A CIRP új felméréssel állt elő, melyben azt vizsgálták, hogy az idei év második negyedévében miként alakult az új okostelefonok aktiválásának az aránya az Amerikai Egyesült Államokban. Továbbra is elmondható, hogy az Android uralkodik a tengerentúlon, azonban ettől függetlenül egészen jól teljesített az Apple. Ha a rendszer megoszlásokat nézzük, akkor az áprilistól júniusig tartó időszakban [...]
HusztiD
2018.07.24.
Apple, iOS, iPhone, Kiemelt hírek
293
Újabb, azonban kisebb leárazások várnak rátok a mai nap folyamán, de ettől függetlenül érdemes szétnézni, s lecsapni az adott alkalmazásokra, míg tartanak az akciók. Leértékelt alkalmazások Újonnan megjelent alkalmazások [...]
HusztiD
2018.07.24.
App Store
136
Legalábbis ezt állítja Ken Segall, aki 12 éven át vezette az Apple Think Different kampány csapatát. Nem olyan rég elárulta a nagyközönségnek, hogy mit gondol jelenleg az Apple-ről, illetve az iPhone-ról egyaránt. Segall szerint Steve Jobs teljesen egyedi és utánozhatatlan vezető volt, akit nem lehet csak úgy lecserélni. Ebből kiindulva lehetetlen, hogy ugyanolyan legyen az [...]
HusztiD
2018.07.23.
Apple, Egyéb, Kiemelt hírek
286
Az elmúlt napok folyamán jött a Samsung Ingenius reklámkampányának második videója, melyben az Apple-t szapulták. Napokkal később három újabb videót töltött fel a koreai vállalat, s ahogyan az várható volt, továbbra is az almásokkal incselkednek. A Samsung ezúttal újabb három fő gyengeségre hívta fel a figyelmet a Samsung Galaxy S9-es modelljeivel szemben. Az újabb iPhone [...]
HusztiD
2018.07.23.
Egyéb, iPhone
239
Új kampányba kezdett az Apple, hiszen a vállalat egy aloldalt indított a németeknél, melyben mókás animációkkal hívják fel a figyelmet arra, hogy voltaképp miért jók az almás termékek. Például az Apple röviden elmagyarázza, hogy az iPhone miért több egy egyszerű készüléknél. Az energiahatékonyságtól kezdve az újrahasznosításig több témát érintenek. Az új kampány hasonló a korábbi [...]
HusztiD
2018.07.23.
iPhone, Videók
115
Ha megújuló energiaforrásokról és zöld működésről ejtünk szót, akkor tudhatjuk, hogy az Apple élen jár ezen a téren. Az elkövetkezendő négy év folyamán pedig egy újabb hatalmas lépést fognak megtenni annak érdekében, hogy továbbra is fenntartsák eme működésüket. Egy hivatalos közlemény szerint az almások a soron következő négy év folyamán összesen több, int 300 millió dolláros befektetést [...]
HusztiD
2018.07.23.
Apple, Egyéb
94
Az idő múlásával folyamatosan érkeztek az Apple felé felhasználói visszajelzések, hogy az újabb MacBook és MacBook Pro modellek, melyekben bemutatkozott a pillangó mechanikás billentyűzet, az bő 1-1,5 éves használat után megadja magát. Többen számoltak be arról, hogy az idő teltével sorra ragadnak be gombok. A 2018-as modellek megjelenését követően az iFixit csapata szétkapta az új [...]
HusztiD
2018.07.23.
Kiemelt hírek, Mac
147
Limitált ideig ugyan, de tovább tartanak a hétvégi leértékelések az App Store-ban. Érdemes sietni, s lecsapni az adott appokra, míg tehetitek. Leértékelt alkalmazások [app 913585516] [app 1067596534] [app 975033604] [app 859084874] [app 1023848717] [app 871118293] [app 893078635] [app 448180752] [app 674657235] [app 1033282601] [app 1256141441] [app 1163605498] Újonnan megjelent alkalmazások [app 1370483471] [app 1386183530] [app 1366072359] [app 1377729521] [app 1126049947] [...]
HusztiD
2018.07.23.
