Bár még csak nemrég érkezett meg az Apple legújabb végleges iOS operációs rendszere, -mely a 7-es verziószámot viseli- máris sikerült egy komoly biztonsági rést találni benne. Annak ellenére, hogy le van zárva a telefon (jelkódzárral), tudunk hívást kezdeményezni. Amennyiben olyan ember számát pötyögjük be, aki szerepel a kapcsolatok között, ki is írja a beírt nevet, [...]
Helme
2013.09.24.
Apple, iOS
2 590
Több a súlyos fertőzést okozó baktérium az okostelefonokon, a táblagépeken és a számítógépek billentyűzetén, mint az irodai vécék ülőkéjén – derült ki egy brit fogyasztóvédelmi kutatásból. A Which? című független brit fogyasztóvédelmi magazin mikrobiológiai kutatása során 30 érintőképernyős telefonról, 30 tabletről és 30 számítógép-billentyűzetről vettek mintát. Volt olyan iPad, melynek mintájában 600 staphylococcus aureus baktériumot [...]
Helme
2013.09.23.
Apple, iPad
549
Múlt héten elstartolt az iPhone 5C és 5S nemzetközi értékesítése. Azt azonban a mai napig nem tudjuk, hogy pontosan mikor érkezhetnek az Apple telefonjai Magyarországra. Bár a hivatalos Keynote-on nem említették, a hazai szolgáltatók már napra pontosan tudják a premier dátumát. Így az elmúlt évekhez hasonlóan ismételten a már jó bevált Telekomos-os forrásainknál érdeklődtünk. Pontosan [...]
Helme
2013.09.23.
Apple, iPhone
6 378
A magyar internetezők 53 százaléka vásárolt online az elmúlt 12 hónapban, elsősorban számítógépes játékokat és szoftvereket, zenét, számítógép-alkatrészeket, könyvet vagy rendezvénybelépőt – derül ki a PayPal online pénzügyi szolgáltató megbízásából készített kutatásból. Az Ipsos által készített, nyolcszáz, 18 éven felüli magyar fogyasztó megkérdezésén alapuló online felmérés szerint az internetet használók 47 százalékának van okostelefonja, 9 [...]
Helme
2013.09.23.
Apple, Egyéb
427
Egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy gondoltuk, hogy idén megnézzük, miként is megy külföldön az iPhone rajt. Éppen ezért Münchenben vagyunk, ahol próbáljuk túlélni a sort. Nagyjából 800 ember van előttünk és olyan 15 mögöttünk. Hosszú napunk lesz, de csak egy cél lebeg a szemünk előtt: elsők között megszerezni az Apple legújabb telefonjait. 15:47 – Visszajöttünk [...]
Helme
2013.09.20.
Apple, iPhone
5 775
A Spiegel Online hírportál cikkében óva inti a felhasználókat az új iPhone 5S okostelefon ujjlenyomat leolvasójának használatától Johannes Caspar professzor, Hamburg német tartomány adatvédelmi és információszabadsági megbízottja (Der Hamburgische Beauftragte für Datenschutz und Informationsfreiheit). “A biometrikus jegyeket nem lehet megváltoztatni, azok végigkísérnek bennünket életünk során. Az ujjlenyomatot nem lenne szabad mindennapos használatba venni azonosítás céljából [...]
Helme
2013.09.17.
iPhone
2 296
Az európai távközlési piac egységesítését célzó reformtervezetet ismertetett az Európai Bizottság. Az indítványok között szerepel a mobiltelefonálás “barangolási” (roaming) díjának eltörlése, az EU-n belüli nemzetközi vezetékes hívások díjának a hazai interurbán hívásdíjakkal azonos szintre hozása, illetve a szélessávú internet elterjesztésébe történő jelentős beruházások célkitűzése. A várhatóan még nagy vitákat kiváltó javaslatcsomag értelmében jövő év július [...]
Helme
2013.09.15.
Apple, Egyéb
1 089
A segélyhívószám nem alkalmas mobiltelefon feltöltésére, hiába is hívják – ezt a felvilágosítást volt kénytelen közkinccsé tenni a rendőrség egy brit grófságban, mert elterjedt a hiedelem, amely szerint a vészszám hívása telefontöltésre is jó. “Több olyan hívást kaptunk, amelyben a kezdeményező nem szólt készülékébe, azután kiderült, hogy azért nem, mert csak feltölteni akarta a mobilját” [...]
Helme
2013.09.15.
