Eladósodnak a kínai egyetemisták az okostelefon-őrület miatt

KeleMan 2013.03.24. 19:04 Apple, iPhone 3 hozzászólás 787

Több mint 20 ezer egyetemi, főiskolai hallgató vett fel magas kamatozású, nagy összegű kölcsönt a közép-kínai Vuhan városban csak azért, hogy “menő” elektronikai cikkeket, többségében Apple-termékeket vásárolhasson – derítette ki a Hszinhua hírügynökség. Tavaly január és idén február között összesen 160 millió jüan, vagyis több mint 6 milliárd forint értékben érkezett hitelkérelem a PPF Group leányvállalataként működő Home Credit China (HC China) nevű pénzintézethez. A pénzhez jutottak közül már körülbelül száz fiatalnak nyoma veszett, a tartozásuk elmaradására figyelmeztető telefonhívások és levelek válasz nélkül maradnak.

Mint kiderült, a hallgatók által fizetendő éves kamat összege esetenként meghaladja a 47 százalékot is. A kölcsönökben a Hupej tartomány székhelyén felsőoktatásban résztvevő csaknem egymillió diák közül minden ötvenből egy érintett. A hitelek 90 százalékát népszerű Apple termékek – iPhone-ok, iPadek és más drága elektronikai eszköz – vásárlására fordították – tájékoztatott Liu Ming-vej, a HC China regionális igazgatója.

A cég 9, 12 és 15 hónapra kínál hitelt főiskolai és egyetemi hallgatók számára 540 és 10 ezer jüan közötti összegre. Ehhez személyi igazolványukra, bankkártyájukra és diákigazolványukra van szükség. A szokásos banki hitelképességi vizsgálattal szemben mindössze 15-20 perc alatt elvégzik a formaságokat. A hallgatók többnyire a megvásárolni szándékozott árucikk árának 10-30 százalékát fizetik ki a HC China partner üzleteiben, a többit a hitelből fedezik. Jelentések szerint a fizetési konstrukció nagy forgalmat generált a városban, még ha vannak is olyan áruházak, amelyek nem csatlakoztak hozzá, mondván, nem ösztönzik “uzsorakamattal” járó hitelfelvételre a fiatalokat.

Az egyik egyetemi hallgató a Hszinhuának arról beszélt, hogy társai körében elszigeteltnek érezte magát attól, hogy nem volt okostelefonja. Zavarta, amikor a többiek az új alkalmazásokról élénk beszélgetést folytattak. Osztálytársainak és kollégiumi szobatársainak a fele iPhone-tulajdonos. Mint mondta, a reklám hatására vett fel maga is hitelt, amit végül a szülei segítségével fizetett vissza.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

3 hozzászólás

  1. Q - 2013.03.26. 20:00

    2 éve nyáron 1.5 hónapot szoptam építkezésen hogy megvehessem a 4s-emet hűségnyilatkozattal mindennel, idén is megtenném egy 5s-ért. Ezt bárki megteheti, a sárgák is. Állítólag dolgos népség. Persze pofázni is lehet, csak annak aligha lesz eredménye.

  2. Isanka - 2013.03.26. 23:06

    Hát én nem értem. Hány diáknak tartottak a fejéhez fegyvert hogy vegye fel a hitelt??? És hol vannak a szülők? Miért engedik? És a bank hogy a francba ad csóróknak hitelt???

  3. Motyon - 2013.03.31. 10:48

    Úgy ad, hogy úgyis behajtja rajtuk. Az ott kína. Viszik a házat. Kocsit. Még a vesédet is. Vagy ledolgozod… :D

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.