A TechCrunch arról számolt be, hogy a Facebook-nak volt egy lényegében kémkedős alkalmazása az App Store-ban, melyet most töröltek. A rendelkezésre álló információk szerint a Facebook Research alkalmazás továbbra is elérhető Androidon, csupán az Apple platformjáról törölték. A Facebook Research app egy olyan alkalmazás, melyet a Zuckerbergék a 13 és 35 év közötti felhasználóknak szántak. [...]
HusztiD
2019.01.31.
App Store, iOS
274
Legalábbis ezt állítja a Fortune, akik kiadták a szokásos évi toplistájukat, melyben a legjobban kedvelt/csodált vállalatokat keresik. Ismételten kiemelkedő helyet kapott az Apple, akárcsak az elmúlt évek folyamán, hiszen immáron 12. egymást követő éve fogják be az első helyet a Fortune listáján. Érdemes végignézni az egész listát, ugyanis második helyen az Amazon található, kik már az előző [...]
HusztiD
2019.01.31.
Apple
50
Jelenleg lassulófélben vannak az iPhone eladások, de az elmúlt időszakban számos elemzői számítás született azzal kapcsolatosan, hogy a következő évek folyamán jelentősen megnő az Apple bevétele a szolgáltatásoknak köszönhetően. Az egyik korábbi kimutatás alapján 2020-ra az almások összesített bevételeinek 40 százaléka származhat a szolgáltatásokból. Nagyon távolinak hangzik egyelőre az a bizonyos 40 százalék, ugyanis ez magyarán [...]
HusztiD
2019.01.31.
Apple, Kiemelt hírek
91
Kezdetét vette a hét második fele, az App Store-ban pedig továbbra is várnak ránk a leárazások az újonnan megjelent appok mellett, így mint mindig, érdemes szétnézni, s lecsapni az adott programokra, míg tartanak az akciók. Leértékelt alkalmazások Újonnan megjelent alkalmazások [...]
HusztiD
2019.01.31.
App Store
114
Az elmúlt hetekben viszonylag sok koncepciót láthattunk, illetve számos pletykát olvashattunk arról, hogy milyen lesz az ősszel érkező csúcsmodell. Ezúttal a CompareRaja számolt be néhány új infóról, s mellé egy új rendert osztott meg arról, hogy voltaképp hogyan nézhet ki a telefon. Nem meglepetés, de a következő csúcsmodellre itt is iPhone XI-ként hivatkoznak. A jelenlegi [...]
HusztiD
2019.01.30.
iPhone, Kiemelt hírek, Pletykák
472
Reggel beszámoltunk, hogy miképp zárta az Apple a legutóbbi, 2019 Q1-es pénzügyi negyedévét, mely voltaképp a tavaly októbertől decemberig tartó időszakot foglalja magában. Sajnos mostantól az almások nem jelentik be hivatalosan, hogy hány millió telefont passzoltak el, így a bevételek és a profit mértékéből számolnak a különböző elemzőcsapatok. Legutóbb például a jól ismert Strategy Analytics [...]
HusztiD
2019.01.30.
iPhone
200
Nagyjából két éve érkeznek folyamatosan a különféle szóbeszédek, hogy Netfilx-szerű, saját televíziós szolgáltatást indít az Apple. Az utóbbi hónapokban többször beszámoltunk, hogy mennyi különböző original sorozatot készítenek, azonban az Information legfrissebb értesülései szerint, hamarosan érkezik az almások streaming szolgáltatása. Ha minden igaz, akkor az Apple értesítette a partnereit, hogy április közepére teljesen elkészülnek a saját stream [...]
HusztiD
2019.01.30.
Apple, Pletykák
134
Most, hogy az Apple megejtette a 2019 Q1-es pénzügyi konferenciát, az almások CEO-ja, Tim Cook néhány érdekességet árult el a nagyközönség számára. Mint tudjuk, kicsivel rosszabbul zárta legutóbbi negyedévét a vállalat, azonban azt nem osztották meg, hogy hány millió telefonnal sikerült kevesebbet elpasszolniuk. A vezérigazgató elmondta, hogy jelenleg az emberek egyre inkább kitolják a frissítési [...]
