Megjelent az iOS 7 vélhetően utolsó hatodik béta verziója

Dan 2013.08.16. 09:46 Apple, iOS 108 hozzászólás 4 145

Egy 13.5Mb-os frissítést és főként az iTunes-t érintő változtatásokat hozott az Apple legújabb mobil operációs rendszerének vélhetően utolsó béta verziója. A nem hivatalos információk szerint ezután már a szeptemberben megjelenő Golden Master (GM) verzió következhet.

A vártnál jóval korábban, magyar idő szerint péntek hajnalban vált letölthetővé az iOS 7 hatodik béta verziója, mely a sok-sok apróbb hibajavítás és rendszer optimalizálás mellett, az Apple iTunes in The Cloud szolgáltását érintő változtatásokat, javításokat hozott.

Nem hivatalos források értesülése szerint a hatodik bétával egyúttal az Apple legújabb iOS rendszerének tesztidőszaka is véget ért, ugyanis ezután már jó eséllyel a véglegesített, Golden Master (GM) változat megjelenése következhet valamikor szeptember elején.

Az iOS 7 hatodik bétájának telepítéséhez a következő lépéseket ajánlott megtenni, amennyiben valaki az előző verziójú bétáról szeretne frissíteni:

1. Telepítsük az iOS 7 beta 6-ot.
2. Telepítsük a ResetMusicAndVideosLibraries konfigurációs profilt.
3. Válasszuk ki a Reset Media Library opciót a Beállítások/Zene menüpontból (Figyelem: minden zene és videó törlődni fog a készülékről!).
4. Indítsuk újra a készüléket.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

108 hozzászólás

  1. RafaTzara - 2013.08.16. 10:01

    ResetMusicAndVideosLibraries mire lesz jó?

  2. Pintyo - 2013.08.16. 10:20

    Szuper gyors lett! Nem akad egyaltalan 4s-en!

  3. laci1117 - 2013.08.16. 10:32

    Lakathang tényleg nincs még? =(

  4. Yooozi - 2013.08.16. 10:34

    Leszedte az összes zenémet a telefonról…

  5. Yooozi - 2013.08.16. 11:13

    Egyébként melyik lakathangról írsz? Nálam a lezárásnak van, de a feloldásnak nincs hangja.

  6. Segítek! - 2013.08.16. 11:24

    IOS 7 beta 6, amióta ez a sz@r kijött, ezt azóta nyomjátok…………….

    Mért nem várjátok meg a végleges verziót?
    Nem is gáz hogy ezzel tönkreteszed a Iphone-od memória kapacitását……….

    Iphone HUNGARY!: Én tisztelek titeket de, arra kérlek titeket hogy újdonságokat tegyetek már ki, és ne ezt nyomjátok mert szinte senkit nem érdekel az IOS 7 beta!
    A végleges verzión gondolkodjatok inkább…

    A többi Iphone IOS 7 rajongónak üzenem:

    De semmi gond… nyugi, töltsétek csak le a beta-kat, utána néztem, ma már több mint 80db Iphone 4, 50db Iphone 4S,
    6db Iphone 5-ment tönkre emiatt!

    Sőt!!!!!!! Annak a gyereknek is tönkre ment a telója aki Magyarországon először jutott Iphone 5 bírtokába a T-mobile-nál a Mamut bevásárlóközpontban!
    mondanom sem kell az anya jót káronkodhatot a fiára mert csak több mint havidíjjal együtt……
    160.000Ft-ot dobhatak ki az ablakon……. :D

    -többet fogjátok az Iphone-okat vinni a hibajavításra, mint amennyi a vásárolt telefon ára………….. :D

    És mi csak röhögni fogunk ezen a sok idióta lúzer-en aki csak tölti lefele a beta verziót nem is törődve azzal hogy egyik Iphone-t sem beta IOS letöltésekre tervezték!
    Az IPhone-ra a végleges IOS-t kell letölteni külömben a sok beta-tól tönkre megy, mert nem lesz hely a végleges verziónak…………
    És már csak gyári törléssel tudod csak visszaállítani, aminek az ára nettó:16.000Ft+áfa

    Amikről én beszélek:
    Iphone 4
    Iphone 4S
    Iphone 5

    Úgyhogy hajrá töltsétek csak lefele,majd rá döbbentek……………………….. :D :D :D

    • laci1117 - 2013.08.16. 11:44

      Megmondóember!! ^^ köszönjük az értékes és feltehetően hiteles információkat! Most megmentetted több ezer user készülékét köszönjük!!!

  7. iLacko - 2013.08.16. 11:29

    Sracok egy luzer kerdes? 3Gs – re lesz meg ios 7 vagy mar nem tamogatott?

  8. Barbocz - 2013.08.16. 11:31

    Nemhiszem! 3GS-re a 6 ost is alig adták ki!

  9. Barbocz - 2013.08.16. 11:33

    Nekem nem szedte le a zenéket,piratebayról leszedtem beta 6 ot azt minden rajtamaradt!

  10. Cyber - 2013.08.16. 11:34

    Segítek!
    Érted te hogy mit beszélsz? Az eddigi hsz.-id alapján egy címeres pöcs vagy…

  11. Tom - 2013.08.16. 11:35

    Segítek! Te hol élsz ?
    De most komolyan egy beta tol nem megy tönkre egy iphone sem, és nem tudom h honnan szedted ezt …!

