A Monster perli a Beats-et

Skarp 2015.01.07. 17:17 Apple, Egyéb 0 db 222

beatsalapitok_kiemelt

Az Apple részeként a Beatsnek is kijut a perekből, most a Monster perelné Iovine-ékat. Persze nem az energiaital-gyártó, hanem a hangtechnikai cég. A cég CEO-ja, Noel Lee azzal vádolja az Interscope Records alapítóját és a gengszterrap egyik keresztapját, Dr. Dre-t, hogy üzleti adatokat titkolt el előle és cége elől, illetve kisemmizte egy meglehetősen kétes ügylet végrehajtásával. Lee azt mondja, milliókat vesztett, amikor a Beats fülesek eredeti gyártójaként és terjesztőiként vettek részt a cég életében. A vád szerint a Beats a sötétben hagyta egy fontos ügylettel kapcsolatban a vétójoggal rendelkező Monstert, majd miután eladta a cég 51 százalékát a HTC-nek, a két alapító visszavásárolt 25,5 százalékot a Beatsből, egy szerződési klauzula kihasználásával gyakorlatilag megszakítva az üzleti kapcsolatukat a Lee cégével.

A CEO részesedését előbb 5 százalékról másfélre csökkentette, majd megvált maradék tulajdonrészétől is. Alig nyolc hónappal később az Apple megvásárolta a Beatset szolid 3 milliárd dollárért. Iovine és Dre nagyot kaszáltak, míg Lee és a Monster ki lett semmizve. Ha Lee megtartja öt százalékát, az ma 100 millió dollárt élne, így a cég és Lee vélt kárai enyhítése érdekében perel. Nem ez az egyetlen per, amióta beütött a siker, többen előkerültek, akik azt állítják, hogy ők tervezték a fejhallgatókat, vagy a technológiát bennük, esetleg azt, hogy ők hozakodtak elő a divatos fejhallgatók prémium áron való árusításának ötlevével.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!