KGI: kétéves előnyben van az Apple

HusztiD 2017.08.23. 15:55 Apple, iPhone 0 db 232

iphone-8-colors

Az előző hét folyamán jött egy érdekes hír, mely szerint a Qualcomm által nagy népszerűségnek örvend jövőre az arcfelismerés, hiszen az ő megoldásukat alkalmazhatják az okostelefon-gyártók. Egyértelműen látszik, hogy ez lesz a soron következő okostelefonok egyik újdonsága, azonban a KGI jól ismert elemzője szerint mégsem eszik annyira forrón a kását.

Tudjuk jól, hogy az iPhone 8 egyik új funkciója az arcfelismerés lesz. Igen ám, de ezt nyilván a konkurens gyártók sem szeretnék kihagyni, így többen a Qualcomm megoldására voksolnak. Kuo szerint ez sajnos mégsem lesz annyira kiforrott, mint ahogyan azt beharangozzák, hiszen hardveresen és szoftveresen gyenge lesz a Qualcomm megoldása, s legalább két év kell, mire felzárkóznak az Apple jelenlegi szintjére.

Mondjuk erre csak akkor lehet biztosat mondani, ha megérkeznek az első okostelefonok, melyekben benne lesznek az arcfelismeréshez szükséges szenzorok. Egyelőre várjuk meg, hogy mivel rukkol elő az Apple, majd onnantól kezdve fog csak igazán kiéleződni a helyzet a riválisok között.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!