Megnyílt az iAd Workbench mindenki számára

Skarp 2014.04.02. 17:01 Apple, iOS 4 hozzászólás 459

Az Ad Age és a MacRumors is beszámolt arról, hogy az Apple mostantól már nem csak a fejlesztőknek ad hozzáférést és használati jogot az iAd Workbench platformjához. A korábban elsősorban  igen szelektált brandekre belőtt szolgáltatásra a hirdetők a magas árak miatt nem nagyon haraptak rá. A lépésből egyértelműen látszik, hogy az Applenél rájöttek, komoly bevételeket csak szélesebb célközönség esetén lesznek képesek elérni. Egy mondatban összefoglalva, az iAd a jövőben közelebb kerülhet jellegét tekintve a Google hirdetési rendszeréhez, az Adwordshöz.

Korábban, a Workbench-hez való hozzáféréshez szükséges volt az Apple évente 99 dollárba kerülő fejlesztői licensze, mostantól azonban mindössze egy ingyenesen létrehozható Apple ID is elég. Az Ad Age cikke alapján a partnerek választhatnak a kattintásonkénti és ezer kattintásonkénti elszámolás között, de az árakról egyelőre nincsen semmi bővebb információ. Nem csak ez változik – a Workbench ezúttal a rövid videóklipeket is támogatja (ez eddig csak nagy márkáknak volt elérhető), amik teljes képernyőn fognak megjelenni.

A tavaly júniusban rajtolt iAd Workbench hirdetései kizárólag az iOS platform eszközein, a Maces/PC-s iTunes kliensben jelennek meg, sőt az Apple az iTunes Radio reklámszlotjait is rádobta a mérleg serpenyőjére, hogy további hirdetőket csalogathasson magához. Ez utóbbi egyelőre még nem elérhető, de jó eséllyel nem kell már sokat várni rá. Az iAd annak ellenére is képes volt a 2011-es 38 millió dolláros bevételt a 2013-as évre 260 millióra feltornázni, hogy a szolgáltatás 2010-es elindulása óta küszködik a komoly partnerek megszerzésével, de az iTunes Radio, a videó és a könnyebb regisztráció akár gamechanger is lehet.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

4 hozzászólás

  1. The Count - 2014.04.02. 18:53

    Hogy ez mennyire nem érint

  2. Vélemény - 2014.04.02. 22:15

    Na, ebből a cikkből konkrétan nem sokat értettem. Jó lett volna, ha egyetlenegy mondatban közérthetően, a laikus számára is leírják, hogy egyáltalán mit jelentenek a címben/cikkben használatos idegen kifejezések, illetve hogy egyáltalán mi a cikk tárgya, nevezetesen mi az az iAd Workbench, mert halovány lila fogalmaim sincsenek róla, így a cikk elolvasása után sem. A kedvencem: “de az iTunes Radio, a videó és a könnyebb regisztráció akár gamechanger is lehet.” Gamechanger…..most akkor ez magyar cikk, vagy nem magyar, mert az ilyen kevert dolgokat nem igazán kedvelem.

  3. Templomos - 2014.04.02. 22:48

    Csatlakozom az előttem szólókhoz, ez így egy kissé nehézkesen értelmezhető számomra. Lehet velem van a baj.

  4. ViTamás - 2014.04.03. 01:48

    Nekünk nem is kell ezt érteni, ez megint nem a felhasználóknak …
    Majd ha ki kell közvéleménykutatniuk, hogy hányan hajlandók többet fizetni egy nagyobb készülékért …
    Úgyérzem manapság csúnyán csak a pénzzel foglalkoznak.
    Remélem erre rácáfolnak a hatossal!

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.