Több hónapnyi tesztelés után a Microsoft végre kiadta a digitális asszisztensét, Cortanát iOS és Android rendszerekre. A redmondi vállalat virtuális segítője már egy ideje elérhető a saját operációs rendszereikre, ami kapcsán úgy gondolták ideje terjeszkedni, hogy még szélesebb körben ismertebb legyen Cortana. Ennek kapcsán bizonyos fejlesztők több hónapig tesztelhették, legutóbb pedig a TestFlight által hallatott magáról. [...]
HusztiD
2015.12.10.
Egyéb, Programok
1 104
Az elmúlt napok folyamán az Apple kiadta a Smart Battery Case kiegészítőt az új iPhone modellekhez. Az eset nagy felháborodást váltott ki az emberekből, ugyanis többen megjegyezték, hogy hogyan lehetett egy ilyen tokot kiadni, ami olyan borzasztóan néz ki, mintha lenyelt volna egy iPodot. Jogos az emberek felvetése, azonban ezúttal Tim Cook is beszállt a [...]
HusztiD
2015.12.10.
Apple, Kiemelt hírek, Tim Cook
1 276
Az Apple Pay tavaly ősszel, az iOS 8.1 megjelenésével indult útjára, melynek elsőre még kevés támogatója volt. Ahogy teltek a hónapok, úgy tett szert egyre több bank és pénzintézet szponzorációjára a kaliforniai óriás. Október végén például még csak 600 egyedi támogatója volt a szolgáltatásnak, azonban december elején közel 200-zal emelkedett a számuk. Az elmúlt két hét [...]
HusztiD
2015.12.10.
Apple, Egyéb
309
Kezdetét vette a hét második fele, az App Store-ban pedig remek akciók vannak. Itt van rögtön a Duet Display 2, amin 6 eurót spórolhattok a 9,99 eurós ára ellenére, ugyanakkor a Benjamin Afterburnert is ennyiért kínálják most, ami 50 százalékos kedvezményt jelent. Továbbá érdemes a Cut the Rope második részére lecsapni, hiszen bizonytalan ideig ingyenesen [...]
HusztiD
2015.12.10.
Apple, Játékok
379
Mint az évek óta lenni szokott, az Apple idén is kihirdette a kínálatukban található legjobb kontenteket, melyeket az idei év folyamán kaptunk a fejlesztőktől és előadóktól. Ne is húzzuk tovább a szót, lássuk inkább, hogy mely alkalmazások és előadók voltak 2015-ben az Apple kedvencei. iPhone Az év alkalmazása Periscope További befutók Enlight Robinhood Leginnovatívabb app [...]
Az iPad Pro előző havi megjelenése után többen jelezték az Apple felé, hogy gondjuk akadt az új tablettel. A beszámolók alapján aktív használat után töltőre rakták a készüléket, majd miután feltöltött, teljesen leállt: egy fekete képernyő fogadta a felhasználókat. Kizárólag egy újraindítás jelentette a megoldást, ami után problémamentesen működött a táblagép. Azonban ahányszor töltőre került a [...]
HusztiD
2015.12.09.
iOS, iPad
476
Az este folyamán az Apple nem volt rest, hiszen az új szoftverfrissítések mellett kiadta a legújabb reklámját, melyben ezúttal az Apple TV kapta a főszerepet. Kicsit szakítottak az új hagyományokkal, ugyanis ezúttal nem 15 másodperces videókat kaptunk, hanem egy egyperces hangulatos reklámot. A legújabb reklám a “The Future os Television”, tehát a televíziózás jövője címet [...]
HusztiD
2015.12.09.
Apple, Videók
269
Egy évvel az Apple Watch és az új MacBook széria bejelentése után egy újabb eventtel állhat elő az Apple. Tavaly márciusban rántották le a leplet az okosóráról, majd bónuszként kaptunk egy teljesen újragondolt laptopot. A 9to5Mac meg nem nevezett informátorai szerint a kaliforniai vállalat 2016 márciusában szintén egy új bemutató megrendezését tervezi, ahol az Apple Watch 2 [...]
Tegnap este már beszámoltunk az új szoftverekről, mint az iOS 9.2, OS X 10.11.2 és tvOS 9.1-es kiadásáról. Ezekkel karöltve megjelent a watchOS 2.1 is, melynek egyik nagy újdonsága számunkra a magyar nyelv megjelenése. Na de nézzük, milyen újdonságokat kaptunk még. A watchOS 2.1-es frissítés új nyelvek támogatását és az alábbi hibajavításokat tartalmazza: Új nyelvek: [...]
