A japán Macotakara újabb információkat közölt le az idei év szeptemberére várt iPhone modellekről. Érdemes lehet odafigyelni a blogra, ugyanis korábban is számos olyan pletykát leközöltek, mely később igaznak bizonyult. Például ők hozták le elsőnek, hogy jack csatlakozó nélkül érkezik az iPhone 7. A jelenlegi információk kicsit eltérnek a korábbiaktól, hiszen akkor a madarak azt [...]
HusztiD
2019.04.09.
iPhone, Kiemelt hírek, Pletykák
662
Tegnap este folyamán újabb szoftvereket adott ki az Apple, név szerint a iOS 12.3, macOS 10.14.5, watchOS 5.2.1, tvOS 12.3 és az Apple TV Software 7.3 második bétaverzióit. Ahogyan lenni szokott, a rendszerek egyelőre csak a regisztrált fejlesztők számára érhetőek el, de az elkövetkezendő órák folyamán megérkeznek a publikus verziók egyaránt. Az alábbi frissítésekben nem igazán [...]
HusztiD
2019.04.09.
iOS, macOS, tvOS, watchOS
318
Itt a kedd, az App Store-ban pedig újabb leárazások várnak ránk a mai napon, így érdemes nézelődni, s lecsapni az adott appokra, míg tartanak az akciók. Leértékelt alkalmazások Újonnan megjelent alkalmazások [...]
HusztiD
2019.04.09.
App Store
106
Az utóbbi évek legnagyobb átverése? Legalábbis nagyon érdekes dologról számolt be az Oregon Live, hiszen a rendelkezésre álló információk alapján két ázsiai egyetemistának sikerült egyszerű mód úgy lehúznia az Apple-t, mint még talán soha senkinek – na jó, ez talán kicsit túlzás, de eléggé szépen átejtették a kaliforniaiakat. Történetünk főhősei Quan Jiang és Yangyang Zhou Kínából származnak, [...]
HusztiD
2019.04.08.
Egyéb, iPhone, Kiemelt hírek
709
Újabb nagyszerű Shon on iPhone videót osztott meg a hétvége folyamán az Apple, s talán nyugodtan mondhatjuk, hogy ez az eddigi egyik legjobb, ha a képi világról beszélünk. Maga a felvétel egy iPhone Xs segítségével készült, s 5 percben a kubai szörfösökről mesél nekünk. Az Ola Cubana videót Nick Woytuk rendezte, s a felvételt Zak [...]
HusztiD
2019.04.08.
iPhone, Videók
103
Pont az előző hét végén számoltunk be arról, hogy az Apple 15 százalékkal csökkentette a HomePod árát, azonban most újabb hasonló esetről kell hírt adnunk. A kaliforniaiak ezúttal az indiai piacon viszik lejjebb a 64GB-os iPhone Xr árát, hogy tovább növeljék eladásaikat. A Reuters beszámolója alapján az Apple értesítette az indiai viszonteladóit az új akció [...]
HusztiD
2019.04.08.
iPhone
148
A héten egy új, 3 perces humoros videót rakott fel YouTube csatornájára az Apple, melyben poénosan mutatják be, hogy milyen a dizájnerek átlagos napjai akkor, mikor valamit határidőre kell elkészíteni, illetve ezzel karöltve prezentálják a termékeik adta nagyszerű ökoszisztémát. Az alábbi felvételben az almások kínálatából szinte mindenféle terméket megcsodálhatunk az iMac-től a MacBook-on át az [...]
HusztiD
2019.04.08.
Apple, Videók
205
Jó ideje beszélhetünk már az 5G-ről, ugyanis a nagyobb szolgáltatók immáron gőzerővel tesztelik az új technológiát. Mi több, lassan az első 5G képes telefonok is megjelennek, melyek közül a nem olyan rég bemutatott Galaxy S10-et hozhatjuk fel példának. A jelenlegi iPhone modellekben az Intel és a Qualcomm 4G chipestjei találhatóak meg. Elviekben az almások továbbra [...]