    Üdv.: Tomi
    Iphone 4s ről ios 7 beta 6 ;)

  12. Segítek! - 2013.08.16. 11:36

    RafaTzara:Semmire, dísz………….. :D
    Talán esetleg kap majd valami buta szerepet nem tudom………… :D

    Pintyo:
    -ennek örülök csak felszólítalak téged is az óvatosságra mint már mondtam az Iphone-t nem IOS 7 beta-k letöltésére tervezték……………..
    Szólok előre neked, ha túl sok IOS 7 betat töltesz le nem lesz hely a végleges verziónak…..
    És ha az akarod hogy benne legyen a végleges ha csak addig nem purcan ki a telód, akkor viheted hibajavításra kb:16.000Ft-vagy 20.000Ft-értékben!

    laci1117: Igen a ,,lakathang,,nak még tényleg nincs Iphone-ja!

    :D :D :D

    Yooozi: IOS 7 telepítő beta szoftver, Mit vártál hogy minden adatodat meghagya?

  13. Berry - 2013.08.16. 11:36

    Mi fontosabb hír lehet annál,mint hogy érkezik a következő iOS rendszer egy Apple oldalon?
    Tönkre ment iPhone az iOS 7 béta miatt? Bocsánat,de ezt honnan szedted? Linkelj már kérlek valami oldalt,ahol ez a hír fent van,s ne a Blikk.hu-t…:-P

  14. Peti - 2013.08.16. 11:39

    Ezt a trollkodó majmot távolítsátok el innen!

  15. Segítek! - 2013.08.16. 11:44

    iLacko: Én is kérdezek egy hülye kérdést hány apától van ennyi eszed?

    :D :D :D

    Barbocz: Piratebay nem tudom hol létezik, de biztos………….

    Cyber : Mindenki értheti, csak értelmezni kell! :D

    Már megint indul a marhák inváziója….
    csak így tovább………………….

    :D :D :D :D :D :D :D
    XD!

  16. Sváb Norbert - 2013.08.16. 11:52

    Iphone 4-en akadozik? Én egyiket se raktam fel csak azért kérdezem hogy a végleges verziot meg éri e fel rakni szerintetek a 4re?

  17. Berry - 2013.08.16. 12:06

    iHungary: olvasgatom itt a Segítség! felhasználó igen értelmes hozzászólásait,s szerintem ideje lenne elgondolkodni egy esetleges tiltásról. Az rendben van,ha valakinek véleménye van,de a hozzászólásai már messze túl léptek ezen a határon. Ez már nem vélemény nyilatkoztatás,hanem össze-vissza beszéd,amire itt szerintem igen kevesen kíváncsiak!

  18. Berry - 2013.08.16. 12:07

    Bocsánat,nem Segítség!,hanem Segítek!

  19. Thomy08 - 2013.08.16. 13:00

    Sziasztok nekem is az lenne a kérdésem hogy 4re érdemes lesz- e feltenni??

  20. Valentin - 2013.08.16. 13:04

    Ilyen hülyén kell telepíteni ez szánalmas………………..

  21. Valentin - 2013.08.16. 13:20

    Berry:Ezt kritikának hívják, nem vélemény nyílvánításnak……………… És egyáltalán nem beszélek össze vissza……. Csak tudatom veled hogy megjósoltam azt is hogy az Abb Store kifogja tíltani az egyik alkalmazás fejlesztőt és mi tőrtént? pont ez………
    erről az Iphone Hungary-ben találhatsz bővebb információt……………… Kritikus bárki lehet mert nem árt senkinek……….. És ha nem tetszik, akkor válaszd a Samsungot…………………

    nincs helye itt annak aki másokat utasítgat jó modorra……………….

    Bocs én csak segítek! :D ::D :D
    Kívűl tágasabb………………. :D

    Sváb Norbert,Thomy08:

    Az IOS 7 beta akadozni fog ha ezeket a beta vackokat letöltötétek még véletlenül se próbáljátok meg majd a teljes verziót mert tönkre mehet a készülék!

    Amennyiben nem töltötétek le a beta-kat, akkor majd a végleges verziót letölthetitek nyugottan!
    ebben az esetben 100%os hogy nem fog akadozni!
    Ebben az esetben nem fog sose akadozni!

    Halgassatok rám, mert amit mondok tapasztalatból mondom, ne hallgassatok olyas valakikre akik az se tudják hogy mirről beszélünk csak a szájuk nagy!

    :D

  22. Segítek! - 2013.08.16. 13:21

    Így van,Valentin igazad van!

  23. Segítek! - 2013.08.16. 13:22

    Útóírat én vagyok a Segítő…………. :D
    ,,Valentin,, a keresztnevem! :D

    • laci1117 - 2013.08.16. 13:51

      Te ritka nagy gyökér vagy azért…. elhúzhatnál már innen, senki nem kíváncsi a faszságaidra… egy készülék se megy tönkre.

  24. Berry - 2013.08.16. 13:35

    Félre értettél Valentin szerintem,nem is kicsit! Ember nem mondta,hogy Rólad lenne szó! Vagy ezek szerint Valentin=Segítek! Felhasználóval? Ami szerintem meg már a vicc ne továbbja lenne. Kritika,vélemény az pl: “szerintem nem lesz jó/jó lesz az iOS 7,mert…”
    Össze-vissza beszéd pedig: “több iPhone tönkre ment az iOS 7 béta miatt!” Mi ez a baromság? Ki mit jósolt meg nem tudom,nem is érdekel igazából.

