Iszonyatosan drága mulatság lesz az Apple első kiterjesztett valóságra építkező headset-e

HusztiD 2022.01.19. 09:55 Apple, Kiemelt hírek 0 db 461

Az elmúlt évek folyamán számtalan hírről olvashattunk az Apple AR kapcsán. Voltak olyan szóbeszédek, mely szerint a kaliforniaiak egy kiterjesztett valóságra építkező headset-en dolgoznak, illetve olyanok is voltak, amelyek egy okosszemüvegről szóltak.

Az utóbbi években inkább a headset vette át a főszerepet, s nem olyan régen felmerült pletykaszinten, hogy akár késhet a bemutatásával az Apple, hiszen túlmelegszik maga a készülék, a kamera, illetve szoftveresen sem kiforrott még az elképzelés.

Korábban több elemző nyilatkozta, hogy a készülék ára 3 ezer dollár körül mozoghat majd, ha egyszer megjelenik, azonban a Bloomberg jól ismert szakija, Mark Gurmannak új információi vannak. Ha mindez helytálló, akkor értesülései szerint az Apple jóval 2 ezer dollár fölé tervezi belőni az árazását a headset-nek. Ez jelenlegi árfolyamon több, mint 620 ezer forintot jelent, azonban mire rájön az áfa, már közel az egymilliós határ alját fogja karcolni.

Egyébként Gurman korábban azt is elmondta, hogy valószínűleg az M1 Pro chip adja majd az Apple VR szívét-lelkét, így teljesítményre bizony nem igazán lehet panaszunk. Addig is, kíváncsian várjuk a fejleményeket, ugyanis a legutóbbi híresztelések szerint az Apple feltehetően ősszel mutatja be az új üdvöskéjét.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!