HusztiD
2019.04.08.
Egyéb, iPhone, Kiemelt hírek
125
Újabb hét vette kezdetét, azonban az App Store-ban erősen limitált ideig, de még lecsaphattok az elmúlt hétvégi leárazásokra, ha valamiről lemaradtatok volna. Leértékelt alkalmazások Újonnan megjelent alkalmazások [...]
HusztiD
2019.04.08.
App Store
81
A hét legutolsó napjára is új leárazások várnak ránk, így érdemes szemezgetni, s lecsapni az adott appokra, míg tartanak az akciók. Leértékelt alkalmazások Újonnan megjelent alkalmazások [...]
HusztiD
2019.04.07.
App Store
94
Eltelt egy újabb hét, mi pedig szokás szerint összeszedtük az elmúlt napok legérdekesebb híreit és egyben történéseit. Kuo: nagyobb aksikkal és bilaterális töltéssel érkeznek a 2019-es iPhone modellek Kedvenc elemzőnk, Ming-Chi Kuo ismételten hallatott magáról, ki ezúttal elárulta, hogy milyen két újdonsággal érkezhetnek az idei évi csúcs iPhone modellek. Korábban a szakértő jóslatai sorra váltak [...]
HusztiD
2019.04.06.
Apple, Kiemelt hírek
327
Végre itt a hétvége, ennek örömére pedig újabb adag leárazást találhatunk az App Store-ban, így érdemes szétnézni, s lecsapni az appokra, míg lehetséges. Leértékelt alkalmazások Újonnan megjelent alkalmazások [...]
HusztiD
2019.04.06.
App Store
122
Nagyon érdekes dolog történt tegnap, hiszen az Apple hozzávetőlegesen 15 százalékkal csökkentette a HomePod árát azon országokban, ahol hivatalosan is kapható a termék. Mondani sem kell, hogy a hír hallatára sokan egyből felkapták a fejüket. Amerikában korábban 349 dollárba fájt az almás okoshangszóró, amelyet mostantól 299-ért szerethetnek be a felhasználók. Angliában szintén jelentős csökkenés történt, [...]
HusztiD
2019.04.05.
HomePod
1 177
Az Apple március végén tartotta meg legutóbbi médiaeseményét, ahol számos új szolgáltatást mutattak be. Ezek közül az egyik az újragondolt Apple News+ volt, mely már most, elindulását követően két nappal szép számokat produkált. A New York Times beszámolója alapján egészen jól pörgött a biznisz az első 48 óra leforgása alatt, hiszen több, mint 200 ezer [...]
HusztiD
2019.04.05.
Apple, Egyéb
135
A CNET beszámolója szerint az Apple-nek sikerült elvesztenie egy kulcsfontosságú emberét, ki az A szériás processzorok tervezésében vett részt. A hírek alapján Gerard Williams III kilenc év után hagyta ott a kaliforniai vállalatot, ám arról egyelőre nem osztottak meg információkat, hogy merre folytatja tovább pályafutását a vezető. Williams számos projektben részt vett, kezdve az A7-es processzortól, [...]
HusztiD
2019.04.05.
Apple, Egyéb
169
Arányaihoz képest igencsak megdolgoztatja az Apple az iFixit csapatát, ugyanis a szakik a napokban szedték darabjaira a második generációs AirPods-ot, majd ezt követően az iPad Mini 5 is sorra került. Mivel itt a harmadik generációs Air, így a csapatnak sikerült ezt is darabjaira szedni. A cím árulkodó volt, ugyanis hamar kiderült, hogy az új Air [...]
HusztiD
2019.04.05.
iPad, Kiemelt hírek
114
Végre itt a péntek, az App Store-ban pedig újabb leárazások várnak ránk. Igaz, a megszokotthoz képest kicsivel kevesebb akciót találhatunk, de ettől függetlenül érdemes szemezgetni, s lecsapni az adott appokra, míg tartanak a leértékelések. Leértékelt alkalmazások Újonnan megjelent alkalmazások [...]
HusztiD
2019.04.05.
App Store
69