    • Helme - 2013.08.17. 00:35

      Pedig de,ő…. :D Ugyanaz a felhasználó! :D

  25. Berry - 2013.08.16. 13:40

    Valentin: miről beszélsz? Mi nem tetszik? Hogy keverted ebbe bele a Samsungot? Hogy is jutottál el idáig? Csupán annyira hívtam fel a figyelmet,hogy legalább emeletes baromságokat ne hagyjanak közölni,mert ha valaki tudatlanságában ír olyat,hogy az iOS 7 szar,az egy dolog,de ha valami tényekre hivatkozva (ami ugye nem derült ki honnan vette) állítja,hogy iPhone ment tönkre az iOS 7 miatt akkor már szerintem rendre kellene utasítani! Ha én látom csak így,akkor elnézést kérek,de szerintem ha bulvár hülyeségre lennék kíváncsi,akkor az ilyen termékeket fogyasztanám,nem pedig az iH-t olvasnám…

  26. Berry - 2013.08.16. 13:45

    Akkor meg némi személyiség zavarban szenvedsz szerintem,bár nem vagyok szakorvos,de ezt kezeltetni kellene. Segítek! Login alatt szidod a iPhone-t,meg beszélsz össze-vissza,Valentin név alatt meg meg véded saját magad… Itt van baj bőven! Remélem most azért boldog vagy,hogy valaki (aki saját magad vagy) a védelmedre sietett gyorsan… Vicc!!!!!

  27. Hapsi - 2013.08.16. 13:46

    Segítek: hüjeségel ne segíccs tanujj meg először hejesen
    írni

  28. Pgx - 2013.08.16. 13:48

    Ecsém, több fikanick-ről is tolod a marhaságaid???
    A legkisebb fiam is többet tud az iOS-ról nálad, pedig csak 8 éves.
    Szerintem keress másik játszóteret, ne zavard a bácsikat a beszélgetésben! :)

  29. Berry - 2013.08.16. 13:49

    Segítek! Ezt honnan vetted,hogy tönkre ment iPhone az iOS 7 miatt?
    Azt honnan veszed,hogy tönkre ment az magyarországi első i5 tulajnak a telefonja? Egyébként ha tönkre ment volna sincs nagy baj,hiszen garanciális bőven,s cserélik… Tudod,Apple termék,s nem szervizelik a garanciás készüléket,hanem cserélik szó nélkül…

  30. Berry - 2013.08.16. 13:51

    Mikor lesz már vége a nyári szünetnek,s ez a sok idétlen,unatkozó iskolás mikor takarodik már a suliba? Ott legalább ki tombolhatja magát… Gyorsan csinálj még egy felhasználónevet,s kelj saját magad védelmére újra… Jézusom… Hová keveredtem?!? :-D

  31. Gabo - 2013.08.16. 14:07

    Szerintem az apple pont nem szorul arra hogy a felhasznaloi telefonjait tonkreteve uj keszulek vasarlasra kenyszeritse oket. Meg teszi ezt az uj csatlakozoval es persze azzal hogy nem tamogatja a regebbi modelleket. Vagy csak ha az iH-t vesszuk, szerinted nekik jo hogy ra vezetik az embereket arra hogy tegyek tonkre a telefonjukat? Partoljanak el az olvasok? Szerintem egy par dolgot tisztazz le magadba mielott kommentelsz… Ha meg igazad lesz jovunk egy pacsival

  32. Hapsi - 2013.08.16. 14:22

    Szar ügy… Most minden fejlesztő telója tönkre megy. Csak most tudtatok szólni?

  33. Soma - 2013.08.16. 14:25

    Segítsetek emberek. 59% on voltam es lezartam a kepernyőt. Semmit sem csinaltam. Az appok be voltak zarva. 10-15 perc mulva megneztem az időt es akkor lattam hogy 55% on van. Amikor ezt a kommentet elkezdetm irni 8% on volt. Gyorsan irtam de mire most ezt irom mar 3% on vagyok. Ezt hogy lehet megoldani? Vagy tegyem vissza az előző beta 5 re?

  34. Ágica - 2013.08.16. 14:51

    Dobjátok már ki ezt a “segítekValentint” mert van vagy 50 az IQ-ja, érdemben meg nem tud hozzászólni…
    Légyszi….

  35. Berry - 2013.08.16. 15:08

    Soma: én megpróbálnám elsőre újra indítani a telefont,ha nem segít akkor egy telefon reset…

  36. Scimor - 2013.08.16. 15:13

    Segítek! vagy Valentin, vagy minek nevezzelek! Te ezt a sok baromsagot amit itt osszehordasz, azt el is hiszed? Hogy tud ennyi f@sszasog valaki osszehordani? iOS 7 szetkurja a telot? Hat erre azert kivancsi lennek! Ki tudnad ezt fejteni???

  37. Pintyo - 2013.08.16. 15:17

    Uristen!!! Emberek! A telefonod honnet tudna mar, hogy te Beta vagy vegleges verziot tettel ra???
    Ez CSAK A NEVE!!! Lehetne Alfa is! Vagy barmi! El ne higyjetek ennek az embernek egy szot se!

  38. Gaben - 2013.08.16. 15:35

    halljátok, ha gépen nézem az oldalt akkor számítógépen a friss cikkeknél nincsenek kommentek, hiába jelzi azt hogy 36 komment van már..

  39. Norbi - 2013.08.16. 16:41

    Komolyan jo nezni ahogy szivjatok egymas veret:))) elismerem kommenteket csak akkor olvasok amikor igazan szar napjaim vannak de ti mindig derusebbe teszitek:DDD csak igy tovabb, jo a csapat:)))

  40. denes_balint - 2013.08.16. 17:01

    Sziasztok!
    Szeretnék segítséget kérni.
    Felraktam a béta 6-ot, de sehol sem találkoztam a resetmusicandcideos konfigurációs profillal.
    Hogy tudnám azt telepíteni?
    Előre is köszönöm a segítséget!

  41. Segítek! - 2013.08.16. 17:04

    Valószínű hogy ez az utolsó mert általában 6 beta verziót adnak ki!

    De én a béta-n mért nem vagyok meg lepve? beta volt PL:Windows 8-is most full verzió…….
    Bemutatják majd jövőre a Windows 9-et ugyanez lesz, kiadják a beta-t és utána lesz majd full………..