Egyéb
768
Az EU-n belüli telefonálás és adatküldés roamingdíjainak önkéntes kivezetését javasolja az Európai Bizottság a témáról készített rendelettervezetében – írta a Focus című német hírmagazin. A tervezet szerint a szolgáltatóknak egy “önkéntes mechanizmust” kellene kidogozniuk azzal a céllal, hogy legkésőbb 2016 júliusáig ingyenessé váljon az EU-n belüli barangolás (roaming). A bizottság továbbá javasolja, hogy 2014-re ismét [...]
Helme
2013.09.15.
Egyéb
471
Ellopták a Vodafone Deutschland német mobilszolgáltató kétmillió ügyfelének számos személyes adatát – közölte a cég csütörtökön. A vállalat szóvivője elmondta: az informatikai bűncselekménynek egyelőre egy gyanúsítottja van, és a hatóságok egy házkutatást is tartottak már. A cég rendszerét csak bennfentes ismeretek birtokában lehetett feltörni – tette hozzá. A hackertámadással kétmillió ügyfél neve, címe, neme, születési [...]
Helme
2013.09.15.
Apple, Egyéb
398
A foAppleStore információ szerint az almás vállalat tárgyalásokat folytat a Westfield Grouppal egy esetleges New York City-beli Apple Store kapcsán. Ugyanis ez a vállalat építi az One World Trade Centert, melyet a 2001-es terrortámadás következtében kell teljesen újáépíteni. A tervek szerint luxus kiskereskedelmi bevásárlóközpont is helyet fog kapni a One World Trade Centerben, éppen ezért [...]
Helme
2013.09.14.
Apple, Egyéb
926
A 2011-es South by Southwest (SXSW) zenei, filmes és interaktív fesztiválon az Apple épített egy ideiglenes pop-up boltot, hogy a rendezvényen résztvevők tudjanak vásárolni második generációs iPadet a konferenciák, a koncertek vagy éppen az előadások szüneteiben. Bár már régen volt, most mégis közzétettek egy videót a YouTube-on arról, hogy miként zajlott az építkezés az átmeneti [...]
Helme
2013.09.14.
Apple, Egyéb
998
A rákkal szemben mindenki egyenlő – írta mikroblogjában az 52 éves Li Kaj-fu, Kína egyik legismertebb mikrobloggere, a Google China volt kínai vezetője, aki így hozta nyilvánosságra súlyos betegségét. Második bejegyzésében pénteken elárulta, hogy a nyirokrendszer rosszindulatú daganatát állapították meg nála. E betegséget nehéz felismerni, de a szakemberek szerint gyógyítható, legyőzhető. Péntek este a kínai [...]
Helme
2013.09.14.
Apple, Egyéb
297
A Magyar Telekom az MTI érdeklődésére azt közölte szerdán, hogy az új készülékeket is forgalmazni fogja, éppúgy, ahogy az iPhone korábbi változatai is megtalálhatók a kínálatában. További részletekről, így a készülékek áráról és a forgalmazás megkezdésének pontos időpontjáról később ad tájékoztatást a Telekom. A Vodafone még kedden este közölte, hogy hamarosan megkezdi Magyarországon az új [...]
Helme
2013.09.13.
Apple, iPhone
4 173
Ma délután hat órától a hazai Apple Premium Reseller üzletek közös Keynote-ot fognak tartani Budapest belvárosának egyik legnívósabb konferenciatermében. Nagy szó, hiszen ilyen a hazai Apple történelemben még soha sem fordult elő. Ráadásul hihetetlenül nagy titkolózás övezi az eseményt, semmit nem lehetett megtudni arról, hogy pontosan miről is lesz szó. De azt ígérik: durván oda [...]
Helme
2013.09.13.
Apple, Egyéb
1 242
Bár még csak tegnapelőtt mutatta be az Apple az iPhone 5C-t és 5S-t, a hazai Vodafone elsőként jelezte, hogy hamarosan kapható lesz náluk mindkét modell. A bejelentés azért érdekes, mert eddig a vörös vállalat mindig nagyon későn hozta nyilvánosságra azt a tényt, hogy forgalmazni fogja az aktuális szériát. Azonban sok információt most sem árultak el. [...]
Helme
2013.09.12.
Apple, iPhone, Rövidhírek
4 915
Mint ahogyan az lenni szokott, egyre több információ lát napvilágot a Keynote előtt. Annak ellenére, hogy az Apple folyamatosan próbál titkolózni, valahogy mindig kapunk apró morzsákat. Sokak szerint maga a vállalat játszik ebben közre, hiszen így folyamatosan köztudatban van az iPhone, s a hype-faktor, soha nem csökken. Már csak két és fél óra van a [...]
Helme
2013.09.10.
Apple, iPhone
1 330