80 millió darab iPhone 6 kerülhet idén piacra

HusztiD 2014.07.23. 12:48 Apple, iPhone 2 hozzászólás 1 682

Az elmúlt hetek folyamán már a kínai pletykák beszámoltak, hogy az Apple rekordmennyiségű telefonnal állhat a következő okostelefonjuk premierjéhez. Ez nem is csoda, hiszen évről-évre egyre nagyobb a kereslet az aktuális almás készülékek iránt, így ez idén sem várható másképp. A Wall Street Journal értesülései szerint pedig ezúttal több, mint 20%-kal növelik a megrendelést a kaliforniaiak.

Az elmúlt hetekben még a Foxconn helyzetéről is beszámoltunk, hiszen elsőnek 100 ezer új alkalmazottat vettek fel a gyárhoz, majd rá nem sokkal az is kiderült, hogy automatizált robotgyártás segíti az alkalmazottak munkáját. A WSJ értesülései szerint december 30-áig 70-80 millió telefont rendelt be az Apple a partnereitől. Ebben elvileg benne van mind a 4.7 és az 5.5 colos modell is. Viszonyításképp a tavalyi 5S és 5C megjelenésétől az év végéig 50-60 millió darab készülék között volt elérhető.

Pontos megjelenést továbbra sem tudunk, de ha az Apple utóbbi hagyományait követjük, akkor szinte biztos, hogy szeptemberben jelentik majd be az új telefonokat. Ha pedig így lesz és minden a megfelelő kerékvágás szerint alakul, akkor esélyes, hogy már szeptember végétől elérhetőek lesznek azok az első körös országokban.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. The Count - 2014.07.23. 13:35

    Nézem a Foxconn számot. 100 ezer !
    A magyar Foxconn meg 500 munkahelyet csinál. Mi a szart akar itt 500 fővel ?
    Ez lehangoló.

  2. B13 - 2014.07.23. 23:18

    A kínaiak hányan vannak? :) és a magyarok? Kb annyi az arány….

Szólj hozzá Te is!