    Ha már béta, akkor nem az lenne a célszerű hogy abba sokat bele adni és kiadni…..
    De csak egyet!!!! Nem 6-ot!!!

    Nyilván az APPLE azzal még nem számolt, hogy ezzel sorra fognak tönkre menni az Iphone-ok…… ezeket nem arra tervezték hogy bétákat telepíts rá!

    Azért a többi IOS rajongótól megkérdezem:

    Ha most ezeket feltelepítitek és még ráadásnak ráteszed a most érkező IOS 7 full verziót is, -ezt az Iphone 4 se az Iphone 4S nem fogja bírni ettől szétmegy az IOS rendszerre a telefonak…! :D

    A jövőre érkező IOS 8 bétát és az IOS 8 full-t mire fogjátok telepíteni?
    A telefonotok azonnal ki mull…….. :D
    Ebbe az esetben az Iphone 5 is!

    :D :D :D :D
    Lesz min röhögni…………
    Én már előre látom……………
    Amikor itt fogtok nyavalyogni………
    :D :D :D :D :D

    • dani - 2013.08.16. 17:31

      Te nagyon bolond vagy, már bocs :D

      A beta tudod egy fejlesztési állapotot jelöl. Azért van 6, mert folyamatosan fejlesztik és javítják a hibákat, hogy a VÉGLEGES már jó legyen, minél kevesebb hibát tartalmazzon.

      És mivel ez normális rendszer, így a beták feltelepítése SEMMILYEN kihatással nincs arra, hogy a végleges verzió hogy fog működni, simán lehet majd frissíteni. Valamint a telefont sem teszi tönkre, bármily meglepő, hibát maximum a betákba lévő szoftveres hiba generál, amit a következő frissítések alkalmával kijavítanak.

      • dani - 2013.08.16. 17:34

        Ja és ezek a beták azért vannak, hogy a fejlesztők, akiknek az alkalmazásai megtalálhatóak az App Storeban, frissíteni tudják saját alkalmazásaikat, fel tudják készíteni a következő rendszerre. Az, hogy mindenféle vérpistike, aki Xcoderól még csak nem is hallott, feltelepíti a telefonjára, mert nem tudja kivárni, amíg az Apple hivatalosan is kiadja számukra, csak egy nagyon kellemetlen mellékhatás.

  42. Norbi - 2013.08.16. 17:18

    Engem nem érdekel ha tönkremegy a betatol veszek újat.

  43. Berry - 2013.08.16. 17:35

    Segítek! Sose feljesztettél még semmit,nem hogy telefon operációs rendszert! Lehetne 100 béta verzió is,hiszem folyamatosan fejlesztik! Ki adnak FEJLESZTŐKNEK egy verziót (béta 1),azt tesztelgetik,s ha hibát találnak jelzik az Apple felé,majd jön a következő szint,s így megy a folyamat… Nem is értem neked,mint a világ legutolsó embere (hiszen képes vagy saját magad igazát bizonyítva itt személyiséget válogatni,saját magadat védeni) mi a fene bajod van ezzel. Bár félek tőle,hogy a folyamatot magát sose fogod felfogni…

  44. Segítek! - 2013.08.16. 17:38

    laci1117 :Te mondod, oké látom neked se volt még Iphone-od de csak oszd itt az észt! :D

    Berry:Légy csak szakorvos biztos igazad lehet csak az ne magyarázzon akinek nincs is iphone-ja! úgyhogy kívül tágasabb…………….
    ha nem tetszik oda mégy ahová akarsz……..
    Nem tudod hol vagy? én tudom hol vagy, igen segítek, otthon a géped előtt és osztod az észt holott az életben nem volt Iphone-od! Na látod ez a beteges…..
    Igen boldogít köszönöm……..
    Kívűl tágasabb………..
    Mert egy embernek se tudsz segíteni…… Szánalmasnak hívhatsz engem, de sajnos te is az vagy………… :D :D

    Pintyo: …..HONNÉT tudna már…. Látom te se tudod milyen rendezvényen vagy……

    denes_balint: Azért nem találkoztál vele mert nem kell rá ilyen……… Én se találkoztam vele…………

    Pgx:A 8-éves fiadat ne zavard ha ő többet ért hozzá, te mit keresel itt?

    Soma:Próbáld meg visszatenni a beta 5-re…
    ha az se akkor állítsd vissza a régi IOS verzióra!

    Berry:Gratulálok te született hülye vagy, segítettél neki ezzel aztán, látod semmit nem értesz az Iphone-hoz és osztod itt az észt!

    Scimor:_Ha nem tudnád TIM COOK dizájnere azért adja ki az IOS 7 beta 1-et hogy megnézhesd hogy milyen stb………………..
    A többi BÉTA-t nem ezért adta ki, hanem az IPAD-ekre ha erre esetleg nem gondoltál volna…………. Az Iphone 4 és az Iphone 4S azért megy tönkre mert az IOS rendszer memória kapacitása annyi amennyit a telefonod elbír……… ÉS ha ez túl megy a megfelelő kapacitáson az IOS 7 akadozni fog még az IPHONE 5- is csak véletlenségül ha nem tudnád emiatt ment tönkre az én Iphone 4-em is utána kezdtem ennek utána nézni…………….

    Ágica:az ajtó tárva vár……………….
    És neked se osztott senki se lapot tanuld meg mi az a IOS és utána…………. Neked is van egy klón Iphone-od látom….
    A keresztneved se tudod megfelelően le írni!

