Jövőre érkezhet a 12.9-es iPad és az új Mini

HusztiD 2014.02.17. 15:40 Apple, iPad 8 hozzászólás 798

Azt már az előző hét óta tudhatjuk, hogy az Apple hamarosan leáll az iPad 2 model gyártásával, hiszen lassacskán már elavulttá vállik a 3 éves készülék. A Macrumors értesülései szerint pedig a 12.9 colos iPad nagy valószínűséggel jövőre fogja a vállalat piacra dobni és iPad Pro lesz a neve.

Mielőtt előreszaladnánk, nézzük meg, hogy mi várható idén az Apple tabletjei terén. Először is itt az iPad Air, amit nagy valószínűséggel még év vége előtt megújít a cég. Az új modell elvileg megkapja majd az A8-as processzort és a Touch ID-t, valamint jobb kamerát is kaphat ezen felül. Rossz hír viszont, hogy az iPad Mini-t idén még nem fogja frissíteni az Apple, ugyanis a hírek szerint szeretnének az iPad Pro-ra fókuszálni, ami leghamarabb az idén év végén kerülhet forgalomban limitált példányszámban, azonban nagyobb rá a valószínűség, hogy a vállalat csak 2015 első félévében adja azt ki. Az iPad Mini frissítése pedig ugyanekkorra várható, így ha beigazolódnak a szóbeszédek, akkor egy jó év múlva jelenik majd meg a két tablet.

Szerintetek tényleg szükség van egy 13 colos tabletre? Szerintetek mi az ideális mérete egy tabletnek?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

8 hozzászólás

  1. Isti - 2014.02.17. 16:09

    Lattam egy conceptet,iPad Pro-n,amelyen Mac Os X volt,es lehetett hasznalni wifi-s egerrel es billentyuzettel is,az nekem nagyon tetszett.Az is jovolna szerintem,hogy tudjon usb-t olvasni,akkor mar tenyleg teljesen kinyirna a notebookokat,viszont ha ios-al fog jonni akkor nem latom nagy ertelmet..:)

  2. Ádám - 2014.02.17. 16:43

    iOS, USB foglalat együtt is laptop döntő lenne, viszont 12.9 nagy egy érintős cuccnak. 9.7 col, erősebb proci, usb (esetleg iOS 8ba integrált asztali használati lehetőségek) és woala.

  3. q - 2014.02.17. 18:05

    az új 27582489 colos ipad előnyei: 5 helikopter-leszállópálya, repülőgép-anyahajó v. kifutó, szinte bármilyen sportpálya, és elegendő felület egy új, több 10000 fős palesztin menekülttábor létrehozására. ja, magaddal vinni? hát azt nem tudod, minek is egyáltalán? úgyis órákat állasz sorban hogy megvehesd! bazd meg!

  4. saaaXo - 2014.02.17. 23:14

    9,7 a tokeletes a tabletre. Minek 13as tablet? Tul nagy, ha oldalt fogom at sem er az ujjam rajta es nem tudom nyomogatni a gombokat. Meg ha mar 13, akkor inkabb nem is veszek mert 13as kijelzom mar van macbook proban. Tehat szerintem hulyeseg, en mindennepp a megszokott 9,7est veszem meg.

  5. Cyber - 2014.02.18. 02:06

    De a telefonbol kellene az 5″ mi? Az is minek? 4 kenyelmesen eleg mindenre, igy is alig fer el mar oltonyzsebben, nadragzsebben…

  6. iLaszlo - 2014.02.18. 02:33

    Nem a meretet kellene novelni, hanem kozelebbe kerulni, hogy bill nelkuli “laptoppa” valjon. Lehetne usb, kartyaolvaso, ill. nem csak app store. Kezelne mindent, amit egy mac(book), csak egy kepernyon, bill nelkul. Na az kiraly lenne!

    • q - 2014.02.18. 19:34

      nem rossz elgondolás, de ezzel meg kimondanák a macbook air felett a halálos ítéletet.

  7. Attesz - 2014.02.25. 08:37

    13″ bizonyos területeken nagyon kapós lesz. Grafikusok, designerek,tervezők, stb. Egy Mac pro-t sem az otthoni felhasználókra terveztek, mégis viszik mint a cukrot.

Szólj hozzá Te is!