Fortnite

Ítélet született az Apple és az Epic csatájában

Ítélet született az Apple és az Epic csatájában

Ha visszaemlékszünk, akkor valamivel több, mint egy éve kezdődött az Apple és az Epic balhéja azzal, hogy a játékfejlesztő megpróbálta kikerülni az Apple fizetési rendszerét. Mivel ez szerződésszegésznek minősül, az Apple törölte a Fortnite-ot az App Store-ból, majd az Epic pert nyújtott be. Teltek a hónapok, több tárgyalás is lezajlott, azonban most végleges döntés született. [...]

HusztiD 2021.09.13. Apple, Kiemelt hírek 0 db 531

Az előzetes végzés alapján továbbra sem lesz elérhető a Fortnite az App Store-ban

Az előzetes végzés alapján továbbra sem lesz elérhető a Fortnite az App Store-ban

Az Epic Games két hónappal ezelőtt támadta meg aljas módon az Apple és a Google párosát, ami után a kaliforniaiak alaposan visszavágtak a fejlesztőnek. Azóta voltak már tárgyalások, s a bírónő is elismerte, hogy cseppet sem becsületes az, amit az Epic csinált. Nem olyan rég volt egy újabb tárgyalás, ahol a Fortnite volt a téma. [...]

HusztiD 2020.10.13. Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 0 db 221

A bírónő szerint sem becsületes, amit az Epic művel a Fortnite balhé kapcsán

A bírónő szerint sem becsületes, amit az Epic művel a Fortnite balhé kapcsán

Az Epic Games még augusztus közepén ment szembe aljas módon az Apple-lel, ami után az almások is visszavágtak a kiadónak. Még augusztusban megvolt az első körös meghallgatás Yvonne Gonzalez Rogers bírónő részéről, aki első körben az Apple-nek adott igazat. Tegnap újabb meghallgatása volt a két félnek, ahol mindenki elmondta a sérelmeit. Az első és legfontosabb, [...]

HusztiD 2020.09.30. Apple, Kiemelt hírek 0 db 286

Tovább próbálkozik az Apple ellen az Epic Games

Tovább próbálkozik az Apple ellen az Epic Games

Mondani sem kell, hiszen már a csapból is folyik, hogy az Epic Games hogy ment szembe még augusztus közepén az Apple-lel. Gyorsan megtörtént az első körös ítélet, ahol az almásoknak adtak igazat, s a bírónő még azt is elmondta, hogy a Fortnite fejlesztője saját magának kereste a bajt, hogy felrúgta a szabályokat. Mint az köztudott [...]

HusztiD 2020.09.07. App Store, Apple, Kiemelt hírek 0 db 176

Tovább uszítja az Apple felhasználóit az Epic Games

Tovább uszítja az Apple felhasználóit az Epic Games

Tudjuk jól, hogy az Epic Games szembe ment az Apple és a Google párosával, hiszen megelégelték, hogy 30 százalékos adót vonnak le az alkalmazáson belüli vásárlások alkalmával. Ekkor az Epic saját megoldásával kerülte ki az Apple rendszerét, ami szembe megy az App Store előírásaival, így az almások jelezték, hogy amennyiben ezen nem változtatnak, akkor augusztus [...]

HusztiD 2020.08.31. Egyéb, Kiemelt hírek 0 db 693

Vannak emberek, akik a jelenlegi Fornite balhén próbálnak meg súlyos pénzeket lehúzni a felhasználóktól

Vannak emberek, akik a jelenlegi Fornite balhén próbálnak meg súlyos pénzeket lehúzni a felhasználóktól

A napokban számoltunk be, hogy az Epic Games alaposan szembe ment az Apple és a Google párosával, ami után az Apple is alaposan visszavágott. A Facebook ugyan nem támadott, de időközben a közösségi oldal is elmondta, hogy miért hibáztatja a kaliforniai vállalatot. Amióta pedig kitört a balhé, egyre több olyan eladó iPhone árasztotta el az [...]