    HUMOR ez az egész…………..
    Na csá………….
    később még várom a sírásokat…………….
    de én csak röhögni fogok rajtatok…………

    :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D

    • laci1117 - 2013.08.16. 19:05

      Nem hát sose… azt se tudom mi az :) lényeg hogy tönkremegy…. ha valami felraksz és utána ráfrissítesz az előzőt törli amennyiben ez a beta 6 és majd a teljes lesz.. annyira hülye vagy hogy az már fáj, 13 évesen inkább olvasnál utána a dolgoknak mint hogy királynak képzeled magad hogy értesz a dolgokhoz… közben lófaszt :)

    • dani - 2013.08.16. 19:10

      Igazából csak rajtad lehet röhögni…

      “Ha nem tudnád TIM COOK dizájnere azért adja ki az IOS 7 beta 1-et hogy megnézhesd hogy milyen”

      NEM! Az Apple azért adta ki, hogy a fejlesztők el tudják kezdeni az alkalamzásaik optimalizálását iOS7-re, kihasználva a rendszer új képességeit.

      “A többi BÉTA-t nem ezért adta ki, hanem az IPAD-ekre ha erre esetleg nem gondoltál volna”

      Ismételten NEM! A többi béta azért kerül kiadásra, hogy a fejelsztők megkapják a folyamatos hibajavításokat és az esetleg még felmerülő hibákat jelenteni tudják, hogy azt az Apple be tudja foltozni. És továbbra is azért, hogy az alkalmazásaikat felkészítsék a következő iOS-re.

      Tönkre pedig nem megy, ez nem windows, maximum lassabb lesz a kevesebb memória miatt.

    • Helme - 2013.08.17. 00:46

      Na most fejezd be, különben neked lesz kívül tágasabb ;) Elég volt ebből a parádéból amit itt művelsz.

  45. Berry - 2013.08.16. 17:41

    Segítek! Ha telepíted az iOS 7 béta 1-es verziót,s rá rakod a többit,akkor az iOS 7 béta 1 nem marad a telefonon,hanem kiváltja a béta 2… A végén nem 6 rendszer fut a telefonodon,s erre rakod rá a végleges iOS 7-t te kretén! (Már bocsánat,nem találtam jobb jelzőt)!!! Te tényleg azt hitted,hogy hét rendszer ketyeg egyszerre a telefonon??? Ha ez így van,s ha lenne bármilyen iOS eszközöd,amit már régóta kétlek,az Apple társadalom nevében kérlek add le bármelyik hivatalos boltban,azzal a felkiáltással,hogy: bocsánat,annyira hülye vagyok hozzá,hogy a világ legegyszerűbb remdszerét se tudom felfogni,nem érdemlem meg,hogy ilyet használjak!!!! :-D

  46. Berry - 2013.08.16. 17:44

    Nincs iPhone-m,igazad van,csak egy i5,egy iPad Mini,meg egy Macbook Air… Te még kirakatban sem láttál iPhone-t… Ezt a kívül tágasabb “poént” meg már egyszer el dobtad…

  47. Berry - 2013.08.16. 18:03

    Segítek! Abban mi a humor,hogy másokat bántasz meg? Elég torz lelki világod van! Kérj orvosi segítséget,vagy csak szimplán szerezz be egy csajt,lehet hogy ez is segítene…

  48. juhaszg91 - 2013.08.16. 19:33

    Van itt értelem mit ne mondjak:D
    Ha felrakod a beta 4,5,6 stb-it egymás után nem fog egyre több helyet foglalni a telefonon, mivel cseréli a verziót..
    Ja igen “Segítek” ez neked szól, egy iPhone-nál a GYÁRI VISSZAÁLLÍTÁS elvégezhető az iTunes-ban, és ingyen. Egy kattintás az egész, nem kerül 16.000ft-ba..
    Remélem segítettem neked ezzel;)

  49. dopeman - 2013.08.16. 19:37

    Ne báncsátok már Segítek!-et, télleg csak segítő szándékkal írta. Az én iPod Tuch-om is el romlott a bétától, pedig eddig símán működött, de a bétától elromlott tőlle. Az uccánkban is el romlott egy csávónak az i4s-e a bétától.
    Hogy tudom vissza rakni az iPodra a 6.1.3-at? (iPod 2. gen.)

  50. Bandita - 2013.08.16. 20:36

    Látom nélkülem is megy a vita!:-)

  51. Gabika - 2013.08.16. 22:12

    Lol szerintem 16 gigara 500 beta is ra fer, meg 99% hogy mikor felteszi az ujat torli a regit..:) am sztem szar lett az ez a 7 es ios… a powercontrolt leszamitva az naon hianyzott:D

  52. Blancor - 2013.08.16. 22:49

    @Segítek! Segíts azzal, hogy befejezed az okoskodó kommentelést és gondolkozol mielőtt bármit írsz! Sőt azzal Segítenél a legtöbbünknek, hogy elhúzol innen, rossz helyen tolod a hozzá nem értésből fakadó f@szságaidat! Tiplizz!

  53. Béci - 2013.08.16. 23:04

    Hát látom komolyan zajlik az élet .

  54. Zzord - 2013.08.16. 23:22

    @segitek. !! Akkor szerinted mire telepitsd az ios 7 et ??? Bazmeg te nem gondolkodsz ?? Ha nem iphonera akkor mire?? vajon samsungal tesztelik bazmeg ! ?? Komolyan nemtudom hogy lehetsz ilyen hulye !!

  55. Pidu - 2013.08.17. 02:25

    En nemtudom most mivan de több hibát latok mint előtte , es sokkal több appböl is kilép .
    Valaki érzékeli ???

  56. Bela kovacs - 2013.08.17. 07:48

    Tiltsátok már ki ezt a faszt :D
    Am iOS 7betara nincs még jailbreak ugye?

