Több autóban is elérhető lesz a CarPlay az Alpine segítségével!

HusztiD 2014.04.15. 08:36 iOS, iPhone 3 hozzászólás 456

Az elmúlt hetek folyamán megjelent az iOS 7.1 melyhez megkaptuk a CarPlay-t, melyet sokan a tavalyi WWDC óta vártak. Elsőnek a Mercedes, Volvo és Ferrari mutatta be az új modelljeit, melyekben az Apple navigál minket, majd kiderült az is, hogy a korábbi Mercedes autókba is integrálható utólagosan a CarPlay. Ezek után jöttek különféle hírek, mely szerint a Pioneer egy aftermarket eszköz segítségével hozná el a gépjárművekbe az iOS in the Car-t, majd kiderült, hogy mégsem olyan biztos ezeknek a jövője.

Mivel nem mindenkinek adatik meg a lehetősége, hogy a fent említett gyártók legújabb modelljeit vegye meg, így sokaknak kedvezhet az Alpine lépése az ügyben. A hírek szerint az év második felében piacra dobnak egy konzolt, amely könnyedén beépíthető lesz az autókban. Elvileg mindent tudni fog a rendes kocsikhoz képest, így akár az érintőkijelzőn navigálhatunk, vagy kérhetjük Siri segítségét is a navigáláshoz. Az Alpine kiegészítője idén ősszel várható ami 500 és 700 dollár közötti áron fog mozogni. Egyelőre csak az Amerikai Egyesül Államokban és Európában lesz elérhető.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

3 hozzászólás

  1. Ibrick - 2014.04.15. 09:19

    Ebben a Carplay-ben az Apple féle mappal lehet navigálni? Mert ha igen akkor nem lesz ez gáz? Elég fapados az Apple mapja, fényévekre le van maradva a mai navi szoftverektöl.

  2. Yooozi - 2014.04.15. 15:02

    Ki kapta meg a Carplay-t? Tudtommal Magyar Apple ID-ra nincs

  3. Mitula bati - 2014.04.15. 18:53

    Remélem opel astra f re is lesz.

Szólj hozzá Te is!