HusztiD
2015.12.09.
Apple, Apple Watch
782
Az Apple és vezetői folytatják azt, amiben igazán kiemelkedőek: ez pedig az emberekhez való hozzáállás. Ennek kapcsán az előző héten már beszámoltunk, hiszen idén Tim Cook zsebelhette be a Ripple of Hope díjat, ugyanakkor az LGBT kapcsán is felmerült a vállalat. Ezúttal egy újabb kezdeményezésben vettek részt, melynek keretein belül az Apple CEO-ja, Tim egy [...]
HusztiD
2015.12.09.
Apple, Tim Cook
834
A mai napon leginkább a programoké a főszerep, de közülük például érdemes a Live GIF-et beszerezni, amely hasonló az iPhone 6s-ben bemutatott Live Photos funkcióhoz. Az újoncok között pedig megjelent a PlayStation Messages, ami akkor lehet hasznos, ha a PS4-gyel rendelkező barátaitokkal szeretnétek beszélni, de nem vagytok a konzolotok közelében. Leértékelt alkalmazások Újonnan megjelent [...]
HusztiD
2015.12.09.
Apple, Játékok
640
Az iOS 9.2-vel karöltve nem csak OS X 10.11.2 frissítést kaptunk, hanem az Apple a negyedik Apple TV-vel rendelkezőket is megajándékozta egy tvOS 9.1 frissítéssel. Alább pedig összeszedtük, hogy milyen újdonságokat kaptunk a két rendszer kapcsán. OS X 10.11.2 A legújabb OS X frissítés kisebb javításokat, stabilitási, kompatibilitási és biztonsági frissítéseket hozott a Mac felhasználóknak. [...]
HusztiD
2015.12.08.
Apple, OS X
663
Az elmúlt percek folyamán az Apple kiadta a régóta várt iOS 9.2-t. Alább találhatjátok a hivatalos és részletes információkat szoftverről, ami rengeteg hibajavítást tartalmaz az előző verzióhoz képest. Az iOS 9.2 frissítés többek közt a következő fejlesztéseket és hibajavításokat tartalmazza: • Az Apple Music fejlesztései ◦ Létrehozhat új játéklistát, amikor dalt [...]
HusztiD
2015.12.08.
Apple, iOS
4 097
Eltelt egy újabb hét, így kezdetét veszi az iDoki újabb akciója! Ha előző héten lemaradtatok volna, akkor sincs okotok csüggedni, hiszen ezen a hétvégén 5 százalék kedvezményt kaphattok az amúgy is jó áron lévő használt iPhone, iPad és Mac termékekre. Ha mindez nem lenne elég, akkor további árengedménnyel várnak, amelynek keretein belül minden új audio [...]
HusztiD
2015.12.08.
iDoki, Kiemelt hírek
1 084
Az utóbbi hetek folyamán egyre jobban felkapott a 4 colos iPhone. Már többször olvashattatok róla, de legutóbb például kiderült, hogy mégis milyen hardverelemekkel és dizájnnal kerülhet piacra elvileg a következő év első negyedévében. Ezúttal a Piper Jaffray készített egy felmérést 1077 ember részvételével, ami alapján elmondható, hogy az emberek egyötöde tartana igényt egy új 4 [...]
HusztiD
2015.12.08.
Egyéb, iPhone
1 000
Nem titok, hogy az utóbbi években egyre inkább csökkenek a tablet eladások, amit erősen megérez az Apple is. Ennek ellenére a Twitteres felhasználóknál az iPad volt a nyerő az idei év folyamán, hiszen a közösségi oldal kiadta a legújabb éves statisztikáit, melyből kiderült, hogy melyek voltak a top hashtaggelt szavak. Ha mindezt a tech termékekre [...]
HusztiD
2015.12.08.
Egyéb, iPad
104
Készült egy új felmérés, melyből eléggé érdekfeszítő dolgok derültek ki. A 1010data Facts for Ecom Insights jóvoltából napvilágot látott az új kutatás, amelyben az elmúlt 12 hónap tablet eladásait vizsgálták az amerikai piacon. Mi több, az is kiderült, hogy október folyamán a Microsofté volt a főszerep, hiszen sikerült túlszárnyalnia az eddig megállíthatatlannak látszó Apple-t. Vessünk egy pillantást a [...]
HusztiD
2015.12.08.
iPad, Kiemelt hírek
606