  57. Thomy08 - 2013.08.17. 08:46

    Berry minden tiszteletem a tiéd de feleslegesen húzod magad azzal hogy megértesd “segítek” el hogy hülyeséget beszél mert nem is ért hozzá feleslegesen fárasztod magad
    A majomnak sem lehet megtanítani hogy ne turkáljon a seggébe aztán meg a szájába . Csak abba gondolj bele hogy egy majom is hamarabb jut fel az űrbe minthogy egyesek felfogják hogy mi is az az IOS tehát csak nyugi Berry nekem szükségem van az értékes információidra ami a birtokodban van ugyanis nekem csak egy féléve van Apple termékem

  58. Thomy08 - 2013.08.17. 08:47

    Ezért sarkalnálak arra hogy ne pocsék old az energiád felesleges kommentekre

  59. VALI - 2013.08.17. 09:14

    Ja befejezhetnéd már a hülyeségeidet……………………………………………….

  60. Supergirl - 2013.08.17. 09:14

    Na jó én ezt nem vágom, de komolyan egy tiltást megérdemelne ez, aki azt hiszi segít. Amúgy iPad 2-n és iPhone 4-en nem fog akadozni ?

  61. VALI - 2013.08.17. 09:21

    Szerintem nem fog,ne higgy ilyen paranoiásnak……………..

  62. G. - 2013.08.17. 09:44

    Ezt a két f@szkalapot valaki igazán kimoderálhatná a hülyeségeikkel…

  63. Zoli002 - 2013.08.17. 09:55

    Valaki tudna segiteni a fel telepitésben? fontosugy@gmail.com. Köszi

  64. HaIN - 2013.08.17. 10:30

    Gyári visszaállítások 16e? Te beteg vagy :D Otthon iTunesszal 2 perc alatt ingyen meg van :D úgy is visszahoztam az ipodom 1x h nem kapcsolt be és kezdetben a gép sem ismerte fel

  65. LALI - 2013.08.17. 12:30

    Más oldalon riogasd inkább a népet jó?

  66. LALI - 2013.08.17. 12:33

    Az ITUNES-sal könnyedén fel lehet telepíteni……………………..
    ha gondolod add meg az e-mail címed és nyugodtan elmagyarázom……….

    ne hallgassatok erre a paranoiásra…………. :)
    Mert tényleg beteg!

  67. Anonim - 2013.08.17. 12:39

    “Szólok előre neked, ha túl sok IOS 7 betat töltesz le nem lesz hely a végleges verziónak…..”

    Made my day!:D:D

    Egyébként szerintem még lesz béta, vagy elgalábbis nem értem hogy már a hatodik bétánál vagyunk de a Find my iPhone még mindig crash-el.

  68. Béci - 2013.08.17. 13:22

    A Béta változatok felül íródnak mindig az uj megjelenésével .

  69. Yooozi - 2013.08.17. 13:46

    Sikerült visszaállítanom a zenéimet. Amikor rádugtam iTunes-ra, akkor a telefonon mutatta az”eltűnt” zenéket, ezeket egyszerűen letöröltem és iTunes-ból újra visszahúztam a telefonra. 2 perc volt az egész

  70. Ober - 2013.08.17. 14:03

    Segítek! Te egy rohadt büdös köcsög vagy peace!;)

  71. p@pp3r - 2013.08.17. 14:07

    Üdv!
    Én tegnap telepítettem a béta 6-ot,eddigi tapasztalataim,hogy néha nem akarja lapozni a menü oldalait,nekem pl 2 oldalam van..alul a két pont vált..de a kép nem..ha bezárom az alkalmazásokat akkor észhez tér.
    Ha Vibert használok akkor a gépelés alig akarja utolérni magát,valamint mintha jobban enné az aksit mint az iOs 6 esetében!
    Az összes többi általam használt funkcióval semmi gond. Remélem ezek a hibák javítva lesznek :)

    ( iPhone 4 )

  72. Attila - 2013.08.17. 17:16

    Esetleg azok át élők mehetek tönkre amik nem voltak régizenei a developernél és megpróbáltak frissíteni

  73. Attila - 2013.08.17. 17:16

    Azok a telok

  74. Csuki - 2013.08.17. 20:32

    Sajnos, számotokra, segítek-nek igaza van! De jót szórakoztam az előzőeken. Szerencsére nem kapok figyelmeztető levelet ha engem is támadtok. Mivel kifejtette elöttem miért rossz, nem írok több karaktert, de azért annyit, amit egyszer, többször a memóriára írunk az ott is marad egy ideig, míg felül nem írjuk. Ez a memória cellák hibáját hozza elöbbre, így telepíteni beta fájlokat, felesleges. Csőtészta.
    Van iphone-om, ipad-em. Sorry.

  75. LALI - 2013.08.17. 21:03

    p@pp3r: Halottam már sok más commentelőtől is ezt,az Iphone 4-el kapcsolatban……….
    szerintem az lehet a baj, hogy az Iphone 4 aksija nem bírja az IOS 7 béta szoftvert!
    Talán a végleges IOS 7-en rendesen fog működni………
    Én annyit tudok neked tanácsolni, hogy várd meg a végleges IOS 7-et próbáld meg ezzel is…….. És ha a probléma nem javul…….. akkor szerintem tedd vissza a régi IOS 6-ra…………………..

