Csak 2015-ben érkezhet az Apple különálló TV-je

Dan 2013.11.13. 14:37 Apple, Pletykák 14 hozzászólás 592

Számos pletyka kering az Apple régóta készülő csodatévéjéről, egy közös azonban mindegyikben van: még sokat kell várnunk rá. Újabb elemzői értesülések szerint az Apple olyannyira hátat fordított különálló tévéprojektjének, hogy 2015, 2016-ig egészen biztosan nem kerül forgalomba.

A DisplaySearch által néhány napja megszellőztetett információk szerint a késés elsődleges oka az Apple TV (vagy iTV, kinek, melyik szimpatikusabb) műsorkínálatával magyarázható: egyszerűen nincs olyan minőségű, illetve egyedi tartalomszolgáltatás (egyelőre) az Apple kezében, amivel megfelelő mennyiségű felhasználót tudnának saját különálló tévékészülékük vásárlására csábítani.

A KGI neves elemzője, Ming-Chi Kuo, hasonló magyarázattal érvvel, illetve a szakember úgy véli, a jelenlegi versenyhelyzetet elnézve, a vállalat jövőjét sokkal inkább meghatározóvá tennék a hordozható eszközök fejlesztése. A piaci előrejelzéseket megosztó szakember egyúttal azt is megemlíti, nem szabad elhanyagolni a vállalat már meglévő set top box-szát, amely az elemző szerint 2014-ben szintúgy megkaphatja az idei iPhone-ok és iPadek-ben debütált A7-es lapkákat.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

14 hozzászólás

  1. Kala1 - 2013.11.13. 14:55

    Hát ha egy ilyen szar távirányítója lesz 5 gombbal nemigen veszik meg….

  2. Kurucz Joci - 2013.11.13. 15:22

    Ki tudja hogy mit fog tudni az a távirányító :)
    Biztos nem egy mezei vacak lesz :)

  3. Rodzsi - 2013.11.13. 16:01

    Ez a sima Apple Tv távirányítója.. Nekem is van csak onnan tudom. Nem hiszem hogy ilyet kapna egy x ezer forintos tv majd.. :D

  4. Dani - 2013.11.13. 16:12

    2014-et akartatok írni nem?

  5. James - 2013.11.13. 16:16

    Hála istennek ezen a távirányítón csak négy gomb van. És azért ilyen egyszerű, hogy az egyszerű amcsik meg akik nem tudnak jól számolni tudják majd használni!

  6. Dudee - 2013.11.13. 16:45

    Ezt a hirt szomoruan olvastam, de ertheto a hezitalas.

  7. Fárr Vince - 2013.11.13. 17:10

    Soha nem lesz
    Kar hogy nem értik meg az emberek ezt! Csak tolják tovább, 2012, aztán 2013, aztán 2014 most 2015!
    Nem unják mar? Ugysem lesz soha! Itt nincs mit üssön az Apple, ez egy lerágott alma mar, a TV!

  8. Mrk - 2013.11.13. 17:24

    A telefon is az volt az első iphone előtt ;)

  9. jani_ka - 2013.11.13. 23:08

    én TV fanatikus vagyok nekem van egy
    Pioneer 5090 H nemrég voltam Berlinben
    a Funk kiállitáson hát nehéz feladat vár az
    Apple-re mert az OLED TV a jövö a HDMI 2
    a 4K most jön ki novemberben az
    LG LA 8800 oled tv kb 8500 euro
    majd jövöre a SONY MASTER OLED TV
    kb 12000 euro én ezeket ott láttam
    egy szoval brilliáns” hát nem tudom
    mivel tudná az Apple ezeket überelni
    esetleg LASER TV vel ?

  10. Lvgaben - 2013.11.14. 01:15

    Mit elveztek abban h 58db gomb van a taviranyiton? Iden vettem egy 2013as lg smart tvt, amibe beepitett air mouse van, es kb 10 gomb, amibol kb 6ot hasznalok…

  11. Tomi - 2013.11.14. 09:43

    Mi az a tv ;) ?
    5 éve nincs , tök jól elvagyok :)

  12. Mrk - 2013.11.14. 23:53

    És neked van igazad!

  13. Dudee - 2013.11.15. 07:08

    Ne értsetek félre,de valaki megvan nélküle valaki meg nem.En is nagyon örülnek ha lenne.En szeretem a tv két,jövőre szeretnek beruházni egy 3D lg -re.Filmeket rengeteget nézek valamint Xbox ok van,es a Mac minim is a tvre van kötve,es úgy használom.igen remelem hoznak ki tv-t.Szerintem ha nagyon beleassak magukat a mérnökök,akkor ki tudnak valami okosat ölteni.Tippem meg nincs,de töröm a fejemet rajta,es irok nekik :)

  14. Bianka - 2013.11.15. 08:30

    Az appletől nem lenne igazán jó döntés, ha Tv piacba beszállna.

Szólj hozzá Te is!