Jelentős visszaesést tapasztalt a koronavírus miatt a Foxconn

HusztiD 2020.08.25. 12:55 Egyéb 0 db 54

Foxconn-headquarters-WSJ-001

Az év elején terjedő koronavírus viszonylag alaposan átrendezte sokak életét, s akkor a gyártók is talán negatívan látták, hogy mit hoznak a jövőbeli eladások. Láthattuk, hogy voltak olyan szegmensek, ahol csökkenés volt, mint az okostelefonok piacán, azonban ha a tablet és különböző viselhetők eladását nézzük, akkor azok szinte szárnyaltak.

A Foxconn a második negyedévben 15 százalékkal kapott kevesebb berendelést, mint egy évvel korábban. Ez pedig nem másnak, mint a járványnak tudható be, hiszen jóformán minden nagyvállalat érezte annak a hatásait. A kínai gyártó már május folyamán felhívta erre a befektetők figyelmét, azonban a mostani előrejelzéseik szerint még a következő, tehát a harmadik negyedéves ciklusra sem állnak vissza a számok, azonban a csökkenés 10 százalékra mérséklődik.

Egyelőre nehéz megmondani, hogy mit hoz a jövő, de reméljük, hogy most már belátható időn belül mindenkinek sikerül visszatérnie a régi kerékvágásba.

Információ! Új szerviz technikus kollégát keres az iDoki. Ne maradj le róla!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!