  76. Attila - 2013.08.17. 21:26

    Részben így is van, de azért csinál rendszereken ellenőrzést hogy a telepítés közben a régebbi verziót cserélje és törölje is. Ez is olyan mint bármelyik rendszer pl Windows is így csinál töredékek esetleg maradhatnak, de ezek nem töltik ki a memóriát

  77. Berry - 2013.08.17. 21:44

    Ha valakinek tönkre ment volna a béta miatt bármilyen iOS eszköze azzal tuti tele lett volna a net,ahogy a gagyi töltővel birkózó kínai csajszival is tele volt. Másrészt,ha történt ilyen,s nem jogosan töltötte le(tehát nem fejlesztő),csak vagizni akart a spanok előtt akkor meg is érdemli szerintem! Az ilyen pezsgő tablettákat nem tudnám sajnálni,millió helyen,értelmesen le volt írva,hogy ha nem vagy fejlesztő ne telepítsd! Ez a memória cella dolgot meg nem is értem. Néha kommunikálni kellene az asztali géppel,s üríti ezt a “cellát”,ettől semmi nem egy tönkre. Nem 1998-ban vagyunk,ahol ha napi 100 hívásod volt a Nokián akkor fél év múlva el is dobhattad a telefont,mert nem bírta kezelni,meg havonta vihetted szoftver frissítésre…

  78. Attila - 2013.08.18. 07:26

    En mindegyik IOS 7 betat feltettem es minden alkalommal kellett vennem egy uj I5-ost. :) csak viccelek. Nekem semmi bajom a betakkal es a teloval. Ha nem Apple termekeken tesztelik a rendszert akkor hol teszteljek ???

  79. LALI - 2013.08.18. 07:35

    Jóvan már ezen túl vagyunk……………..
    Csak nem jön vissza többet………………
    ATTILA:
    APPLE termékeken kell hogy teszteljék azonban nem csak azokon…….. hanem a béta tesztelők is tesztelik, és az IMAC-ken, Macbook-on is tesztelik………..

    • laci1117 - 2013.08.18. 11:36

      Az iOS 7-et???? erről mesélj már kérlek hogy kell iMac-en és Macbook-on tesztelni egy iOS rendszert, komolyan érdekelne :D

  80. Laci - 2013.08.18. 12:34

    Lehet hogy tönkremegy az iphone vagy más ez alatt az oprendszer alatt futó ezköz de nem a béták miatt hanem mert hülye hozzá az aki felrakta és egyébként is ha valaki felrakja akkor csak megáll az aktiválásnal és mivel az apple aláírja a 6. Akárhányat vissza lehet tőlteni rá a régit méghozzá úgy hogy semmilyen adat nem vész el mert van BIZTONSÁGI MENTÉS. Egyébként aki emiatt elviszi szervízbe az meg is érdemli hogy kifizesse érte a zsíros összegeket. De hogy végleg tönkre menne az már tényleg lehetetlen. A béta verziók a fejlesztőknek szólnak ha más is fel tudta rakni gratula. Nekem is sikerült ( két napig néztem hogyan lehet felrakni de megérte. Aki meg annyira hülye hogy nem néz utána alaposan az megérdemli. Segítek! Vagy Valentin vagy akárki vagy annyira hülye vagy hogy cirkuszban kéne mutogatni. Szerintem azért írod ezeket mert neked is “tönkrement” mert mint mondtam hülye vagy és mert neked nem sikerült nem kéne másnak is tönkretenni a hozzáállását!!!!!!!!!

  81. Almaa - 2013.08.18. 12:49

    Minek kell ez a telepito szarsag?? Valaki hasznalja??:D idaig semmi gondom nm volt a betakkal, nem ment tonkre a memoria kapacitasa:D es nem torlodnek a zenek:D

  82. LALI - 2013.08.18. 13:49

    Ezen már túl vagyunk………..

  83. LALI - 2013.08.18. 14:09

    laci1117 :Erre van az ,,APPLE developer,, amit egyébként egy részt 18 éven felüliek használhatnak!
    Ha nem hiszed,nézz utána! :D
    Nekem nincs hitelkártyám, és Apple gépen, tehát nem tudtam kipróbálni! :D

    A Macbook-okra az IMAC-re az OS X-et 99$ azaz kb:26000Ft/év ellenében te is fejlesztheted!
    Ez nem az jelenti hogy te csinálod, hanem hogy résztveszel a fejlesztésében………..
    Ugyanúgy az IOS 7 szoftvernek egy részét is megvásárolhatod szintén 99$-ért, és annak is egy részét fejlesztheted!

    APPLE ID fiókra szükség van!!!!!!!!
    Ellenben az IOS 6 szoftvereket, az IOS 6 új rendszerét…
    + -a Safari böngészőt:
    XCODE 4.3.2 verzió letöltésével teljesen ingyen fejlesztheted!
    az XCODE letöltéséhez, valamint az IOS 6 fejlesztéséhez………………. APPLE IMAC PC-re vagy Macbook laptopra van szükséged!

    Azt nem tudom hogy IOS 7-nél és OS X-nél is szükség van-e apple gépre…………
    ezt nem tudom, kérdezd meg valakitől……….
    :D

    Mondom ha nem hiszed, nézz utána…………..

    Írd be a Google keresőbe ezt: Apple developer

    • dani - 2013.08.18. 14:33

      A büdös életbe nem enged téged meg senkit az Apple évi 99 dollárért az OSX és az iOS fejlesztésének közelébe :D

      99 dollárért annyit kapsz lényegében, hogy hivatalos fejlesztőként megkapsz egy csomó segítséget a fejlesztéshez és feltöltheted az alkalmazásaidat az App Storeba.

      Régen (nagyon régen) volt a Darwin projekt, amivel többé-kevésbé nyílt forráskódúvá vált az OSX, akkor azt bárki fejleszthette ingyen, de ez most már nincs.