HusztiD 2020.08.27. Egyéb, iPhone 1 db 117

Első körben az Apple-nek adtak igazat az Epic Games-szel vívott csatában

Első körben az Apple-nek adtak igazat az Epic Games-szel vívott csatában

Az elmúlt napokban egyértelműen attól volt hangos a tech sajtó, hogy miképp ment szembe az Epic Games az Apple és a Google párosával. Hiába erősködött a Fortnite fejlesztője, az almások alaposan odapörköltek nekik, hiszen augusztus 28-a után felfüggesztik a felhasználói fiókot, így innentől kezdve nem sokat tehetnek. Az Epic Games erre fel sürgetett eljárást kért, [...]

HusztiD 2020.08.25. App Store, Apple, Kiemelt hírek 0 db 510

Nem kivételez egyetlen fejlesztővel sem az Apple

Nem kivételez egyetlen fejlesztővel sem az Apple

Mint tudjuk, az elmúlt napokban a Fortnite fejlesztőcsapata, az Epic Games szembe ment az Apple és a Google párosával, ami után az almások is visszavágtak nekik. Mark Gurman, a Bloombergtől egy érdekes nyilatkozatot osztott meg az Apple által, melyben az almások azt állítják, hogy senkivel sem kivételeznek. A közlemény berkein belül az Apple hangsúlyozta, hogy [...]

HusztiD 2020.08.21. Apple 1 db 239

Visszavágott az Apple: alaposan odapörkölt az Epic Games-nek

Visszavágott az Apple: alaposan odapörkölt az Epic Games-nek

Nagyon felpörögtek az események így augusztus közepére, hiszen pont tegnap számoltunk be arról, hogy az Epic Games szembeszállt az Apple és a Google duójával. Nem kellett sokat várni a válaszra, ugyanis az almások frappánsan visszavágtak a játékfejlesztőnek, amivel ők húzhatják a rövidebbet. Az történt, hogy az Apple tájékoztatta az Epic Games-t, hogy augusztus 28-tól megszüntetik [...]

HusztiD 2020.08.18. Apple, Kiemelt hírek 1 db 5 336

Úgy szembeszállt az Epic Games az Apple és a Google párosával, mint még soha senki

Úgy szembeszállt az Epic Games az Apple és a Google párosával, mint még soha senki

Nagyon érdekes dolgok történtek az elmúlt napok folyamán, hiszen mondhatni, hogy három óriás egymás nyakának esett. Pontosabban úgy fogalmaznánk, hogy szándékosan szabálytalankodott az Epic Games, hogy aztán jól beperelje az Apple és a Google párosát. Az történt ugyanis, hogy az Epic Games megszegte az App Store és mind a Google Play áruház szabályzatát azzal, hogy [...]

HusztiD 2020.08.17. App Store, Apple, Kiemelt hírek 0 db 312

Iszonyatos pénzeket akasztanak iOS-en a top játékok

Iszonyatos pénzeket akasztanak iOS-en a top játékok

A Finbold jóvoltából készült egy új felmérés, melyben arra kaptunk választ, hogy mekkorát tarolnak a legjobb iOS játékok. Amennyiben a júniusi 10 legnépszerűbb játékról beszélünk, akkor azok naponta átlagosan 13 millió dolláros bevételt generáltak. Talán nem nehéz kitalálni, de a Fortnite a legtöbb bevételt generáló app, amely átlagosan 2,75 millió dollárt hoz az Epic konyhájára [...]

HusztiD 2020.07.07. App Store, Egyéb 0 db 171

Most jó top játékfejlesztőnek lenni

Most jó top játékfejlesztőnek lenni

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy az utóbbi hetek folyamán teljesen megváltozott az életünk a koronavírusnak köszönhetően. Ebből kifolyólag a lakosság többet van otthon, így több idő van játszani is. Mindennek pedig most a top játékfejlesztők örülhetnek talán a legjobban. A GoldenCasinoNews készült egy kis statisztikával azzal kapcsolatosan, hogy milyen bevételeket produkálnak a top játékfejlesztők. Fontos kiemelni, hogy [...]

