Apple Watch – Az első nap legizgalmasabb hírei

Skarp 2015.04.24. 18:06 Apple, Apple Watch, Kiemelt hírek 1 db 705

A mai nap a teljes techsajtó az Apple Watch rajtjával van tele és rengeteg a fehér zaj. Gondoltuk a káoszból összeszedjük a legfontosabb, legérdekesebb értesüléseket, híreket, miegyebeket. 

watchreklam

1. Úgy tűnik, a britek örülhetnek, mert új adaptert kaptak, ami a Watch-csal együtt debütál. A műanyag casing picit nagyobb, de alapvetően egészét tekintve kisebb, amit annak köszönhetnek, hogy ilyen kis cukin össze lehet csukni. Praktikus. Az eddigi is kapható a Store-okban 15 fontért, az új viszont 25-ért vihető.

2. Nyilván nem csak az iFixit esett neki az órának, hanem máshogy is elkezdték feszegetni a határokat, pl. ami a vízállóságot illeti. Az elvileg IPX7 védelmi kategóriával rendelkező eszköz 1 méteres merülést 30 percig kellene elviseljen. Persze az is ismert jelenség, hogy a gyártó inkább a valós terhelés alá lövik be a hivatalos álláspontot, nyilvánvalóan jogi okokból.

Először kisebb tusolásnak, majd szappanos fürdetésnek tették ki. Letörlés után a képernyő nem csak, hogy tökéletesen reszponzív volt, de ahogy a teljes videóban látható, hogy elég sokat bírt:

3. Zajlik az élet az Apple marketingeseinél is, kijött az első három, egyperces reklámvideó. Az Us, a Rise és az Up fedőnevű szpotok a mindennapokban hasznos funkciókat mutatják be. Az utóbbi időszak Apple kampányaihoz hasonlóan ez is inkább a termékeket használó emberekre koncentrál ahelyett, hogy a készülékre fókuszálna. Inkább azt mutatja be, mit lehet vele kezdeni, hogyan könnyíti meg életünket, mint a terméket magát.

Az első, “Us” c. darab főként a Digital Touch-ot és a kommunikációs megoldásokat promózza, nagyon személyes hangvétellel:

A második az “Up” névre hallgató videó mindenféle hétköznapi tevékenység közben mutatja be az embereket: billárdoznak, autót tolnak, edzenek. Itt kerül bemutatásra a Maps integráció, az óránkénti felállásra és egyéb programokra emlékeztető figyelmeztetések, activity tracking és hasonlók:

A harmadik egyperces, ami a Rise címet kapta leginkább az órafunkciókra koncentrál: ébresztő, egyedi watchface-ek, de bemutatásra kerül pár külsős app is.

 

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Melinda - 2015.04.26. 21:28

    Nagyon szuper remelem egyszer lesz ilyen órám.

Szólj hozzá Te is!