    • laci1117 - 2013.08.18. 20:18

      Tisztában vagyok a developer előfizetéssel és hogy segíthetsz a fejlesztésben, nem hiszem hogy tudnál sok újat mondani… De akkor sem Macbook-on fejlesztesz hanem a telefonodon megnézed mi nem jó és megírod Apple-bácsinak :D

  84. LALI - 2013.08.18. 15:41

    Hát tudom hogy nem, azért mondtam hogy egy bizonyos részébe…………………………..

    A SAFARI-t azt ingyen lehet fejleszteni……………
    és az IOS 6-ot is……………………

    Mint már mondtam, én nem azt mondtam hogy te csinálod, hanem hogy bizonyos részébe besegítve fejleszthetsz……………….
    Én értem amit mondasz………….. :)

    • dani - 2013.08.18. 15:49

      Nem nyúlhatsz bele a fejlesztésébe. Alkalmazásokat fejleszthetsz hozzá, de a rendszert nem fejlesztheted. Mint ahogy a Safarit sem fejlesztheted, max. plugineket írhatsz hozzá, mint az adblock és társai.

  85. Berry - 2013.08.18. 22:59

    Szerintem Segítek! vissza tért LALI név alatt,ugyan az a baromság… Öccccccsém,tőled még a netet is megvonnám,mert telibe hülye vagy,de amiket össze-vissza olvasgtasz a neten csak ront a helyzeten…

  86. 007 - 2013.08.19. 23:06

    Igen ez a LALI csávó nagyon Segítek! Valentin gyanús!!!

  87. Zoli - 2013.08.20. 09:13

    Kijott a 7 es is es az sem az utolso fog lenni meg egy jonni fog!:)

  88. 007 - 2013.08.20. 12:07

    @Zoli te miről beszélsz? beta 7-ről?
    dobnál egy linket?

  89. Zoli - 2013.08.20. 14:45

    Kulfoldi oldalon olvastam hogy ma lett kiadva!Persze majd magyar oldalra gondolom fel nap vagy 1nap mire kirakjak…en megvarom a vegleges verziot…ami mar csak par het,mindenki azt mondta ez az utolso erdekes mert ma jott ki a 7es…meg a beta 1volt fent az i5 es a4s en de inkabb vissza raktam eredetite es megvarom a veglegest. Kulfoldi forunokon ha olvasgatsz szerintem ott lesz kint link is. Ma reggel olvastam…
    Udv. Z.

  90. 007 - 2013.08.20. 17:01

    @Zoli: miután olvastam a hozzászólásodat én is elkezdtem keresgélni a neten és meg is találtam ezt a cikket amit linkeltél. Valószínű félreértetted a cikket, mert ott azt írták hogy hétfőn fog megjenni de nem jelent meg.

  91. 007 - 2013.08.20. 17:17

    Amúgy az én elméletem szerint ma 19:00 adják ki a beta 7-et mert ugye 6.-án jelent meg a beta 5 +2-hét=20.
    A beta 6 pedig csak egy gyors javítás volt. Valamint általában ottani idő szerint 10:00-kor szokták kiadni.

  92. Zoli - 2013.08.20. 18:15

    Igen igen. A 6 az valami itunes meg meg valami javitas volt…
    Mar varom nagyon a veglegest nekem nagxon bejon,mar a kezdetekkor is a beta 1nel de akkor meg nem a leghasznalhatobb allapotban volt…most meg mar erre a kis idore nem rakom fel a betat…

  93. Seeting - 2013.08.27. 13:22

    Akiket Segitek, LALI, stb. sikeresen félre vezetett, azoknak írom ezt az üzenetet:

    Az IOS 7 jelenlegi verziójában a Beta szó arra utal, hogy még jelenleg is komoly fejlesztések alatt ál, és ne lepődj meg az esetleges programhibákon. Ezt kimondva megjegyezném, hogy egy IOS 7 Beta nem teszi tönkre a készüléketeket. Ha frissítitek a régi béta verziót egy újabban megjelentre, ugyanarra a tárhelyre fog feltelepülni a program, tehát nincs halmozás. Viszont ahhoz, hogy kipróbálhassátok az IOS7-et megjelenés előtt, regisztrált fejlesztőnek kell lennetek. Ennek évi 25 ezer FT az ára. Cserébe annyit kaptok, hogy tesztelhetitek az alkalmazásodat a készülékeden, valamint vásároltatok egy polcot az alkalmazásaitoknak az App Store-ban. Az IOS7 és a Safari fejlesztésében NEM vehettek részt sehogy. Az OSX fejlesztésében NEM vehettek részt sehogy, Azért, mert Ti 3rd party fejlesztők vagytok. Appok fejlesztéséhez MINDEN esetben Apple számítógép szükséges.

    Na most, ha nem vagytok fejlesztők és mégis feltelepítitek az IOS7 bétát, akkor esetleges regisztrációs problémákba ütközhettek. Ezt írja is az Apple, mielőtt letöltitek a bétát a fejlesztő oldalról. Ahhoz, hogy az IOS7 legálisan menjen egy készüléken, annak a készüléknek az UDID-ja regisztrálva kell hogy legyen valamilyen Developer Team accounthoz. Ha illegálisan telepítitek fel az IOS7-et, akkor az Apple szerint nem várt szervizelés lehet a vége. Ha viszont regisztrált fejlesztők vagytok, akkor nincs mitől tartani.

  94. mikor - 2013.08.30. 16:00

    Sziasztok!

    A végleges, felhasználók által is letölthető ios7 mikor fog érkezni?

    Az 5C/5S bejelentésének éjjelén vagy csak a forgalmazás megkezdésekor?

    Köszi a választ előre is!

    • KeleMan - 2013.08.30. 18:07

      Vélhetően a forgalmazás napján, vagy előtte maximum egy két nappal, hogy elkerülhetővé váljon a szerverek túlterheltsége.

Szólj hozzá Te is!