Havi 500 millió aktív felhasználója van a Messenger-nek

HusztiD 2014.11.12. 11:14 Apple, Egyéb, iOS 2 hozzászólás 440

fb-messenger-01

A hét folyamán nagy bejelentést tett a Facebook a híres üzenetküldő alkalmazását illetően. Kiderült, hogy a Messenger-t immáron több, mint 500 millió ember használja aktívan hónapról hónapra. Nagy előrelépés ez, hiszen ha a Föld teljes lakosságához hasonlítanánk, akkor annak a hét százalékát tenné ki. Megdöbbentő.

Még a nyár közepén számoltunk be, hogy a Facebook alkalmazáson belül nem lehet többé üzenetet küldeni, hiszen le kell külön tölteni a Messenger-t hozzá, amelyet külön használhatunk. sokak számára ez érvágásként hatott, hiszen egy külön programot kell elindítani ahhoz, hogy cseveghessünk az ismerőseinkkel. A vállalat vezérigazgatója, Mark Zuckerberg ezt azzal magyarázta, hogy így könnyebb lesz mindenki számára, mivel több figyelmet tudnak fordítani az üzenetküldőre, ugyanakkor több érdemi funkcióval is el tudják látni. Most, hogy átlépték a fél milliárdos aktív mobilos felhasználói bázist, így még inkább több figyelmet fordítanak rá, hogy továbbra is a legnépszerűbb csevegőalkalmazás maradjon. Ennek kapcsán pedig két hetente frissül a Messenger.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. ViTamás - 2014.11.12. 13:40

    Csak ne zabálná annyira az aksit!

  2. Martin - 2014.11.12. 16:47

    Egyet ertek!!
    Nagyon meriti a telefont!!

Szólj hozzá Te is!