Újabb leárazások és megjelenések várnak a mai napra is, azonban az elmúlt napokban annyi akciót tudhatunk magunk mögött, hogy mára kevesebb jutott, mint amit megszokhattunk. Leértékelt alkalmazások Újonnan megjelent alkalmazások [...]
Újabb leárazások és megjelenések várnak a mai napra is, azonban az elmúlt napokban annyi akciót tudhatunk magunk mögött, hogy mára kevesebb jutott, mint amit megszokhattunk. Leértékelt alkalmazások Újonnan megjelent alkalmazások [...]
Három és fél hónappal azt követően, hogy az Apple kiadta az iOS 12-t, az iOS készülékek több, mint háromnegyedén található meg. Az Apple január elsejei adatokkal frissítette az App Store support oldalát, melyben megosztották a hivatalos statisztikát. Ha a száraz adatokat nézzük, akkor az elmúlt négy évben kiadott iOS készülékek 78 százalékán fut az iOS [...]
Az Apple nem olyan rég bejelentette, hogy mikor lesz esedékes a legújabb pénzügyi konferenciájuk, melyben a tavaly októbertől decemberig tartó időszak teljesítményéről számolnak be. Sajnos ezúttal nem fog kiderülni, hogy hány millió iPhone-t, iPad-et, vagy Mac-et adtak el, de számos egyéb érdekességről lehullhat a lepel január 29-én. A kiadott közlemény szerint a bevétel 84 milliárd [...]
Kisebb túlzással, de állíthatjuk, hogy hamar elrepült a 2018-as év, s immáron a 2019-est tapossuk. Viszonylag izgalmas évet tudhat maga mögött az Apple, de kiemelkedőnek semmiféleképpen nem neveznénk. A várakozásoknak megfelelően frissült a termékpaletta, hiszen elsőnek megérkezett az új iPad, majd kisebb MacBook Pro frissítés mellett ősszel bemutatkoztak az új iPhone modellek, iPad Pro tabletek, [...]
Újabb nap vette kezdetét, az App Store-ban pedig a karácsonyi ünnepeket követően is várnak rátok leárazások, s új megjelenések, így mint mindig, érdemes szétnézni, s lecsapni az adott appokra, míg lehet. Leértékelt alkalmazások Újonnan megjelent alkalmazások [...]
Az utóbbi hetek folyamán lavinaként kezdett zuhanni az Apple részvényértéke. Ez részben azért is van, mivel a vállalat bejelentette, hogy többet nem osztja meg hivatalosan, hogy hány millió iPhone-t adnak egy negyedéves szinten. Ezt követően pedig jöttek a különféle pletykaáradatok, melyek szerint az almások már érzik a csökkenő eladásokat. A Bloomberg beszámolója alapján az Apple [...]
Két ünnep között új videót rakott fel YouTube csatornájára az Apple, melyben az új iPhone Xr-t promózzák. Az utóbbi időben egyébként is ráálltak a marketingre, ugyanis ahogyan arról beszámoltunk, az almások az erőteljesebb reklámmal kívánják növelni az új telefonok eladásait. Az új videóban több száz embert láthatunk, kik színes öltözékekben csoportosulva, majd elegyülve futnak. Az Apple [...]
Ha egészségről beszélünk, akkor viszonylag mozgalmas volt a december az almások számára, ugyanis két hete adták ki a watchOS legfrissebb verzióját, melyben debütált az EKG alkalmazás. Ahogyan arról mi is beszámoltunk, annyira nagy kaliberű volt a dolog, hogy már az első nap életet mentett. A CNBC nem olyan régen arról adott hírt, hogy az Apple valóban [...]
Január másodikára is várnak ránk a leárazások, azonban az elmúlt napokhoz képest kicsit kisebb, s kevesebb akciót találhatunk meg az App Store-ban. Leértékelt alkalmazások Újonnan megjelent alkalmazások [...]
Először is boldog új évet minden kedves olvasónknak! Másodsorban pedig a 2019-es év legelső napján is leárazásokkal vár titeket az App Store, így érdemes nézelődni. Leértékelt alkalmazások Újonnan megjelent alkalmazások [...]
Az idei év legutolsó napján is tartanak a leárazások, így aki eddig kihagyta volna őket, az korlátozott ideig, de még lecsaphat rájuk. Leértékelt alkalmazások [app 904278510] [app 1325519613] [app 1059236437] [app 922413942] [app 1159600645] [app 479907900] [app 1195035357] [app 1040227414] [app 1062475106] [app 532024361] [app 847381935] [...]
Lassan véget ér az év, de még az utolsó napokra is akadnak leárazások, így akinek eddig még nem lett volna elég az akciókból, az még továbbra is beszerezheti leértékelt áron az alábbi alkalmazásokat. Leértékelt alkalmazások [...]
Az év utolsó napjain is újabb leárazások várnak ránk, így mint mindig, érdemes ezúttal is szétnézni az App Store-ban, s lecsapni az adott leértékelésekre, míg lehet. Leértékelt alkalmazások Újonnan megjelent alkalmazások [...]
Mark Rober neve ismerős lehet azon felhasználóknak, kik szeretnek inkább tudományosabb jellegű videókat nézni YouTube-on. A NASA korábbi mérnöke beszélt arról, hogy miképp lopták meg egyszer, saját háza előtt, majd arra gondolt, mivel a helyi rendőrség nem foglalkozik az ilyen pitiáner esetekkel, ezért elkészít egy saját csomagot a tolvajok számára. Rober lényegében a HomePod dobozát [...]
A CIRP jóvoltából készült egy új felmérés, melyből megtudhattuk, hogy milyenek voltak a megoszlások az új iPhone vásárlók körében. A cím árulkodó volt, hiszen az emberek 32 százaléka döntött az iPhone Xr mellett, amivel valóban ez volt a legnépszerűbb telefon, ahogyan azt az Apple állította korábban. A legutóbbi kimutatásban a 2018. novemberi adatokat láthatjuk, de viszonyításképp [...]
Ugyan véget ért karácsony, de az App Store-ban töretlenül várnak rátok a leárazások, így ajánlott a mai nap folyamán is szétnézni, s lecsapni az adott appokra, míg tartanak az akciók. Leértékelt alkalmazások Újonnan megjelent alkalmazások [...]
Az Apple az utóbbi években számos iPad modellt mutatott be, ugyanis az úgynevezett alapmodellen felül megjelentek a Pro masinák, azonban a Mini szériáról már egy jó ideje megfeledkeztek. Ha minden igaz, akkor a China Times és a Mac Otakara legújabb beszámolói szerint a hamarosan érkezhetnek az új alapmodell és az ötödik generációs Mini. Az Apple [...]