltötte volna le, annak még megvan rá a lehetősége. [...]
HusztiD
2014.11.09.
Apple, Játékok, Programok
866
A WWDC folyamán nem csak az új iOS 8-at mutatta be az Apple, hanem az új Metal API-t is, melynek segítségével a fejlesztők látványosabb játékokat készíthetnek iOS-re. A Metalnak hála a Frostbite motor megalkotói elkészítettek egy tech demo-t, amelynek köszönhetően kompromisszumok nélkül fut a Battlefield 4 a mostani iOS eszközökön. A hivatalos blogon számoltak be a [...]
HusztiD
2014.11.08.
Apple, iOS
800
Legalábbis ez derült ki a legutóbbi felmérésből. A napokban egyébként már megtudhattuk, hogy a Forbes alapján az Apple lett a világ legértékesebb vállalata 2014-ben, azonban most az ázsiai országból érkezett egy hasonló rangsorolás. Itt azonban nem egy nagyobb vállalat vagy magazin rangsorolta a cégeket, hanem maguk, az emberek. A felmérésben 13500, 15 és 60 év közötti [...]
HusztiD
2014.11.08.
Apple, Egyéb
369