HusztiD
2019.01.30.
iPhone, Tim Cook
276
A várakozásoknak megfelelően, az Apple tegnap este folyamán tartotta meg az aktuális, 2019 Q1-es pénzügyi konferenciáját. Ahogyan azt korábban beharangozták, innentől sajnos nem osztják meg, hogy hány millió terméket (iPhone, iPad és Mac) passzoltak el az elmúlt három hónapban, azonban azt megtudhattuk néhány extra információ mellett, hogy mekkora volt a bevétel és a profit mértéke. [...]
HusztiD
2019.01.30.
Apple, Kiemelt hírek
141
Szerdára ismételten újabb leárazásokkal vár titeket az App Store, így mint minden egyes nap, érdemes szétnézni, s lecsapni az adott leértékelésekre, míg tartanak. Leértékelt alkalmazások Újonnan megjelent alkalmazások [...]
HusztiD
2019.01.30.
App Store
79
A DxOMark csapatáról bizonyára mindenki hallott, aki kicsit is utánaolvasott, hogy melyik okostelefon kamerája miképp teljesít. Megszokhattuk, hogy a csapat egy-egy új okostelefon megjelenését követően áll elő egy alapos teszttel, melyből kiderül, hogy miképp muzsikálnak a készülékek. A szelfi kamerára nem igazán szoktak nagy hangsúly fordítani, azonban a DxOMark most úgy gondolta, hogy ideje alapos [...]
HusztiD
2019.01.29.
iPhone, Kiemelt hírek
379
Előző héten remek videókat láthattunk arról, hogy voltaképp mi mindenre használhatjuk az új iPad Pro családot. Ezúttal viszont egy kulisszák mögötti kétperces videót rakott fel YouTube csatornájára az Apple, melyben röviden beszélnek a trükkökről, illetve belepillanthatunk, hogy miképp készülnek ezen rövid, de annál hangulatosabb reklámok. Az előző videókra visszatérve láthatjuk, hogy az almások egy egészen [...]
HusztiD
2019.01.29.
iPad, Videók
137
A CIRP új felméréssel állt elő, ahol azt vizsgálták, hogy az új iPhone eladásokon belül, milyen az adott modellek megoszlása. A legújabb statisztikai adatok a 2018. decemberi adatokat foglalják magukban, s hasonlításképp láthatjuk az egy évvel korábbi, 2017. decemberi számokat egyaránt. Nincs mese, jelenleg a legnépszerűbb telefon az Apple kínálatában az iPhone Xr, mely 38 [...]
HusztiD
2019.01.29.
iPhone
228
Újabb videót tett fel YouTube csatornájára az Apple a Shot on iPhone kampány berkein belül. A kaliforniaiak ezúttal több kísérletet végeztek, melyhez 32 iPhone Xr-re volt szükségük, s a látvány magáért beszél. Az első videóban láthatjuk, hogy milyen alkotásokat végeztek a telefonok segítségével – lényegében a 32 készülék által 360 fokos felvételeket készítettek. Elsőre talán [...]
HusztiD
2019.01.29.
iPhone, Videók
1 116
Nagyon érdekes hibajelenségre lettek figyelmesek a tegnapi nap folyamán a felhasználók. Ahogyan arról a MacRumors beszámolt, van egy aprócska FaceTime bug, aminek köszönhetően lényegében ismerőseink után kémkedhetünk, ugyanis az iOS automatikusan bekapcsolja a mikrofont és a kamerát. Tegyük fel, hogy pont egy ismerősünket hívunk FaceTime által, de ő nem veszi fel a telefont. Miközben kicsöng, [...]
HusztiD
2019.01.29.
iOS, iPhone, Kiemelt hírek
238
Kedden is újabb adag leárazás vár rátok az App Store-ban az újonnan megjelent alkalmazások mellett, így ajánlott szétnézni, s lecsapni az adott appokra, míg tartanak az akciók. Leértékelt alkalmazások Újonnan megjelent alkalmazások [...]
HusztiD
2019.01.29.
App Store
99
Repül az idő, hiszen lassan január végét írjuk, így ennek apropóján a SensorTower csapata új felméréssel állt elő, melyből kiderült, hogy hogyan teljesített a két rivális, az App Store és a Google Play. A cím árulkodó volt, s a korábbi felmérésekből is ez volt leszűrhető az eddigi évek folyamán, azonban nézzük, miképp teljesített a két [...]