Első körben az Apple-nek adtak igazat az Epic Games-szel vívott csatában

HusztiD 2020.08.25. 09:55 App Store, Apple, Kiemelt hírek 0 db 513

fortnite-apple-logo-2

Az elmúlt napokban egyértelműen attól volt hangos a tech sajtó, hogy miképp ment szembe az Epic Games az Apple és a Google párosával. Hiába erősködött a Fortnite fejlesztője, az almások alaposan odapörköltek nekik, hiszen augusztus 28-a után felfüggesztik a felhasználói fiókot, így innentől kezdve nem sokat tehetnek.

Az Epic Games erre fel sürgetett eljárást kért, s az elmúlt órák folyamán megvolt az első tárgyalás, amelynek valószínű nem olyan végkimenetele lett, melyben a fejlesztőcsapat reménykedett. A tárgyalást Yvonne Gonzalez Rogers bírónő tartotta, aki első körben lényegében kimondta, hogy az ügy még csak most került hozzá, így nem tudta alaposan beleásni magát, így tavasszal lesz az ügy folytatása (feltehetően), azonban az eddigiek alapján részben mindkét félnek igazat ad.

Yvonne lényegében az észérvekre támaszkodott, s egy az egyben elmondta az Apple és az Epic Games ügyvédeinek, hogy az Epic magának kereste a bajt a Fortnite üggyel kapcsolatosan. A fejlesztő egy stratégiailag kiszámított lépést tett, mely szembe megy az almások előírásával, így eme szituációt, illetve kellemetlenséget az Epic okozta magának, viselnie kell a következményeket.

Az Epic-nek csupán annyi a dolga, hogy visszavonja a status quót és máris megmenti magát a további kellemetlenségektől – ezalatt azt kell érteni, hogy betartják az Apple előírásait és nem hősködnek. Ezen felül Yvonne szintén elmondta, hogy látszik az Apple megtorlása is az ügyben azzal, hogy felfüggesztik a felhasználói fiókot, azonban szerinte mindkét fél túl messzire ment.

Fortnite-Battle-Royale-jetpack

Természetesen szó esett arról is, hogy mi lesz az Unreal Engine sorsa, hiszen mint tudjuk, ha tilt az Apple, akkor arra is érvényesek lesznek a szabályozások. Az Epic ügyvédei erre azzal hivatkoztak, hogy immáron több fejlesztőcsapat jelezte, hogy az Unreal Engine-ről más motorra állnak át, s ezzel végső soron ártanak nekik és tönkreteszik a motort ezzel a lépéssel. Ennek kapcsán pedig az a döntés született, hogy az Apple egyelőre nem tilthatja ki az Unreal Engine támogatását az eszközeiről.

Végül a bírónő kijelentette, hogy nincs azzal baj, hogy az Apple 30%-os adót szed be azért, hogy az ő saját platformjukon áruljanak bizonyos játékokat, hiszen minden szolgáltató így jár el jelenleg. Akár tetszik az Epic-nek, akár nem, ez így van jelenleg és ezt nem csak egyedül az Apple alkalmazza. Yvonne nézőpontja alapján az Epic jelenleg semmit sem fizet az almásoknak és ez egy olyan csata lesz, melyet ideiglenesen nem lehet megnyerni, sem elbukni.

A következő tárgyalás valamikor tavasszal várható, azonban addig még biztos hallatni fog magáról a téma. Kíváncsian várjuk a további fejleményeket az ügyben.

Információ! Új szerviz technikus kollégát keres az iDoki. Ne maradj le róla!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!