HusztiD 2020.04.22. App Store, Egyéb, Kiemelt hírek 0 db 100

Egyre nagyobb és nagyobb népszerűségnek örvendenek a battle royale játékok

Egyre nagyobb és nagyobb népszerűségnek örvendenek a battle royale játékok

A Sensor Tower jóvoltából készült egy új felmérés, melyből kiderült, hogy mennyi bevételt termeltek eddig a manapság nagy népszerűségnek örvendő battle royale játékok, mint a Fortnite, Knives Out, PUGB és társaik. Az elemzők szerint a szóban forgó öt játék az elmúlt két év folyamén eddig összesen több, mint 2 milliárd dollárt hozott a fejlesztők konyhájára. [...]

HusztiD 2019.05.22. Egyéb, Kiemelt hírek 0 db 122

Újabb rekordot ugyan nem döntött, de megjelenése óta iszonyatos bevételt termelt a Fortntie

Újabb rekordot ugyan nem döntött, de megjelenése óta iszonyatos bevételt termelt a Fortntie

A Fortnite jelenleg elég nagy népszerűségnek örvend a játékosok körében, s ez ugyanúgy elmondható az iOS felhasználók körében. A játék megjelenését követően folyamatosan jöttek a hírek, hogy miként teljesített, azonban most, 3 hónap elteltével újabb mérföldkövet ért el az alkalmazás, mivel kerek 90 nap leforgása alatt 100 millió dollár bevételt hozott az Epic Games konyhájára. [...]

HusztiD 2018.06.22. App Store, Egyéb, Játékok, Kiemelt hírek 0 db 590

Akár félmilliárd dolláros bevételt hozhat az idei év végére a Fortnite

Akár félmilliárd dolláros bevételt hozhat az idei év végére a Fortnite

Bő egy hete számoltunk be arról, hogy jelenleg a nem olyan rég megjelent Fortnite az App Store legjövedelmezőbb címe. A Sensor Tower viszont arról adott hírt, hogy az alkalmazás immáron több, mint 25 millió dolláros bevételt produkált iOS-en a március 15-i megjelenését követően. Mindezt pedig alkalmazáson belüli vásárlások által sikerült elérniük. Mint a korábbi adatokból [...]

HusztiD 2018.04.19. Egyéb, iOS 0 db 137

Jelenleg a Fortnite az App Store legjövedelmezőbb alkalmazása

Jelenleg a Fortnite az App Store legjövedelmezőbb alkalmazása

A Fortnite megjelenését követően beszámoltunk, hogy iszonyatosan jól tejel a játék, azonban továbbra sem csüggedhet az Epic Games, hiszen tovább folytatódik a kimagasló tendenciájuk. Maga az alkalmazás március 15-én jelent meg az App Store-ban, az első hetek folyamán pedig kizárólag meghívásos alapon lehetett játszani. Most, hogy április másodikától törölték a meghívásos rendszert, ismételten nagyot szakított [...]

HusztiD 2018.04.10. Egyéb, Játékok 0 db 481

Iszonyatosan tarol iOS-en a legújabb battle royale játék, a Fortnite

Iszonyatosan tarol iOS-en a legújabb battle royale játék, a Fortnite

Előző hét csütörtökön jelent meg iOS-re az Epic Games népszerű játéka, a Fortnite, amely a várakozásoknak megfelelően hatalmas sikert aratott. Maga a játék ingyenesen tölthető le az App Store-ból, de ahogyan mostanában nagy szokássá vált, úgy itt is elérhetőek az alkalmazáson belüli vásárlások. A Sensor Tower csapata készített egy új felmérést, melyből kiderült, hogy mennyi bevételhez [...]

HusztiD 2018.03.21. Egyéb, iOS, Játékok 5 hozzászólás 1 016