App Store
145
Nagyszerű leárazások várnak a hét legutolsó napjára, s a jó hír, hogy többet most ingyenesen szerezhettek be. Érdemes szétnézni, s lecsapni rájuk. Leértékelt alkalmazások Újonnan megjelent alkalmazások [...]
HusztiD
2018.07.22.
App Store
186
Ismételten eltelt egy újabb hét, ám az elmúlt napok folyamán sem maradtunk történések nélkül, ugyanis megtudhattuk, hogy milyen lett a 2018-as MacBook Pro széria, illetve az idei évi iPhone modellekről is érkeztek új hírek. Tesztek alapján közel tízszer gyorsabb SSD-vel rendelkezik a 2018-as MBP, mint vetélytársai Majdhogynem minden alkalommal elmondhatjuk, mikor az Apple frissíti a [...]
HusztiD
2018.07.21.
Apple, Kiemelt hírek
415
Újabb leárazások várnak ránk a mai nap folyamán is, azonban a viszonylag rossz hír az, hogy a szombati naphoz képest kisebb leértékelésekre számíthatunk. Leértékelt alkalmazások Újonnan megjelent alkalmazások [...]
HusztiD
2018.07.21.
App Store
210
Folyamatosan számolunk be arról, ha valamilyen érdekes változás történik a Facebook körül. Mondhatni, hogy egy újabb zavaró funkciót vezetnek be Zuckerbergék, hiszen immáron a Messenger szolgáltatás hozzáfér az Instagram kontaktjainkhoz. Oké, talán ez még nem is lenne annyira zavaró dolog, hiszen biztosan akadnak köztünk olyanok, kik örülnek ennek a funkciónak, de nem szabad elsiklani afölött, [...]
HusztiD
2018.07.20.
Egyéb
207
Nagyon úgy tűnik, hogy beindult az Apple marketinges csapata, ugyanis az utóbbi hetekben számos nagyszerű videót kaptunk tőlük. Legutóbb például megtudhattuk, hogy miért annyira nagyszerű az iPad, ami előtt kiderült, hogy az arcunk a legjobb memóriánk, s végül a foci VB kapcsán is láthattunk remek videókat. Legutóbb pont az Apple Watch-ra gyúrtak rá az almások, [...]
HusztiD
2018.07.20.
Apple Watch, Videók
144
Immáron 11 éve annak, hogy évről évre kihirdetik a legjobb iPhone-nal készített képeket. Az iPhone Photography Awards-on idén több ezer nevezés érkezett 140 különböző országból, s az abszolút nyertes mellett az első három helyezett képeit is megosztották a nagyközönséggel. Congratulations to this year’s @ippawards winners! Take a look at some of the best #shotoniPhone photography [...]
HusztiD
2018.07.20.
iPhone
153
Amikor az Apple bejelentette az iPhone X-et, akkor sorra érkeztek a gyártók, kik egy hasonló, kamerakivágással rendelkező modellt mutattak be. Ide sorolhatjuk az Asus-t, a Huawei-t, az LG-t, a OnePlus-t és természetesen a Nokiát egyaránt. Az egykor szebb napokat megélt gyártó most beállt a sorba, s elkezdte a Nokia X5 értékesítését. Az okostelefont egy nyolc [...]
HusztiD
2018.07.20.
Egyéb, iPhone, Kiemelt hírek
1 217
A megszokott pénteki leárazásokhoz képest most kevesebb appot találhattok meg, de a jó hír, hogy többet közülük ingyenesen szerezhettek be, így mindenféleképpen ajánlott szétnézni, míg tartanak a leértékelések. Leértékelt alkalmazások Újonnan megjelent alkalmazások [...]
HusztiD
2018.07.20.
App Store
130
Most, hogy túl vagyunk a 2018-as év első felén, a Sensor Tower csapata egy új statisztikát adott ki, hogy milyenek voltak a globális alkalmazásletöltések és az abból generált bevételek. Komolyabb meglepetés ezúttal sem ért minket, ugyanis mint eddig mindig, úgy jelenleg is az App Store generált több bevételt. Ha az összesített letöltéseket nézzük az első [...]
HusztiD
2018.07.19.
App Store, Egyéb, iOS, Kiemelt hírek
195